Újabb p2p razzia itthon
2010. June 16. 15:22 | Szerző: sct | Kategória: Razzia | 1,529 hozzászólásTöbb – természetesen nem hivatalos – forrásból értesültünk, hogy a mai nap folyamán több helyszínen is lecsapott a rendőrség fájlcseréhez köthető gépekhez.
A hírek szerint főleg torrentes gépek voltak a célpontok, a hazai ftp-k körül csend van.
A razzia délelőtt 11 óra után kezdődött, és az eljárás még most is tart. Az elvitt gépek között főleg seedszerverek és egyéb hazai bittorrentes oldalakhoz köthető gépek vannak.
A legnagyobb hír eddig, hogy úgy tűnik az nCore (egyik?) proxy szerverét és talán trackerét is lefoglalták. A site több órája nem elérhető. Több magyar oldalról eddig nincs információnk.
A razzia méretét jól mutatja, hogy a helyszíni beszámolók szerint több mint 15 autóval vonultak ki a hivatalos szervek. Legalább 4-5 különböző szolgáltatónál voltak lefoglalások, összesen akár 50-nél is több gépet érinthet az eset.
Frissítve:
15:27 – Nem megy a Mesevileg, a Blue-Dragon és az Evolution sem.
15:31 – Majomparade sem elérhető, a 1st reggel óta nem megy, de nem tudjuk, hogy az esethez köthető-e. Egyes hírek 80-nál több gépről beszélnek.
15:36 – Gigatorrents és a TorrentHun sem megy.
15:43 – Enyhe bix.hu visszaesés:
15:56 – A Torrenthun elvileg megy, csak lassú. Persze amelyik oldal nem elérhető nem biztos, hogy lefoglalásra került, lehet csak biztonsági okokból lekapcsolták. Ha nem jön be az oldalunk használjátok a tartalék címet: http://turkalo.asva.info/
19:30 – Az oldal költözés alatt áll! Pár napra átkerül egy erősebb gépre, ezért a hozzászólások elveszhetnek! A http://turkalo.asva.info/ címen mindig a legfrissebb információk lesznek olvashatóak.
Érdekesség: Az nCore blog összes bejegyzése eltűnt, és csak egy bejegyzés kerül ki, ami szerint “szünet” van és az oldal technikai okok miatt áll. Az IRC működik, ott nem közölték hogy mikor fog újra menni az oldal, de egy belső info szerint akár már honlap is mehet.
19:35 – Egyes jelentések szerint staff közeli seedszerverket is lefoglaltak a mai napon. A BRFK egyébként honlapra ígért tájékoztatást.
20:12 – Újra működik az oldalunk! A megnövekedett érdeklődés miatt az oldalon az elmúlt pár órában tapasztalt lassuláson sikerült úrrá lenni, a technikai segítséget köszönjük a Sigmanet Kft.-nek.
21:16 - Egy kis fun, fotó a délelötti razziáról:
21:52 – A birholo is “Technikai okok miatt” nem megy (más hírek szerint meg a gépüket lefoglalták, de ez nem megerősített).
22:34 – A 1st Facebookon közölte, hogy a ma délutáni razziában az oldal szerverét is lefoglalták. A felhasználóikat nyugtatják, hogy a rendőrség hozzájuk nem juthat el.
Frissítve: http://asva.info/szerdai-razzia-osszefoglalasa-2010-06.html


Eddig úgy néz ki,hogy : Majomparádé,GigaTorrents,Bithorlo,BlueDragon,MeseVilág,nCore.
Bithorlo is érintett lehet, azt sem lehet elérni…
Mindjárt sírva fakadok és nem örömömbrn. Hírtelen nem is jutok szóhoz. /nCore, mert a többi nem igazán érdekel/ Szerverem is áll.
Mesevilág, és BD-t köztük volt, cc fél órája vitték el, mindkét szerverünket
DATAPLEX-ből.
Szolgáltató szerint csak onnan több mint 20 gépet vittek ki.
Pincode
1st, ncore, bho, majom, evo, giga, bluedragon…
Mi a kurva annyukat szórakoznak ? Gépet lesem foglalhatnának… Csak tartalmáról ( Vincseszter ) készíthet a HELYSZÍNEN !!!! Biztonsági másolatot…. perelném be a gecibe őket… Amúgy..mindig nem fogták fel, hogy semmit nem tlaálnak ? csak torrent file okat ?
közel 100 gépet vittek el az ország különböző területeiről. 9 helyre mentek elvileg a sünök.
aki ismeri 1 lefoglalt seed szerver után következő jogi procedúrát kérem keressen meg msnen. p.nielke@gmail.com
[...] This post was mentioned on Twitter by asvainfo, H2om4n and Imre Rohacs, Kovács Ádám. Kovács Ádám said: RT @asvainfo: Újabb p2p razzia itthon – http://asva.info/ujabb-p2p-razzia-itthon-2010-06.html [...]
ez nagyon durva :S
Francba minek kell ezt csinálni ? az ncoret adják vissza a többi mehet a lecsóba csak azt ne
ezt nem hiszem el…
Az nCore is? Akkor komoly a dolog. Nagyon komoly.
SeedWorld szervere se működik. Gondolom emiatt. :-/
Remélem minden helyre áll.
Ettől féltem…
Fecii: Vihetik a gépet
A Gigatorrents és Evolution se megy.
Remélem az Ncore csak kapott egy fülest és még időben leállították.
Én bízok a staff tudásában és remélem maximum csak valami “kirakat” gépet sikerült lefoglalni a mocsok sünöknek.
Imádom, hogy erre van energia, de a mocsok kisebbségi az lophat idősöktől na meg a bodzatermesztés is mehet nagyüzemben….
nekem kell mindgeyik oldal bár giga nem fontos meg evo de a többi érdekel úgyhogy kelll!!!!!!
adják vissza ne öljék meg a torrent társadalmat…
bithumenen kurva nehéz seedelni
a lefoglalt szerverek nagyon nagy többsége seed szero és folyamatosan az elmult 30 percben is vittek el szerot…!
@Tibcsy egyetértek veled,de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Nem nCore-t kellett volna elvinni, hanem a sok pistike torrentet.
világvége van :S
Reméljük az ncore serverén nincsen semmi illegális tartalom mert akkor kampec neki
Elég necces. Rengeteg szervert lefoglaltak. Nem tudom mi lesz ebből :S Csak minél előbb jöjjenek vissza. Elég nagy csapás ez a torrentelőknek.
DE meg szlovakian is van ncore szerver gyertek ide is….
Az én CÉGES szerveremet is elvitték egy rakat céges adatbázissal, sorra jönnek a telefonok, az ügyfeleim ki fognak nyírni. Mindezt azért, mert BH-ról szedtem a sorozatokat céges szerveren (RSS-ből). Ha van valakinek info-ja a jogi helyzetről, akkor nagyon örülnék ha segítene.
#15 na ja, két hete főztem bodzaszörpöt.
http://bix.hu/index.php3?lang=en&page=graph&swid=Summary&portid=BIX-IPv4-Total
A mi szervereink voltak 4 gépet vittek el: Green Host… Szopjon le az összes köcsög rendőr
Szerintem egy csomó oldalt csak a biztonság kedvéért állítottak le mint a múltkor. Viszont pont ezért még egy ideig nem fogjuk megtudni, hogy mekkora a pontos kár ami a torrent közösséget érte. Egyébként meg a múltkor is jól lelőtték a bithu -t, hogy kicsivel később aztán vidáman üzemeljen tovább. Szóval gáz van, de pánikra azért semmi ok.
ceges dbket tarolo geprol torrentezni nem meno
született már idehaza olyan állásfoglalás, vagy precedens értékű döntés, hogy trackert üzemeltetni, ill. torrent fájlokat tárolni megosztani jogsértésnek minősül?
kisebb oldalaknál nem tudom, de a nagyobbaknál kizártnak tartom, hogy ugyanarról a gépről (talán még csak nem is ugyanazon tulajdonban lévő gépekről) menne seed és a tracker + frontend.
szal ebből valszeg megint csak a kis odacsapás történik meg megint, jogi következménye nem nagyon lesz (csak a seed szerver üzemeltetők felé)
biztos jön valami film a mozikba
[én személy szerint örülök, hogy a TV-s szezon után jött ez be, ha már be kellett jönnie(?)]
nekünk azt a gépet is elvitték, ami be sem volt dugva, csak állt, mert időhiány miatt nem tudtam bemenni kijavítani. Ugyhogy biztosra mentek…….
15:36 – Gigatorrents és a TorrentHun sem megy.
Torrenthun megy, csak lassu
waaa ilyen nincs baze… nekem eddig meg nem vittek el semmit, remelem nem is fognak…. szervernetnel voltak már?
Nagy előkészületet sejtek, mert úgy tűnik kimondottan a krémre utaztak,a felmérésem élmezőnyéből szinte mindegyik Tracker elszállt, míg a kisebbek szinte mind élnek és virulnak..
Ismét egy gyásznap.
Azért a jelen pillanatban ezt a cikket olvasó “jogvédőknek”(magyarán tolvajoknak) és kicsike falloszú yardoknak üzenném a szellem már elszabadúlt a palackból nem győzhetnek és a pénzből amit az adófizetőktől lopnak el az ilyen értelmetlen akciók miatt inkább vegyenek óvszert,hogy a gyermekeik ne tudják reprodukálni fajtájukat.XD
akkor már változtattak a jogszabályon..régen nem vihették.. mégis vitték -.- Ncore-t sem értem miért nem költözik ki amcsiba a gecibe mint pl napiszar
nem lenne gond.
Sose fogom megérteni minek cseszegetik a torrent világát. A színészeknek, a Microsoftnak, zenészeknek stb, annyi pénzük van hogy a 3. világ jól élhetne belőle. Minek egy embernek 20 ház, 200 pár cipő, stb. Rohadjanak meg a sünök is!
@gasztony
Ne légy te is barom az ncore imádatoddal, a többi oldal sem volt pistiketracker…
Már tényleg unalmas ez a sok siránkozás, hogy ncore, ncore, alakítsatok szektát baszki..
Úgy is most mindenki a maradék oldalakra kényszerül regelni, és ott lesz majd a sok torrent..
szervernetnél voltak, elvileg 16 gépet vittek el onnan. az enyém sem elérhető , de még nem jött telefon, hogy elvitték
épp a héten jutott eszembe, hogy milyen rég volt már ilyen, és szerencsére az nCore-al sosem volt ilyen.
erre most megtörténik
Az Insane, Bitware, Beload, Bitgate, Findline még megy!
Ha van egy cseppnyi eszuk a torrentszolgaltatoknak akkor az a minimum hogy encrypted filesystem+boot-hoz usb pendrive. pendrive nelkul be sem indul a gep, a budos eletbe nem jonnek ra mi van rajta a lelkes ávh-sok
hm… Musictorrent is offline…
azért érdekelne, hogy mennyi ideig lesznek ott a szerverek (az egyiken van kb 20 letöltött sorozatepizód, azonkívül az utolsó legapróbb szoftver minden legális, számlával igazolható…), és hogy milyen jogi következménnyel jár ma idehaza a letöltés meg némi seed…
Pretorians és Bitbarát, Dreamsite is megy.
Az nCore blogon ilyenkor nem kellene valamit kiírni?
Már több órája elérhetetlen az oldal, vagy az csak dísznek van?
megdobbento hirek… megmondom oszinten, engem nem kifejezetten erdekelnek a seedserverek, az ncore johet vissza mielobb, koszi ;>
faszom kivan itt, faszé kell ilyeneket csinálni….
inkább máshol buzulnánka….
azoktol a gepektol orokre elbucsuzhatsz.
kukorican terdepeles
Fecii:
amcsiba hamarabb kilövik, mert ott durvábbak ezen a téren. Szólásszabadság miatt ment ki napiszar meg társai..
Egyébként meg ha nem is engedné a jogszabály mivel érvelsz? Elvitték a seedergépem és így nem lesz napi +1-2 TB-m?
külföldön lévő oldalak menni fognak, bh, beload fix, aki mo-n van még retteghet
indep: éljen, újra lehet netcigánykodni egy bejáratott úton!
akkor en megusztam ha ott mar voltak…. sztem offocska nemnagyon lehet belole gazod…
bzzz 50perc tisztitgatom a gepet…
gigatorrents eddig se volt elérhető, napok óta (legalább is nekem)
torrenthun nálam is megy és nem érzékelem hogy lassú lenne
Ez a sok szemét fos oldal meg is érdemli hogy elvitték, a pénzgyűjtő faszfej staffjával együtt.
“Enyhe”?
15 Gb/s egy óra alatt
Bithu vajh meddig fog menni?
55. P: bh németországba van.. magyar hatóság nem tud vele mit kezdeni, szóval menni fog
Szerintem a Bithumen-nek nem itthon vannak a szerverei.
@csman03 Még örülnének is neki
Szóval
szerzői jogok megsértésének elősegítése lenne a vád.
meg valami adatszolgáltatással összefüggő.
BTK 329/a
Jelentős vagyoni hátrányt okozva
üzletszerűen…….
jelenleg a tulajoknak ez nem állna meg, de ennek elősegítése igen.
ez 2-8 év közötti…..anyagiaktól függően.
szerintetek olyan van, hogy legalább a céges adatbázisaimat visszakérem a rendőrségtől? Kb 3 nap kiesés miatt számoltathatom fel az egész céget, olyan pereket tesznek a nyakamba az ügyfeleim…
Legalább lenne annyi esze az itt hozzászólóknak, hogy nem említenek névvel semmit. A zsaruk se hülyék, majd holnap visszamennek értük.
Látom az IQ-szint magas….
Azt mondjátok már meg, hogy az nCore-t elvitték, vagy sikerült időben “kimenekíteni”?
“Jelentős vagyoni hátrányt okozva
üzletszerűen…….”
abban mi üzletszerű, hogy a céges szerveren sorozatokat töltök le? és kinek okozok ezzel anyagi hátrányt? (mármint Magyarországon…) 2-8 év ??? ne hülyéskedj, annyit a gyilkosok nem kapnak…
Azoknak, akiknek van/volt seed szerojuk lehet valami bajuk?
offocska: ha nem volt jogsértő adat a gépeden akkor visszakapod, ellenkező esetben nem.
Ezesetben akár perelhetsz is, ha nem volt rajta jogsértő anyag és úgy vitték el a gépet és károd keletkezett!
offocska
Szerintem mindenképp….de legalább telefon és elmagyarázni mi a pálya….
offocska előbb gondolkodni kellett volna és nem nem net-huszárkodni céges szerveren
:D
Nálunk semmi gond…. minden okés, csak egy felhasználó ugatott korábban miért nem lehet friss magyar cucot feltölteni….. na ezért….. aki vét a médiatörvény ellen az igy jár. Sok magyar film és zene még a boltokban sincs rendesen, de több oldalon már letölthető. Legalább a konkurens oldalakat bezárják most. LOL
Csak igy tovább sünök.
Remélem nCore-nál csak proxy-t vittek el.
Kilian@ Biztos lehetsz benne, hogy nem fognak nyilatkozni a tulajdonosok erről mostanában, amíg nem megy az oldal. Elhiszed?
Hallod öreg ne viccelj már, szerintet MO-n vagy egyáltalán a világon hány embert csuktak már le torrentezés miatt. Megmondom ZERO . Ez az egész csak annyira jó, hogy a SÜNök megszívatják a népet néhány napra vagy hétre nem tudnak tölteni na bumm… Ugyanez volt 2 éve is asszem, mindent elvittek egy hónap múlva kb mind ment tovább mintha mi se történt volna…
Ennyit a rendőrségről.. A Gyilkosok,bűnözők szabadon garázdálkodhatnak,mert azok netán visszacsapnának, de ahol nincs veszély ,oda mennek csapatostól, nevetséges. Gondolom mekkora nagy büszkeséggel fogják újságolni,hogy jól odavágtak a “cyberbűnözőknek” ,közben meg Rozi nénit legyilkolják kétezer forintért… A “nagy fogás” helyett inkább a gátakon pakolnák a homokzsákot…. Tiszta szégyen !
Csosznorbert, gondolom te egyik ilyen oldalt sem használod, mert téged nem érdekelnek a friss cuccok.
Bitbook sem megy:
“Az oldal szerver karbantartás miatt a mai napon nem üzemel, amint tudunk jövünk vissza! A torrenteket ne töröljétek! “
indep.hu? kocsog pistiketracker mureljanak már meg. ncore -al nem tudom mi lesz de nem nagyon ezen kellene pár embernek siránkozni hanem a tobbi oldal aminek szerojat elvitték hol miben tárolták user adatait, mert krva sok helyen sql-be megy ip, email, stb… szal
Az én seed szerómat is elvitték a szervernet terméből és még sokat onnan.
De használom….. elárulom neked. ncore majom big insane 1st….. csak nálunk (nem irom ki)tudom mit leeht feltenni és mit nem
basszus remélem ncore-nak van backup-ja a torrent file-ok ról ill adabázisról mert akkor a backup-hatják a mocskos rendőrök
#61 (valaki): Mert szerinted a rendőrök csak innen informálódnak pl. arról hogy a BH még megy?
Elhiheted ezek a mocskok vagy feljelentések alapján mennek (konkrét oldalakat nyomott fel pl. valamelyik szar magyar film forgalmazója), vagy komoly adatgyűjtés után.
Elhiheted ma, ha valaki elkezd a neten keresgélni a magyar torrenttel kapcsolatban, elsők között jön elő a BH neve….
Szóval szerintem tudnak a BH-ról csak jogilag vagy technikailag túl nagy falat jelenleg lekapcsolniuk….
A Bitware, Carpathians és az Insane megy stabilan!:P
A Musictorrent nem megy, de nem a sünik miatt!
“Jól” indul ez a nyár…érdekes azonban, hogy a magyarországi torrenttársadalom felsőbb rétegét vitték el, ez a vártnál és “megszokottnál” is komolyabb előkészületre utal a rendőröknél…
A cikkbe lehetne csinálni egy felsorolást, hogy:
Nem megy: …
Megy:…
Nem tudjuk:…
Persze nem az összes oldalt felsorolva csak a felső 20-30-at…Mindezt a jelenleg kialakult helyzet valamivel jobb átláthatóságának érdekében.
asdf: miért?
Szerintem előbb utóbb úgyis kell majd, főleg ha megszűnik.
Nem hiszem, hogy 2-8 évet kapnának ezért. Offocska: sry de most egy kicsit elrontom a kedved: ismerősőmék kocsmát nyitottak egy szép plazmatévével. Betörtek hozzájuk és ellopták a tévét. A sünök kivételesen sieresek voltak, és elfogták a tolvajokat. Ez volt kb 1-2 éve(nem emlékszem pontosan). A tévét azóta se látták…..
Hát ez minden szempontól szívás… főleg az Evolution a többi nem érdekelne, DE az evolution volt minden szórakozásom:(
csosznorbert: olyan oldalt még elvinni sem éri meg
Ha használod, és közben bíztatod a “sünöket”, hogy “csak így tovább”, akkor csak gratulálni tudok…
Sikerült készíteni egy képet a lefoglalásokról
http://a.imagehost.org/0220/sundorseg_razzia.jpg
Jah és azt kihagytam, hogy a tévé a rendőrségnél van.
Egyébként ilyenkor az IP-nket megtudhatják?
plusz 1 seed szerver amit elvittek.
A Bit Book se megy, legalábbis nálam a demo oldal jön be egy ideje…
igazán nem értem az emberi hülyeség határait!
sirtok -ritok ,hogy ezt elvitték azt el vitték , arra senki nem gondol ,hogy ha nem is elvitték csak a razziát megneszelve lekapcsolták az oldalakat, ti meg itt irkáljátok a neveket, mindegy lenne ha rögtön a linet is pakolnátok!! Szánalmasak vagytok!! sztem maradjatok inkább qss-ba és majd kiderül ,hogy ki élte tul és kitnyirtak ki!!Az oldal neveket meg inkább mellőzétek!!!
Gyerekek!!
Olvasgatom a hozzászólásokat.., miért is jó egyeseknek ha a másiknak nem !?
Mindenki tudja aki hasonlóval foglalkozik,mit vállal….ettől még nem kell fikázni senkit!!
azt pedig külön szánalomnak tartom ,hogy egyes férgek a mások baját kihasználva jönnek a fax reklámajikkal!
meg az indep.hu nevü , utánzat oldalakkal, én ismerem a régi indep górékat, közük nincs ehez a silány utánzathoz!szánalmasnak tartom ,hogy egy egykor jó hirnévnek örvendő oldal nevét ilyen szánalmas módon lealacsonyitják
hát ezt nem hiszem el
minek kellett nCort elvinni?
Niel: és te nem fosol, hogy mi lesz? (büntetőjogilag)
Hali! Ha elvitték a bérelt seedszeróm,mire lehet számítani?
offocska: lett volna eszed nem a céges gépeddel töltessz le, és akkor nem mégy csődbe, nem perelnek be stb…
razziával kapcsolatba: gratulálok a sok okos sünnek… legalább olyan oldalakat vittek volna el, ahol 1800ft egy reg, mert nem hiszem h azok az oldalak amik most állnak, anyagi hasznot húztak volna (vagy legalábbis nem ilyen tróger módon…)
ncore fanatikusoknak: elhiszem h szép meg jó, meg minden megvan, de gondolj bele abba is hogy másnak más volt az élete, én pl fel se néztem ncore-ra, nem jött be, egyéni vélemény… kisebb de becsületes oldalakat sokkal jobban szerettem, pl EVO…
Egy a lényeg, remélem záros határidőn belül visszaáll minden az eredeti formába…
bitbúkon karbantartás van.
Megnzéik róla milyen IP-ről csatlakoztatok és holnap, vagy még ma este kopogtatnak XD
darling veszett a befizetett pénzed…szerencséd van ha nem túrnak nagyon a dolgokba és nem jutnak el hozzád.(gondolom itt csak az üzemeltetőt fogják felelősségre vonni, no para..)
@darling
Arra h kb nem kapod vissza de ha mégis akkor örülhetsz
opsz az régi hír, akkor mégsem
“# indep 2010. June 16. 15:49 :
napokon belul indul az uj INDEP! indep . hu”
A jó kurva anyadnak nyitogatod az indep oldalakat te szégyen szarházi fos “ember”.
offocska: de fosok, de mivel nem tudom mire számítsak így mégjobban szopás. nekem csak a seed szervert vitték el, nem tudom mennyire büntetik az ilyet, nem hallottam még büntetett seed szerver tulajról. Ha csak a gépet bukom akkor már örülni fogok.
Valaki tudja mikor számíthatom a gépre? 1-2 év? kevesbb?
@ Csosznorbert
Azért nem kellene ennyire örülnöd, mert nem fognak ennyinél megállni.
Azt hiszed te még sokáig fogsz töltögetni??
“Tisztelt” jogvédők!
Ne higgyétek, hogy ezután majd mindenki rohanvást megveszi a legújabb okádékot, amit Hollywood hígan kiürít magából. Egy büdös fillérrel nem fogtok többet keresni ti sem, mert az emberek majd szépen visszaszoknak a tévére. A filmeket meg másolgatják egymás között, mint régen.
Ha lenne eszetek, inkább fizetőssé tennétek a torrentet. Lenne egy jó nagy bevételetek, aminek egy bizonyos százaléka a feneketlen zsebetekben kötne ki. De az is lehet, hogy nem lenne munkátok, és végre vissza mehetnétek a BKV-hoz főállásban.
Gondolom most erektált állapotban örültök az eredményeiteknek. Mérjétek össze. Meglepődnék, ha akadna köztetek egy férfi …
anonimus, meg más:
A google-be beírod hogy torrent oldalak, akkor aki nem hülye simán talál rengeteget.
Úgy hogy teljesen mindegy hogy milyen neveket írok be!!!
Akinek nem foglalták le a szerverét, hanem “biztonsági okokból” leállította maga, az gyáva és ostoba.
Ez kb. olyan, mint amikor a nehézlovasság rohamát karókkal megállítani próbálók közül valaki eldobja a karót és elfut: a társaival jól kitol (azok nem fogják tudni megállítani a rohamot), de magán nem segít (lassabban fut, mint egy ló).
Azzal, hogy valaki leállítja a szerverét, annyit ér el, hogy implicite elismeri, hogy szerinte is törvényellenes, ami azon a szerveren folyik. Ezzel — saját magát is beleértve — mindenkinek a védekezését nehezítni. A helyes, bátor hozzáállás az, hogy az ember NEM állítja le a szervert, sőt, lefoglalás után, ha tudja, azonnal berak a helyére egy pótgépet, hogy minél hamarabb folytatódjon a szolgáltatás. Mivel ingyenes torrentszerverrel a magyar törvények értelmében nem lehet bűncselekményt elkövetni, nem szabad berezelni, hanem ki kell állnunk az igazunkért.
Annak idején az Elite DC Hub esetében is pont ezt csináltam, és bejött. Aki mer, az nyer. A gyávaság pedig az egyik legocsmányabb bűn.
@Niel
Te még utána is akarsz menni? Én örvendenék ha a rendőrség ott felejtené valamelyik pincéjében és soha nem kerülne elő.
a nagyobb oldalak nem mennek
@offocska: távol álljon tőlem, hogy kioktassalak, vagy kárörvendjek rajtad, mint ahogy az pár megszólaló hangsúlyaiból lejön, de tényleg baromi nagy felelőtlenség céges gépen torrentezni. És ugyan valószínűleg semmit nem fogsz kapni pár sorozatért, de mivel a jogsértést elkövetted, a lefoglalás tkp jogos, így semmi keresnivalód nincs ezzel kapcsolatban. Őszintén szólva én elég kevés esélyt látok arra, hogy te azt a gépet három napon belül visszakapd…
A gépedet kedves Niel elkobozták, végleg, tehát ne számíts rá. Egy film 2-3ezer közötti árban van…
A véleményem:
-inkább a sok fizetős oldalt kéne nekik b@szogatni…
-most talán azok lehetnek kicsit gázabb helyzetben akik a seed servereket üzemeltették, hisz ott konkrét adatállományról van szó…
A vád talán:
-szerzői jog és szomszédos szerzői jogok megsértése
(az üzletszerűen támában a seed serveresek és az ftp-k lehetnek az érintettek)
“szerintem”
Nah a sok ingyenélőnek elvitték a drágalátos ncore-ját. Már úgy is túl sok idióta rohangált tracker hozzáféréssel. Ez az ára a mohóságnak. Régen csak az tudott letölteni akinek megvolt a magához való esze, és be tudott kerülni jobb helyekre. Ma már minden idióta 14-éves pelyhes pöcsű gyerek, aki azt sem tudja mit csinál csak kattintgat, ncore hozzáféréssel rohangált. Rájuk is fér egy kis hideg zuhany.
Sziasztok! állítólag vége van a razziának
@75, @79: ilyenről én is tudok, csak az bő 10 éve volt, és videót loptak el. a szép az egészben az volt, hogy kölcsön volt náluk, ők kifizették, a rendőrség megtalálta, de a mai napig nem adták vissza. gondolom kellett valamelyik tisztnek otthonra, akkor még drága dolog volt… (80k huf, ha jól tudom, kb 15 éve, ami szép pénz volt akkortájt).
A másik, hogy ha jól tudom, már jogod van ahhoz, hogy csak az adathordozókat vigyék el. Nyilván aki összeszedett egy csövest, és azzal rakatta be a gépet, az sosem fogja újra látni. Viszont az eredetit viszik el, mert azon tud törölt állomány után stb után keresni (és ha szektorról szektorra lemásolod, az nem ugyanaz lesz, ha jól tudom, profi szinten (amilyen a kürt kft) akkor is helyre tudják állítani az adatokat, ha közben többször írtál arra a részre.nyilván nem 100%-osan, de részben.)
offocska: arról mondjuk nem nyilatkoznék, hogy mennyire volt okos dolog, hogy nincs friss biztonsági mentésed. ha egy napra leállnál ilyen miatt, mindenki megnyugodna. vinyó is meghalhat, ugyanott lennél. szerintem ülnek majd rajta jó darabig.
a harmadik dolog: Azért van olyan oldal, ahol az ip-ket memória táblában tárolják (nem említeném inkább a nevét). e-maillel ezt nem lehet megcsinálni, de nem is kell a rendes maileddel regelni (csinálsz egy bármi külföldi ingyenes fiókot, amiben nincs benne a neved és kész)
Az usb-s indítás egyébként hogy megy? meg akkor mit csinálsz, ha újra kell indítani a szervert? minden alkalommal bemész?
Azért ennyire nem kellene kurvaanyázni, ők is csak a dolgukat végzik. Remélem az ncore visszajön mihamarabb.
bekaphatják buzi rendőrök..majd akkor ugassanak hogy illegálisan szerezzük be a cuccokat hogyha olyan fizetésünk lesz amiből meg tudjuk venni eredetiben..
egy szaros blu-ray lemezért több napot dolgozok..egy beatport-os mp3 majdnem egy órai bérem..
álszent faszkalapok, nem egy rendőrnek Én írom a dvd-ket..
Várható volt, hogy a Gigát kinyúvasztják amiért az sms ellen van olyan nagyon nagyon, és mivel ők ingyen adják amit máshol pénzért, s ezzel rontja egyesek bevételét … többit a fantáziátokra bízom.
Kérdés milyen következménye lehet, hisz én kiadtam a szervert aztán aki kivette mit csinált az nem az én felelősségem vagy tévedek ? igaz az én gépemen voltak az anyagok. Egy seed szerveren minden van film, progi stb.. Igaz mi van az xvid filmekkel? Zenékkel? a dvd az oké. Kivi leszek mi lesz, mert tudom melyik rendőrség vitte el, azt is hogy ki. Szerintetek felhívjam őket vagy nem ?
@Delol
Mi bajod van azzal, ha van hozzáférési joguk? Ugyanannyira nincs joguk letöltögetni mint neked
Inkább te se tölts és kész.
Így megy ez.
Ennyi.
A pirateday megy
az ncore-t biztos forrásból tudom, hogy elvitték, ahogy a bithorlo-t is, a többiről nem tudok semmit, majmot lehet csak lekapcsolták biztonsági okokból
A razziának már 3-kor vége volt!
Kész listával érkeztek a rendőrök. Amit el akartak vinni azt elvitték.
Szerintem mindenkinek megvan a maga imádott oldala, szóval nem kell acsarogni. Bízzunk abban, hogy visszajönnek az oldalak, ill. újra lehet kezdeni közösségünk életét. A gépeket ha visszakapnánk, a torrenteket már csak összebogarásszuk. A torrentvilág csak akkor szűnik meg, ha mi sem vagyunk. De ugye nem ez a helyzet.:D Kitartás emberek.
@Niel
Függ attól, hogy milyen értékben tároltál illegális anyagokat a szervereden.
Kiskorú vagy, fiatalkorú esetleg felnőtt vagy? Ez is beleszámít
De valószínű, hogy pénzbírság lesz
Rmélem minden jól megy és tényleg csak kacsa az egész.
Biztos forrásból tudom, hogy a sarki ABC-ben az almát kg-ra mérik!
“# tenorx 2010. June 16. 16:51 :
Azért ennyire nem kellene kurvaanyázni, ők is csak a dolgukat végzik. Remélem az ncore visszajön mihamarabb.”
hogyne…. te melyik országban élsz?
@asd!
És akkor most mi lesz?
Gondolom egyhamar nem fog elindulni.
Milyen gépet vittek el?
Proxy-t vagy trackert?
Végre tettek valamit a rendőrök. Le kellett volna foglalni az összes létező trackert, nem csak ezt a párat.
Sajnálattal közlöm veletek hogy még korántsem van vége! Ma este 20:00-22:00-ig lesz még egy:(:( Vigyázzatok magatokra,hogy nem vesszen el még több remek oldal!:( o.O
Hát a bithorlon egy szöveg fogad
ami ezt irja: Technikai okok miatt nem megy az oldal … szal lesz vmi
Any: giga már pár napja nem megy…
Ak*rva életbe, ncore pont most, VB fogadás közepén…mellesleg szóbelim napján
@ alk
Te jól vagy?? miért mondasz ilyet??? Itt olyan emberek vannak akiknek fontos a torrentezés világa,ha neked nem akkor maradj inkább csendben!OK???
Amit megerősítettek, az ellen nincs mit tenni.
Most azon frászolunk éppen, hogy egy független szerón van az ircünk….. vajon azt is el óhajtják vinni?
Ti nem tartjátok furcsának, hogy főleg azokat vitték el, akik nem kértek lóvét?
fehér lista-szürke lista rendesen kiürült…..
tehetsz egy szívességet…
alk:
megszólalt aki sms warezra szokott befizetni:D
summa 20Gb-t esett a BiX
Majd meglátjuk mi lesz, azért az ncora csak elvitte a trackerét is a Kókusz szigetekre
seed szerver meg lehet h majd szopóka lesz, de nem hiszem h nagyon visszakeresnék a tulajdonosokat.
Lesz még egy razzia ma este 20:00-22:00-ig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Xtina >> Sajnálattal közlöm veletek hogy még korántsem van vége! Ma este 20:00-22:00-ig lesz még egy:(:( Vigyázzatok magatokra,hogy nem vesszen el még több remek oldal!:( o.O
Hello
Honnan tudod? Hová van kiírva?
alk.
az irigység beszél belőle hagyjátok bekaphattja… egy troger szar aki régebben beleakart vágni vmibe aztán nem jött kis tocskolonek ossze most ezért írja ezeket. ugyanugy tölt ő is szal egy árulo gec. hagyjátok ..
nmnmnm: ki?
Remélem tényleg elviszik még este a maradékot az gazdáikkal együtt.
na nekünk reszeltek…
alk ha te nem használod őket MI A FASZT IRKÁLSZ BE, TE SZERENCSÉTLEN GENNYLÁDA!?
Bazdmeg nincs nCore..
Pont ma gondoltam letöltöm az összes Star Wars rész aztán nézem.. Felmegyek nincs semmi..
Ilyen nincs.. zsaruk is csak a torrentezőkt, meg a közlekedőket tudják basztatni
szánalom
a malacka.com oldal se megy remelm nem lesz gaz kurva …
nem tudnak mit csinalni parhet uj bol megy őszes oldal
@alk
Kussolj már el!!!!Te egy mocskos disznó vagy! Takarodj innen!! Itt olyan emberek vannak akiknek fontos a torrent oldal!!
@summoner
Tudom! Csak féltem a maradék oldalt:(
mezei usernek mennyire kell félnie?
malacka.org sem elérhető már!
FIGYELEM!!! Belső infók alapján az informatikai szakértők elkezdték kiírni a lefoglalt torrent szerverekről a felhasználok IP címeit, ez azt jelenti néhány napon belül a letöltőknél is megjelennek a rendőrök lefoglalni a gépeket. Ezért mindenkinek javaslom sürgősen formázzon vagy kezdje el letörölni a gépről az illegális tartalmakat!!!
@Név
Nagyon !! dobd ki a géped és az összes cd/DVD -t is (csak elöbb mond meg hová dobod..)
alk:
akkor hol töltesz le?
alk.
először tanulj meg beszelni meg használni a névelőket…
Tehát a rendőrök adtak a sz*rnak egy pofont, ha jól veszem ki. Ha nem tudnak felelősségre vonni senkit, csak arra jó az egész, bizonygassák, valamit csinálnak. Közben a bűnözőkkel semmit nem tesznek, komolyabb ügyeket képtelenek megoldani. Gratulálok!
@ Név (required)
Semennyire.
Marad a Beload.Én csak a Evot sajnálom mert jó oldal volt sok jó torrentel.
az elkezdhet félni. Ha a szerveren találnak log fBeszéltem egy jogász ismerősömmel. Azt mondja, hogy ilyen esetekben, amikor ilyen gépeket elvisznek, szakértőt fognak kérni. Azok meg hónapokig fognak ezen dolgozni. A mezei usereket nem bántják. Ahol sms támogatás is volt, ott szerzői és szomszédos jogok megsértése jön szóba üzletszerűen. Igazából a tartalmak nem voltak a szerón, így nagyon nem tudnak mit csinálni. Bár a törvény szerint az is büntetendő, aki a szerzői jogsértéshez anyagi eszközöket szolgáltat.
Egyébként meg nonszensz. Ami tetszett, tetszik, eddig is megvettem eredetiben/megnéztem a moziban.
Én egyedül az nCore-t sajnálom, nem hiszem el, hogy a szerver itt működött Magyarországon (ahogy csekkoltam most az IP címét, Pesten ment a szerver).
Akinek meg a seedszerverét elvitték, na ájlokat, ott aztán egy rakat IP-t lehet azonosítani. A seedszerver tulajoknak meg alapból kinéz az üzletszerű elkövetés. Ez van.
imagerz.com/QEMTDUtvAwJQUVlPQgVQ
Ez igen bit-tos -nak van ideje poénkodni:)
Amelyik oldalt egyszer elkapnak,soha nem szállnak le róla többet!Volt márilyenre példa.power of freedom …
Most látszik igazán, melyik torrentoldal üzemeltetői csinálják tényleg profin. Azok az oldalak most is mennek és nem kis zseboldalról van szó.
Nevet nem írok.
Ehh… ez vicc:\
Eddig senkinek nem szúrta a szemét?
Sextasy, Bitmumia se üzemel!!
felháborító,a sok rohadék ezzel foglalkozik,a bűnözők meg szabadon mászkálnak.
de érthető is a könnyű melót elvégzik,hogy csináljanak is valamit,a veszélyes szart meg otthaggyák.
remélem a ncore meg a majomparádé csak leállította a szervereket.és nem elvitték.
aki negítív véleményt fejt ki arra csak azt tudom mondani hogy hülye.
ingyen volt minden,kedved szerint azt töltöttél amit akartál.
most majd fizethet mindenki.
BitMumiát is lefoglalták…csak az okot nem tudom,hisz azon semmiféle illegális tartalom,fájl adat a szerveren nem volt,csak az oldal maga….érdekes egy jogállam,hisz a p2p-s oldalak futását a törvény nem tiltja…..:(…Ha az ember hobbiját is elveszik akkor minek a net?….Inkább újságot olvasok ezentúl,és a “heti hentes” lesz az imádságom,és abból tájékozódom,nézem,tanulok…….:s……..
@ tzp
Sajnos itt jó néhány embert felelősségre fognak vonni.
akor sok mindent nem tudnak csinalni feltőltot mitom x TB
Hát ha nem lesz rá lehetőség akkor nem töltök le, ennyi. Sajnálom azt akinek ilyen problémái vannak.
az összes fizetős seed szerveres geci megérdemli amit kap
lehúzós férgek, jó is hogy megbuktak
xaxaxa
Most én nem értem:
Akkor ezzel vége?
Nincs többé nCore?
A nyamvadt blogon legalább most írhatnának valamit, ha technikai szünetkor lusták rá!
Remélem ncore és majomparádé meg marad
többi az mehet a faszba csak,ez a kettő maradjon meg.
Csatlakozom azokhoz akik szerint kedves sündőreinknek jobb dolga is lehetne, pl bűnözőket elfogni. Persze az veszélyes is lehet, meg is sérülhetnek, meg még a mellékesük is ugrik, nem jó :/
Nem mintha én bármelyik szervert használtam volna, pl azt se tudom mi az az nMag
Remélem mindenki “jól van”, és szorítok, hogy senkinek ne legyen gondja ebből aki részt vett/vesz a karitatív módon működő (mint pl az általam nem ismert nMag) szerverek üzemeltetésében. Ez a mások által már említett SMShuszárokra nem annyira vonatkozik.
Lesznek ezek az oldalak max,más néven,külföldi szervereken(ha van eszük) A jogi procedúra meg akár évekig elhúzódhat..evvan…
MI AZ HOGY KIS PÖCSÖK HOZZÁFÉRNEK IGENIS VANNAK OLYANOK AKIK ÉRTENEK HOZZÁ HOGY MIT CSINÁLNAK én 13 vok és értek a gépekhez!!!! amugy meg szerintem a moovie.hu-n a prémium részleget a mai razzia miatt hozták létre amugy meg kikéne baszni a szervereket amerikába működjenek ott! de csak belénk kötnek bele a faszok de a cigányokhoz hozzá nem mernek érni… ennyit róluk SÜNDŐRSÉG nyeljetek szögesműfaszt!
Érdekes, ha eddig nem volt az oldalakkal bajuk, ez után miért lesz??? Ez egy szemétség! Sok millió embernek katasztrófa, főleg az érintett oldalak adminjainak.
Az nCore szervere a Dataplexben volt elhelyezve, attól függetlenül, hogy milyen domain címmel rendelkeztek. Én nem félek, hogy bárkinek bármi problémája lenne ebből a razziából, mert a szervereken linux oprendszer működik és minden adat titkosítva van elég magas szinten, egyedül szerintem itt érdemben max. azok járhatják meg, akik nevén volt a szerver illetve a vezetőségben levő magasabb rangúakat érheti ebből gond, de inkább az előző.
Eleg szomoru ez a mai nap, azt hiszem. blogra, hiroldalra tényleg jo lenne, ha valamit közölnének a nagyobb oldalak tulajdonosai (pl: nCore), elvégre sokan aggodnak miattuk a felhasználóik közül, de ugy hiszem, hogyha tényleg elvitték az adott gépet, akkor van most bőven problémájuk, és az ilyen jellegű informálás szerepel az utolsó helyen jelen pillanatban. Good luck nCore&Evo!
Kisebb oldalakat is elvihetnek,itt gondolok pl: moontorrent
http://moontorrent.info/
Vagy csak nagyobb oldalakkal foglalkoznak ???
@offocska 2010. June 16. 16:10 :
egyből nem fogják visszaadni…kivizsgálják, és ha nem találnak semmit, akkor bocsánatot kérve (vagy még azt sem) visszakapod. 2 éve húzódik az eljárásom ilyen témában. BTK 329/a…..
Most akkor a revolution world is kifingott?
sziasztok megy itt minden egy pár nap.lehet kiesik 1 2 oldal de van elég a palettán találni eleget. a fizetös lenyullos oldalakat kellett volna elvinni szerintem azok mehetnének a francba.Sok kis oldal felerösödik most az biztos .van 1 pár jó oldal a kicsik között amelyeknek van jövöje
több mint egy éve a cinema sotre szerverét foglalták le mert feltették rá 2 filmet ami természetesen mindenhol meg lehetett találni. de ez volt az indok. azóta sincs.
remélem nem ez a sors vár ezekre az oldalakra.
am civilization.hu ez is nagy oldal és sokminden van fent rajta
Nah ide vezet az ész nélküli meghívó cserélgetés/küldés. Biztos a proArt meg az ASVA is kapott egy pár meghívót. Szép volt ez a rendszer, csak így tovább!
nCORE-osoknak:
az nCORE-t lefoglalták, biztos nem azért fogják visszakapcsolni, mert te ide leírod.
ha valamelyiket nem vitték el, akkor ne írjuk már be, hogy melyik megy, ha már megvan a mai napra a házkutatási parancs, ne adjunk már tippeket kérlek.
akik voltak olyan okosok, hogy seed-servert béreltek, hogy az arányuk ne 1, hanem 22-es legyen, azok eddig fizettek havi x.000-et, most meg járhatnak a rendőrségre. gratulálok nekik, és utalom a Darwin díjat.
akiknek elvittek vmit, amelyen 100%, hogy nem volt illegális adat, azok sürgessék meg a dolgot, hogy a gépet adják vissza.
akinek seed servere volt, az is keressen egy ügyvédet, amennyiben a saját személyes adatait adta le, nem pedig egy hajléktalanét.
akinek torrent szerverét vitték el, és nem volt encryptelve az adatok ( felhasználók és torrentek), akkor ők foghatják a fejüket, és keressenek egy nagyon tökös ügyvédet, mivel bele üzletszerűség bele lesz kavarva a gyanusításba (ahol a mennyiség miatt lesz üzletszerűség, hiszen nem magadnak csinááltál torrent szervert linux distrokkal.)
itt megjegyezném, hogy magán célra a ZENE ÉS A FILM legális, E-BOOK talán, de a programok és múvik büntetendők sajna.
a fikablogokról meg torrenthírekről meg csak ennyit: ha ennyi esze van a torrentes társadalomnak, hogy henceg a torrentinfókkal, meg hol mi van, akkor szophatja a faszt. FTP earezt nem kaptak el egyet sem. miért nem?
MERT KUSSOLNAK!!!!!!!
bh-t is el fogják vinni, biztos forrásból hallottam
csak az németo-ban van, és az ottani rendőrökön múlik
Istenem kapja be az aki azt terjeszti lesz 20-22 ig még razzia.
1 pár maradt.
Ennyi géppel 1 évig el bíbelődnek.
Am KB az összes seed szervert elvitték
És csak azért mert elvileg hülyén csinálják mert nem seedszervernek kell kiadni
Hanem backup tárnak távasztal lehetőséggel.
figyelj ide laci, a seed szerveresek megérdemelték, ezen kár vitakozni, pénzt kértek érte
de ezt már mondtam neked
ncore-osok is seed szervereztek, ezért szopták be
plusz őket a yard is meg fogja látogatni egyenként
Én már nagyon rég felhagytam a torrentezéssel, ezért is tart a döbbenet nálam, hogy ilyenen képesek az emberek fennakadni…
GET A LIFE!!!
Van sok oldal ezeken kívül is pl: underrush.com. A kis oldalak felfognak erősödni. Bár remélem, hogy legalább az nCore nem szűnik meg.
“figyelj ide laci, a seed szerveresek megérdemelték, ezen kár vitakozni, pénzt kértek érte
de ezt már mondtam neked”
na de vaze (nem te) nekem nem is seed serverem van, hanem két mezei szerverem, az egyiken ~10 sorozat rész (tegnap még csak 6 volt), a másikon meg semmi. Hogy a fenébe gondolta ezt a T. Rendőrség? Vagyoni hátrány… kinek? A syfy-nak az SG Universe részért?
Ha tényleg vannak oldalak akik csak a biztonság kedvéért lekapcsolták magukat, azok igen jól informáltak lehetnek, mert feltehetőleg előre kellett tudniuk, és talán még segédkeztek is a “támadásban”.
Minden esetre amit elvittek, azt már megette a fene, de egy elit oldaltól én pl elvárnám hogy legyen mondjuk teljeskörű biztonsági mentés hetente, és akkor “csak” új HardWare meg hely kell az újrainduláshoz, vagyis a folytatáshoz.
http://ncorenews.blogspot.com/ tartalmát törölték :S
IPT, TL, What legalább még megvan.
kaandras de most ez mi? most értek rá ezzel baszkodni?
több éve megy már a seed szerver, torrent oldal semmi baj nem volt. most ez hogy jött?
az mi hogy seed szerverezett a ncore?
am tagja voltam én is.
offocska Azt hiszed a torrent oldalal nem lehet keresni?? Egy torrent oldal szerverét fizetni kell és nem fogja senki sem saját zsebéből fizetni az oldalal kell megkeresék azt a pénzt amit a szerver fizetésére forditanak és szerintem még saját zsebre is jut nekik.
aki fosik, törölje le a c:\windows\system32 mappát az ámítógépéről!
http://ncorenews.blogspot.com/
@ offocska Naná,hogy pénzt kértek érte, majd csak neked összedobnak több százezerért egy gépet, fizetik a hostingot, karbantartják és cserélik ami esetleg tönkremegy, csak azért,hogy tudd gyorsan megosztani a szarjaid…!!
Ez hol megy így??
Persze nem kötelező seedszervert üzemeltetni….
Csak úgy érdekesség képen: még anno 2 éve próbáltam hirdetni kis vállalkozásom az ncore-on , egy banner kihelyezésre gondoltam, nagy nehezzen tudtam beszélni egy illetékessel … tudod mit kértek ?? elmondom sima statikus *jpg banner 30.000 FT/hó ha animált 50.000Ft /hó…. (ők nem pénzt kértek???!!!)
nCore irc: http://adamoponthu.hu/irc
ott tudtok érdeklődni hogy mi a helyzet
Majom elvileg rendben van, legalabis oldalon az vankint hogy “Karbantartas”/”Az oldal jelenleg nem elérhető!”
1st :’( az volt a legjobb, maradjon meg
nCore:
“Az oldal technikai okok miatt átmenetileg szünetel.”
lol …technikai okok XD
van valami friss infó?
Razzia mentes környezetben
Professzionális szerver hoszting és gép bérlés!!! Infoért írj: szerverhosting@gmail.com
Ncore Blog írta:
Szünet…
Írta: i****z @ 2010. június 16., szerda 18:17.
Az oldal technikai okok miatt átmenetileg szünetel.
nCore irc: http://adamoponthu.hu/irc
ott tudtok érdeklődni hogy mi a helyzet
http://ncorenews.blogspot.com/
Vissza adhatnák az nCore-t, mert az esti VB meccsre nem raktam fogadást. am napiszar meg csibefasz meg társait kellene lefoglalni, mert az sokkal több személyiségi jogot megsért….
nCore IRC segélyvonal —-> http://adamoponthu.hu/irc
ide gyertek érdeklődni
Anys:
Nálam a majomparádéra oldal nem találhatót ír, pedig ez volt a kedvenc oldalam:(
ez se gyszerü hogy a forum olédal is le tisztul de már enyi hír van
http://ncorenews.blogspot.com/2010/06/szunet.html
remélem nincs nagy gáz
Sajnálom az érintett oldalakat, és nem értem miért ezzel foglalkoznak a sünök. Inkább a réti négerekkel és a “proletár politikussal” foglalkoznának.
nem kell irc-re jönni, ott sincs több infó… ha lesz valami konkrétum, közölve lesz úgyis
@okoska
már ne haragudj, de milyen szarjaimat? nem itt pofázom, hogy a saját cégem saját szerverén leszedtem pár sorozatot, erre elvitték a szervereimet, mindenestül (kb 1 milla) a “nagyágyúkkal” együtt? Kevesebbet seedelek vissza, mint Pistabá a Kistehén albumot…
Torrentezzétek össze ingyenélők a tulajoknak ügyvédre ne azt sajnáljátok hogy nem tudtok INGYEN letölteni ingyenélők nézzetek tv-t
Bitgate is leállt!
Még vagy 100x érdemes beélrni az irc címét, a biztonság kedvéért.
Néhány hozzászóló kommentjére: Emlékeim szerint még mindig úgy szól a törvény, hogy zenét, filmet, sorozatot és ilyeneket letölthetsz legálisan, bárhonnan, szoftvert viszont nem. Ellenben a megosztás (torrent esetén automatikus a visszaosztás) üzletszerűen, haszonszerzés céljából nem legális. Ha a torrent trackeren található illegális tartalom is (nem tartom valószínűnek), akkor azért kaphatnak büntetést, de ha jól értelmezem, akkor egyébként nem. A seed szerveresek elvileg számíthatnak büntetésre. De nem lett ötös a jog vizsgám és nem is ez a szakterületem, szóval nem vagyok hiteles forrás.
a turkálóra ez van kiírva
18:34 – Az nCore holnap delben mar menni fog, “nopara”. – ezt az uzenetet kaptuk. Az viszont erdekes, hogy az nCore korabbi blogja (ami mar regota nem frissult) teljesen eltunt, minden blogbejegyzest toroltek rola. Csak egy uj bejegyzes van:
BitGate:
Forbidden
You don’t have permission to access / on this server.
kaandras 2010. June 16. 18:11 :
figyelj ide laci, a seed szerveresek megérdemelték, ezen kár vitakozni, pénzt kértek érte
de ezt már mondtam neked
ennyi erővel a szolgáltató is mehet a levesbe, hiszen az ő drótját használja az otthoni felhasználó…. kábelt feltépni, sóval beszórni.
monnyuk kíváncsi vagyo rá, mennyit adózank utána, de ez meg már nem az én dolgom…
# kaandras 2010. June 16. 18:06 :
bh-t is el fogják vinni, biztos forrásból hallottam
csak az németo-ban van, és az ottani rendőrökön múlik
és mi az a biztos forrás? PET palack forrásvízzel? húúú-
A Vuvuzela mindenkit megőrjít, ezért mentek meg as rendőrök is és foglalták le a gépeket
anonym 2010. June 16. 19:14
Azért törölték, mert egy jóképességű a tulajok szeméyles adatait kiadta a kommentekben .
szégyen ami ebben az országba megy
ha kell en szivesen adok 100 ft hogy az ncore ujra induljon es szerintem mindenki adna anyit
az menyi is lenne 113863×100 … 11 milio forint korul …
a seed szerver valóban szar… szerintetek miről töltik pl a kedves ncore-ra a feltöltők a szarjaitok?
cenzored jo ötlet.de sajnos nem ezen mulki a dolog szerintem
19:15 nagyon sok magyar tracker offline (amit még nem említettunk: ntrance, bitbook, bitgate -> utobbi kettonel a webszerver megy), de ahogy azt már mondtunk valószínűleg csak biztonsági okokból. Az nCore irc működik fel lehet rá menni.
19:21 már lassan kész az új gép, ami át tudja venni a megnövekedett terhelést… türelem
tört game szeró hostingokat is elvihetnék, nevetséges mennyi cheater játszótér van cs meg codban már
@syztem: igazad van szégyen hogy itt 3x annyi tracker van mint bárhol máshol és minden pistike csinálhat magának egyet a Sektor féle csilli-villi motorral amit feltöltesz a tárhelyre beimportálod az sql-t oszt megy. A programozói hozzáértés meg 0 de támogatás funkció már van…
Most olvastam, hogy egy terepjárós elütött két biciklistát kb 5 kilóméterre egymástól. Persze lelépett. A sünök kihallgatták és hazaengedték. Biztos azért mert csak az egyik bringás halt meg. A tanúlság: A letöltés nagyobb bün nálunk mind a gyilkosság.
Gratulálok kedves sündőrség, ezzel tényleg megoldódik a bűnözés szeretett Abszurdisztánunkban.
Bár én azért örülnék neki, ha ezzel a lendülettel, a VPOP-vel, adóhatósággal, egyebekkel karöltve ellátogatnának errefelé és itt is rendet tennének. Kapásból tudok mondani három uzsorást a környéken, meg még tudok javasolni egy pár címet, ahol nagyobb mennyiségű drogot, esetleg éleslőfegyvert találhatnak. Egy pár helyre meg csak spontán ki lehetne menni vagyonosodásit tartani, hogyan is jön össze munka nélkül két autó, díszköves udvar ilyesmi. Azzal a vidéki, nem internetező embereknek is megmutathatnék mennyire szívükön viselik a törvények betartását.
Várom mielőbbi látogatásukat, amennyiben ez esetlegesen valóban megtörténik ígérem a temetésükön is jelen leszek, mivel vélhetően a fent említett úriemberek a számítógépeknél nagyobb ellenállást tanúsítanának.
cenzored 2010. June 16. 19:23 :
szerintem többet mint 100FT adna
akkor most az nCore ujra fog indulni?
Mennyi az esély h eltűnik az Acount a feltöltött torrentek és a megszerzett pont??? :S
v0m1t :
ez pont les**rja most mindenki ……
BitMumiát is lefoglalták…csak az okot nem tudom,hisz azon semmiféle illegális tartalom,fájl adat a szerveren nem volt,csak az oldal maga….érdekes egy jogállam,hisz a p2p-s oldalak futását a törvény nem tiltja…..:(…Ha az ember hobbiját is elveszik akkor minek a net?….Inkább újságot olvasok ezentúl,és a “heti hentes” lesz az imádságom,és abból tájékozódom,nézem,tanulok…….:s…
valaki leírja az nCore IRC hol érem el
Remélem most tanul belőle az összes magyar torrentoldal, és ezentúl megfelelő külföldi szervert fognak használni.
Hát erre szükség volt, megint büszkék lehetnek magukra a hatóságok. Most jobb lett a világ ettől? Pár napig nem elérhető a szerver vagy kunyerál meghívót az ember máshova. Perköltség, szakértők x millió forint.. És 100,000+ user szivatása, ami mondjuk a lakosság 1+ százaléka. Bár minden regisztrált felhasználó csak egyet belerúgna az ötletgazdáknak.
@Mummy
Lehet, hogy volt a sünöknek egy ici-pici szépérzékük
az N betűs oldalt valószinűleg még idő előtt lelőtték , úgyhogy azzal nem lesz baj
nem értek el vele semmit,hiába megy fel bárki az IRC-re nem adnak ki infot,próbáltam,de nem,mondjuk valahol jogos….most para mindenki:S
oda a TB-ék mi lesz itt?de a lényeg megy,és menni is fog
már lassan kész az új gép, ami át tudja venni a megnövekedett terhelést… türelem
lehet keszulnek a meghivas kinyitasra es a 80 ezer uj usere … ez lene a legjobb verzio …
Hál isten a Teracod , carpathians megy
Az ország gazdaságilag az összeomlás szélén áll, de ez most a legfontosabb!
Egy kicsit visszás ez a nagy rendőri attrakció, ami a galád, súlyos és megbocsáthatatlan bűnöket elkövető torrentezők ellen irányul, egy olyan országban, ahol legalizálva van a bűnözés, mindenféle szinten!
Túl nagy volt a csend az Indep lefoglalása óta………
Amúgy mit várt mindenki?…. Amikor az Index, meg az Izé unatkozó “újságírócskái” főoldalon hozott ( bithus, ncore-os ) screenshotokkal mutatják be hogy milyen gyors (lásd : Avatar) is a P2P társadalom….. ennyire korlátoltak, hogy nem gondolnak a következményekbe:P
Uhh ! Hát ez a razzia tényleg rosszkor jött.Remélem azért nem jönnek a rendőrök ha leszedtem pár filmet meg játékot!De azt jó lenne tudni mi van a Bithorloval meg a nTrace-vel!
Bithorlo sincs , lefoglalták a razzia alatt azt is
http://ncorenews.blogspot.com/
“Szünet…
Írta: ivoviz @ 2010. június 16., szerda 18:17.
Az oldal technikai okok miatt átmenetileg szünetel.”
Mondjuk technikai oknak nevezhető ha a szerót kikapják a zsaruk a konnektorból és bebasszák a rendőrautóba.
Húzza karóra a fitymáját az összes rendőr…egy utcával arrébb a dzsipók 90 millás házának az alapja a falból kirángatott atm-ekből van…de a békés torrenezőket kell baszogatni…-.- pfff hol tart ez az ország….
Milyen gép van lassan készen, vagy minek a szervere, ami átveszi a nemtom milyen terhelést? Melyik oldaléról beszéltek? Meg hova várnak talán 80k felhasználót?
Az nCore remélem kinyit egy rövid időre. Vagy ismét lehet meghívót küldeni. Lenne kinek elküldenem. És nem egy 14 éves pelyhes pöcsű kisgyereknek…
ncore servere nem véletenül valahol itt a szomszédos országok valamelyikében van?
Semmiféle illegális tartalom NINCS a Virtus.hu lapcsalád lapjaiban, azt is leállították! Mivel magyarázzák ezt a gazemberséget???
1. seed szerveresek: van félnivalójuk, annak is, aki bérelt, s annak is, aki bérbe vett…
- ami várható: bérlők azért felelnek, ami most épp a gépen van…
- bérbe adók: bcs elősegítése miatt (s ne jöjjön senki azzal, h fogalma sem volt róla, h jogsértő cuccok lesznek a gépeken – ezt talán 1-1 esetben keresztül lehet verni ügyesebb ügyvéd által, de sem a hatóság, sem a szakértő, de az ügyész sem hülye – még akkor sem, ha sokan szeretnék)
2. trekkerek: bcs elősegítése – függetlenül attól, h volt-e jogsértő cucc a szervereken, egy jobb képességű ügyész simán ráveri az üzemeltetőkre a balhét… mivel célzottnak néz ki a razzia, valszeg volt előzőleg adatgyűjtés, így ha becsatolják, mi volt bármelyik komolyabb trekkeren, azt nehéz lesz kimagyarázni
A lefoglalt cuccok esetében vélhetően komoly szakértő ktg-ek is várhatóak, de valszeg megoldja a rendőrség. Ez önmagában nem fogja eltántorítani őket.
nokomment 2010. June 16. 19:31 :
Mindezt akár normálisan is megfogalmazhatnád, köszi – admin
Sziasztok
Az Ncore szerverét is lefoglalták vagy csak a biztonság kedvéért leálíltották?
hát azt azert erössen kétlem,hogy az ncorenak itthon lenne a szervere:D
Mi a kurva életnek kellett elvinni a gépeket? Ezzel foglalkoznak de bezzeg a **************** cigány élősködők csinálnak amit akarnak a kibaszott sünök leszarják de a torrentre bezzeg rászállnak a korrupt ********** sünök.Követeljük vissza a Torrent oldalainkat és a sünök pedig pusztuljonak el és húzzonak élősködőket verni.
ncore-nak magyarországon volt.
update: ostanra visszaadták
Persze, hogy volt adat gyűjtés, hiszen a rendőrök, bírók, politikusok ugyan úgy torrenteznek
# asd 2010. June 16. 16:54 :
az ncore-t biztos forrásból tudom, hogy elvitték, ahogy a bithorlo-t is, a többiről nem tudok semmit, majmot lehet csak lekapcsolták biztonsági okokból
nem sokat tudok a hálozatokról meg hasonló dolgokról. ncore ugye cc-s szóval kókusz szigetek, itthon akkor milyen gépeik vannak amit lefoglalhatnak? vagy miket tárolnak itthon és miket a cc-s szerveren? valaki aki ért a dologhoz felhomályosítan, lehet jól jön majd info érettségin.
Vendeg
!
Szakértőként mit gondolsz: ezúttal rámásznák a trackerek felhasználóira is (nem seed-szerveresekre)?
egyébként állítom a nagy torrent társadalomban nem egy meg nem két rendőr/komandós/efbíájos/szíájés volt benne, úgy mint mezei felhasználó..
úgyh olyanok csak ne pattogjanak akik ugyanúgy “megszegik” a törvényt..
és leszarom h parancsba volt adva…
dehogy
Kva sünök :@
r3ynardthefox!
Nem sok köze van egymáshoz a domainnek, meg a fizikai helynek. Akármilyen IP-re mutathat az a domain.
Írd be egy paranccsorba, hogy “tracert ncore.cc”. Látni fogod, hogy a Victor Hugo utcában volt az a szerver, amire az ncore.cc cím mutat.
@r3ynardthefox – a .cc címnek semmi köze nincs az oldal tartalmához,az csupán a domain cím amit ráirányítanak a szerver ipjére,és neked így jön be az oldal.
Úgy látszik az adócsalók, bűnözők és korrupt politikusok országában, ahol legalizált a bűnözés, ez a legfontosabb dolga a rendőrségnek.
Erre csak egy szó van: szánalmas!
…
nCore,1st,Malacka,Bithorlo,Evolution, is off
SÜN!
http://pcforum.hu/hirek/12073/Ujabb+fajlszerver-razzia+Magyarorszagon.html
Olyan trackernek is vége lett, ahova magyar vonatkozású torri fel se kerülhetett.
) ez volt az életem évek óta
a sok kis szirszar treki miért is maradt meg…???? elgondolkodtató
pont nyári szünetben! tudatos és szándékos volt, ez biztos!
ettől még nem fogy el több dvd és zenei cd a boltokban!
staff vagyok (voltam??
Ez van!!!
” tnm 2010. June 16. 15:42 :
született már idehaza olyan állásfoglalás, vagy precedens értékű döntés, hogy trackert üzemeltetni, ill. torrent fájlokat tárolni megosztani jogsértésnek minősül?”
Ez nem az az ország. Mo.-on nincs precedensjog, minden ügy egyedi elbírálás alá esik. A magánvéleményem meg az, hogy a Gestaponak nem a társadalomra ennyire “veszélyes” ügyekkel kéne foglalkoznia…
úgy imádom h egyszer gondol eggyet az oldal és nem jeleníti meg amit írtam, főleg akkor szeret szivatni mikor 2-3 ezer karaktert leír a paraszt… sebaj..
lényeg ami lényeg sünök is torrenteznek ne mondja senki h nem…
az meg a kutyat se érdekli h parancsra tették…
@r3ynardthefox
A dns szerver van “kókusziában”…az oldalt kiszolgáló szerver lehet ettől függetlenül bárhol.
r3ynardthefox 2010. June 16. 20:10 :
A cím bármilyen lehet nem kell ott is lennie a szervernek, regelsz egy címet amihez megadod milyen ipre mutasson.
Seed netet adott esetleg felületet , aki letöltött az a hibás.
Aki otthonra torrentezik azzal nincs gond , ha ugyan ezt teszi ,de seed serveren akkor már ő is hibás
meg a seed server üzemeltető is ? Beszéltek össze vissza. Most jön az ,hogy vajon kinek kell 120 Mbites otthoni net … tuti warezolónak.
Elősegíti warezolást a seed ? Upc,T nem segíti elő ? Akinek 500gb adatforgalma van az vajon milehet logika ?
Ezekből nem lehet kiindulni , 500g is bármi lehet ,seed et is barmire lehet használni.
Amúgy meg szélmalomharc az egész. Mindig jönnek újak.
Csak ezek annyira korlátoltak, hogy nem jut el az agyukig.
Inkább a gyilkosok,zsarolók akiket el kellene kapni,jobb több munkahelyeket kellene létrehozni és megfizetni a dolgozót. Nem a torrentoldalak azok akik a gazdaságot ilyen helyzetbe hozza ha nem a M.O-i kormány. a sünök csak teszik amire a kormány utasítja. Úgyhogy inkább a rablókat és zsiványokat kergessék azért. késő este küldjék ki a gyereket a szórakozóhelyről pláne sötét utcákon.. kíváncsi lennék.. grat:(
Az Ncore hamarosan újraindul!!!!!
Ketszer is honlapot irtatok holnap helyett
Az Ncore hamarosan újraindul!!!!
Mikor jönnek vissza ezek az oldalak?? vagy soha többet?
Szerencsére az én szerverem még megy. Úgy tűnik ők jól csinálták, őket nem lehet megtalálni. Eddig akárhány razzia is volt utáni mindig ment és razzia alatt is ment a szerver……
Seedszerver.hu. ÉN innen bérlem, ha vkit érdekel.
Holnap már jó lesz nCore???
mesteretek: remélem, igazad lesz.
Most akkor kinek kell félniük??
sharky76 2010. June 16. 20:18 :
Ha igaz hogy seed szerverekre is mentek, akkor szerintem inkább azokra, egy sima torrent szerverrel amin nincs semmi, nem fognak tudni tenni semmit, a seed szervereken van tartalom azokkal már hamarabb, persze védekezhet a tulaj hogy nem az övé a cucc rajta viszont adó mentesen keres vele pénzt ezért azt piszkálhatják, a torrent oldalak amiket piszkálnak napokon belül menni fognak sztem ujra gond nélkül.
Tudtok vmit most BitGate-ről??
köszi a választ mindenkinek. nem gondoltam volna h ncore itthon tartja a szerverét ez azért kicsit óvatlan dolog.
“Remélem az Ncore csak kapott egy fülest és még időben leállították.” –> Haverom szerint az ncore mindig focimeccsek alatt nem volt elérhető, szóval tudták, hogy valamelyik focimeccs alatt razziáznak, ebből az következik, hogy volt idejük csinálni rejtett cuccokat vagy ilyesmik.
Szerencsére engem nem izgat ez az egész razzia, hiszen én és a családomban senki se tölt le! Igaz, hogy az osztálytársaim többsége tölt és fent voltak ezen az ncore-on, ami szerintem nem nagy szám!
# 61. Tökre igazad van! De nem számítottál, hogy a műholdakkal is el tudnak bármilyen üzeneteket csípni!
vagy csak túl sokat járok moziba filmet nézni xD
Amúgy ezeket honnan szeditek hogy holnap már menni fog az Ncore?
(egyértelmű hogy csak reklámozod mint feljebb is)
Ki fog befogadni 80 ezer usert?
Vagy ezt csak így megálmodja mindenki magának?
Nem nem érdekel senkit honnan bérled
http://ncorenews.blogspot.com/2010_06_01_archive.html
Ide ez van írva nagyon remélem hgy nem foglalták ncore-t bár igen úgy tűnik mindenesetre blogon az van írva hogy technikai okok
talán “Baja” vágott vissza?
megjátszotta a halálát, most meg Ő lett a “sünök” legnagyobb spanja.
@ Gerilland
Ja! a szervernet ip tartományában van a gép….seedszerver.hu -s domainnel !!! inkább szerencséjük volt , van…
Így 2 perc alatt….
Ez volt ebben az országban most a legfontosabb…
Grat.
r3ynardthefox
a .cc csak domain név, attól függetlenül a szerver nem ott van
Ha ip alapján bemérnek nem mindegy a neved már ?
Ahha látom, Chamea, hogy idáig elért a szerbiai balhé. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ÍGY kielemzik a winchesteren található accokat. Hallmark RÚLZ, viszik a BH-t is…
IP-alapján úgyis bemérnek, ezért nem adok nevet
lol jónév
kicsit OFF leszek azthiszem mértvan az h pl egy ilyen iptracker oldal vagymi az én ipmre egy teljesen másik pontot ad meg a városban?
mi az a torrent?
Maradhattak volna a fizetös FTP-nél, rádasul jah pont VB-nél razziáznak, ahelyett hogy a meccset nézné a sok marha sün….
Mert azt adja meg ahonnan a netet kapod szerintem a központot…
Mi az a sün?:)
@sharky
a sün a rendör
Kiváncsi lennék arra hogy az internet szolgáltató mennyit kaszálna,ha nem kellene ilyen gyors net ,mivel nem torrentezik senki, csak nézelődik Szarul van ez felépitve. Ellopják az életünket,de az nem baj.”Jogvédők”SZÉP MUNKA.
Üdv Mindenkinek!
Sajnos az itthoni társadalom nagy részének a tárgyi tolvajlások számítanak igazi lopásnak, miközben naponta töltöget több ezer ft értékű anyagokat, netán még dicsekszik is velük. Ha hiszitek, ha nem, ez is lopásnak számít. Persze mindenki tud róla, és eddig nem is foglalkoztak vele komolyan, majd ha komolyan veszik lesz közfelháborodás.
Ha most tényleg lekapcsolják a seedszervereket, akkor kb. elfelejthetjük a gyors letöltéseket, 4-5 éve még nagyon kevés torrentnél láttunk 100K feletti sebességet, lehet visszajön az az időszak, ezzel elérték a szervek (vagyis az őket mozgató jogvédők), amit akartak. Itt a rendőrök is csak eszközök, ha te tűzoltó vagy, mikor parancsot teljesítesz, embereket mentesz. Nem mindenki tűzoltó, viszont feladata szinte mindenkinek van.
Ha a seedszervereken megvan a cucc, akkor egyértelmű a helyzet. A tulajdonos is szop, viszont amennyiben bekeni azokat, akik fizették a havidíjat, akkor azzal csak támogatta a dolgot, nem ő követte el, ez enyhít ez kicsit. Aki viszont előfizetett, így nagyon rosszul járt. Nem is feltétlenül kell kiadnia a bérlők adatait, pl. banki utalásnál a rendőrség simán visszanézheti. Büntetés egyértelmű, aki mozog ilyen körökben annak legalábbis: egy gépnél pár tízezertől néhány százezerig mehet, általában van valami mérőszám, pl. 1 film 2000ft. Minden üzemeltető tudja mit vállalt, sajnos ez van.
Titkosításról: látszik, aki hozzászólt ilyen témában, köze sincs a dolgokhoz. Ha titkosítod a lemezeket, köteles vagy kiadni a jelszót. Nem fognak semmit hekkerkedni. Egyszerűen rendőri akadályoztatás miatt indul eljárás, ami talán még rosszabb, mintha kifizetné valaki a bírságot.
Egy korábbi szerver tulajdonos
Most akkor kiknek kell félniük otthon?
Akik seedszervert béreltek?
sok tracker kinyitott nemrég…
hmm miért pont mostanság?
mit tudtak ők vajon az egészről?
szerintem sokat!
kinyitottak, hogy regelhessen a sok júzer, hisz az ő favoritjuk úgyis elmegy a levesbe :S
Mi van ha egy szerveren nincs is tartalom?
hát csuka ekkora baromságot is rég hallottam
Nekomimi 2010. June 16. 20:24 :
Tudtok vmit most BitGate-ről??
Pihi, nyugi.
Lényeg a lényeg..nekem zokon esett.
Ügyes vagy Gerilland! Ha a sün is olvas, lehet, hogy már indulnak is érte! Gratula!
http://turkalo.asva.info/ írta:
“18:47 a PREtorians pedig free reget tart”
Mióta?
)
@Balint007 nem hiszem mert az egy jelentéktelen kis utca lakóházakkal tuti nincs ott semmi központ.
az a lényeg hogy nem direkt hirdette itt Gerilland …..
Az kimaradt, értelemszerűen seedszerókra vonatkozott amit írtam, torrent oldal felhasználóinak nincs mitől félniük, egyrészt 60-100 ezer embert ellenőrizni lehetetlen, hát még bizonyítani akármit. Esetleg, a több 100 terát töltőknek van félnivalójuk, de erről minden bizonnyal ők is tudnak.
Én sajnos szinte mo-on egyedülálló tapasztalattal rendelkezem a szerzői jogokkal kapcsolatos “igazságszolgáltatással”, mivel szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt 20 hónapot töltöttem börtönben. a vicc az egészben, hogy akikkel együtt töltöttem ezt a vakációt, azok 90-92%-ban a kisebbséghez tartoznak, kivétel nélkül, loptak, raboltak, bántalmaztak, esetenként gyilkoltak, majd ezt a büntetésvégrehajtási intézményben is fojtatták. Ezen emberek nagy része kevesebbet kapott ítéletében mint én, és kedvezménnyel szabadult, bár elég sokat költöttem ügyvédekre, szakértőkre, stb., hogy a saját igazam bizonyitsam. Ebből kiindulva sajnos nemigen lehet számítani semmi jóra a mostani üggyel kapcsolatban sem. Ha esetleg van itt valaki aki ismer érintettet a mostani ügyben, és esetleg kiváncsi valamire az én tapasztalataimmal kapcsolatban, irjon, és privátban segitek ha tudok. Addig is szurkoljunk együtt hogy az ncore és társai visszatérjenek…
Csak azt kellene megtudni hogy ki kezdeményezte ezt a dolgot.?Mert biztos valami feljelentés vagy “valaki”
???
félelem és reszketés las budapesten -.-
csak megjegyzem, hogy a sündőrök nem egyenruhában és szolgálatban torrenteznek, hanem civilben, tehát most azzal példálózni, hogy milyen sündőr foglalja le a szervert baromság…..
majmon volt a staff között konfliktus.
panther besokallt,lehet hogy ő volt a kezdeményező
Azért elég érdekesen mennek ebben az országban a dolgok… Most akkor mi van abban az esetben, ha én bérlek egy seed szervert, és teszem azt csak linux disztrókat töltök le, illetve osztok meg másokkal (ami teljesen legális), de a seed szervert a “kedves” rendőrség (vagy inkább hat elemisek…) lefoglalja? Ilyen esetben az én káromat – ami a kiesetett napokat jelenti – ki téríti meg? Gondolom senki, meglepő is lenne ebben az országban… A másik pedig az, hogy tudtommal az IP címet nem használhatja fel a rendőrség, mivel adatvédelmi (és személységi) jogokat sért…
Nem akarok találgatni, mert kár lenne, főleg hogy holnap jön a közlemény. De azt tartom valószínűnek, hogy inkább a seedboxora mentek (szerzői jog megsértés, csalás, stb) és ami a gépek “közelében” volt, vagy lenyomozható azt vitték.
Sok oldal meg valószínűleg azért áll mert “félnek”. Pár nap és kiderült, hogy mi az igazság.
Nekem tőbb mint 2 éve vitték el a gépem,de azota egy kihalgatás sem volt!Mikor felhivtam őket azt mondták hogy 1-2 honap és visszakapom a gépet,de ha találnak rajta valamit akkor a hdd ket kiveszik!Azota semmi reakcio!Igaz nem mondták az 1-2 honapot mikortol számitsa az ember!:S Amugy meg azt hitték nagy kalozkodás folyik,és h mennyi dvd-t fognak elvinni:S volt 2 másolt lemez,gépen meg vagy 3 film:)LOL nagy fogás!
zOxigen ahogy érzed…
de nem biztos hogy olyan nagy hülyeség volna
mi alapján válogatták meg a lefoglalt szervereket/trackereket???
@r3ynardthefox
az azért kicsit durva lenne. Sztem tuti vmi központ szerőség vagy csomópontot mér be nem tudom…
Nem tudom mit mér be de sztem tuti nem a lakásodat… már régebben is próbáltam ezt én is. Nekem is hülyeséget mutat,de belegondolsz jobb is. mikor töltesz le vkiről állt. látod az ip címét most gondolja bele akkor mindenkit meglehetne nézni hol lakik
valaki. basznak ezek mindenre
a p2p is legális mégis látod holt tartunk
a-a: Akkor hogyan találtak rád?
csuka, biztosan van valami összeesküvés emögött. Szerintem Obama nyitotta azokat a trackereket és utasította a magyar rendőrséget az FBI-on keresztül, hogy csapjon le a nagyobb trackerekre. Aztán a sok árva felhasználó az ő oldalaira fog regelni és az emelt díjas SMS pénzekből az amerikai kormány meg Obama zsebébe vándorol majd a sok magyar pénz, aztán mikor az utolsó fillért is kiszipolyozta az országból és egy deka pénz nem maradt akkor megveszi az ország összes hegyvidékét, lebontatja és betömi az olajvezetéken keletkezett lyukat.
ezt nem hiszem ell sírva fakadtam mikor ezt az üzenetett kaptam
Csuka: Stafftag voltál, évek óta ez volt az életed? Hogy másokat osztogattál meg (jó esetben) törölted a selejtet?
Őszintén sajnállak, ha neked ez az élet…
A mostani razzia különlegessége az, hogy az eddig napvilágott látott hírek szerint leginkább ingyenes letöltési lehetőséget kínáló trackerek vannak a listán, míg azok a helyek, ahol pénzért, emelt díjas SMS küldésével extra szolgáltatásokhoz, gyorsabb letöltéshez, előfizetéshez lehetett jutni, azok állva maradtak. Egyes vélemények szerint az akcióhoz a fizetős oldalak nyújtottak segítő jobbot, hogy így gyengítsék az ingyenes konkurenciát
a 1st is megszünt !
csuka
sct is pont most irta, nem feltétlen trackerekkre utaztak, az meg, hogy a sok kis fos oldal nyitva van, meg egyálltalán semmi köze a dologhoz az ilyen oldalak 99%a nyitva akkor is ha nincs razzia.
a-a akkor téged megloptak xD ha nem lett belőle semmi se a géped nem kaptad vissza xD
szuperjók, sikerült lefoglalniuk pár szervert töménytelen mennyiségű .torrent fájlokkal, amit ha úgynézünk nem más mint egy halom szöveg dokumentum linkekkel
nagyfogás xd
http://twitter.com/ncore
csak karbantartás van ncore-on a twitterük szerint
@ zsivo
Ezek szerint akkor sajnálatos módon a rablással “jobban jársz” ? Mert mint mondtad Ők enyhébb ítéletet kaptak, mint Te. A rendőrök kesztyűsebb kézzel bánnak a rablókkal, mint azokkal, akik megszegik a a szerzői jogokat… Hogy van ez?
Amúgy, már írta valaki, de én is leírom, így hátha hisztek nekünk, leírhatjátok még ezerszer hogy JAJJ NCORE, JAJJ XY TORRENT OLDAL, akkor se fog előbb működni, csak ha a tulajok úgy gondolják, hogy nincs veszély és mehet a menet…
Nem vagyok torrent oldal ellenes, de ettől nem lesz jobb hogy “sírtok”, egyébként a seed server bérlőknek nem nagyon kell félni, nem igazán mennek bele ennyire hogy ti is megszívjátok, saját tapasztalatból tudom, indep miatt, mivel volt pár Feree-től kapott serverem amin használtam pár száz GB anyagot napi szinten indepre
és még élek, legalább is így itt köztetek… szóval reméljük a legjobbakat, mindenkinek!
Egy kérdésem kicsit off: Feree-ről és a többiekről tudtok valamit? A többiek számomra nem érdekesek, csak kíváncsi vagyok Feree-vel mivan, vagy mi lesz vele stb… de kérek mindenkit, ha lehet csak igaz/valós infókat írjatok, köszönöm!
Kitartás!
Szebb Jövőt!
A Sextasy sem elérhető!!!!
Ennek valljuk be semmi értelme nem volt.
Viszont ha bárkinek bármelyik oldalon felhasználónak baja lesz, akkor szerintem, pár oldal admin tud segíteni, egy-két ip címmel, hogy hoppá elnézést….ügyészségről? rendőrségről? nektek szabad?
gondolom holnapra jópár elvitt trakker elindul, vagy így vagy úgy….
ez engem is érdekelne! ahhoz képest mik mentek indepen én nagyon szerettem!
jó volt üzifal!
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!
össze rakol egyet blue dragon néni
NEM a warnolás volt az életem, sajnálom, hogy félreértetted!
3,5 évet lehúzni egy staffban, és dolgozni együtt, a társaság ami ott összejött… neked lehet, hogy ez felfoghatatlan mert csak le és feltöltögettél
Kérem valaki válaszoljon majd erre!
Ne mondjátok már, hogy aki bérelt seed servert, az sziv.. ez nevetséges..
Az fog szivni, aki ezzel kereskedett, aki bérelt és azon voltak az adatok, annak mi a büne? semmi..
lehet, hogy igyis van és csak félreértelmeztem amit irtatok..
de valaki mondja meg, hogy mivan akkor a seed serverekkel..
Aki céges gépről seedel, az egy ökör. Annál már csak az nagyobb ökör, akinek nincs backupja az adatbázisról. Kurva komoly cég L.O.L. Ez egy konc volt a kutyáknak. Hogy kuss legyen ismét egy időre. A kicsi oldalak most jól összeszarták magukat, a nagyok meg egy héten belül újra nyitnak. Sok volt már a noname torrent oldal.
)))). Sokaknak bökte a begyét. Külön gratula azoknak a faszoknak, akik itt premier planba nyomják a tuti tippeket a yardoknak. Ennyi erővel írhattok mailt is nekik.
). Bár nem mintha számítana. Le van zsírozva a téma. Éppen ezért (is) tök felesleges kivinni a szerókat.
24GB os Filmpackot töltöttem le a majomparádéról és a felénél tart :@
Felhasználókra? Hm. Az otthoniakra nem, de a seed szervereket valszeg próbálják levadászni. Logikus lépés lenne, ha már nekiszálltak technikával, emberrel, akkor ez következik.
Utána viszont stop várható, mivel ezt a lefoglalt cucc mennyiséget kezelni kell valahogy.
A trekkerek esetében ugyanez nem mondható el, ha vmit nem találtak meg, de keresték, azt előbb-utóbb levadászák. Ügyes gyerekek az üzemeltetők, de a másik oldalon is vannak ügyes gyerekek, ráadásul ilyenkor óhatatléanul felmerül a kérdés, mióta dolgoztak az ügyön, h ekkora fogást sikerült összehozniuk.
Most akkor ha én egy évvel ezelőtt rendeltem 1 hónapra egy seed szervert, és felseedeltem 1,70 terrát akkor féljek?
engine :
teljesen igazad van ! rohadtul ninc sértelme ennek a sirásrívásnak , holnap vagy max holnap után ugyis ujra indulnak az oldalak ezt “a nagy része” a torrentezőknek tudja.
ha most minden egyes user ide jönne sirni akkor sem kapcsolnák vissza az oldalakat mert senki nem vállalja a felelősséget pár siró user miatt !
nCore on meg nemtom mit esztek annyira … más oldalakra is felkerülnek ugyis a friss cuccok max 1-2 órával később azt meg ki lehet bírni ….
de ez lol
ha betörök vhova basznak rám de ilyenekre meg rámásznak…
Ja, a fegyverkezésre, meg H1n1 pánikkeltésre van lóvé. Csináljuk adóból LHC-t, hátha a kíváncsi faszok eltemetik a földet – erre van pénz. De azt miért nem veszik észre, hogy gazdasági kimutatások, elemzések szerint a torrent oldalak révén, a letöltések által nem hogy csökken a vásárlás a piacon, hanem éppen hogy megugrik.Ncore – nem féltelek, pihenj egy picit, utána nagyobbat durrantasz mint azt hinnék. Rohadt BSA
Húha, most aztán fényezhetik a brét, hogy ‘elkapták’ a szervereket! Kár, hogy ezzel a lelkesedéssel nem hajszolják inkább az igazi bűnözőket. Nem ártana. De igaz a szerver nem pofázik vissza, nem jön 30 rokonjával, stb.
Vicces, na.
De hát nálunk ez a legnagyobb bűncselekmény. Az artisjus meg a többi szarházi banda meg tömi a zsebét a kacsalábon forgó palotában, és sír, hogy a sok ipari hulladék szarjukat nem veszik meg az emberek horribilis pénzért.
Pincode: Ezt te is megtennéd?
.
freestudios szerok egyrészét elvitték az a hir járja
ilyenkor kéne csinálni egy free tárhelyre egy nagyonegyszerű közös info site-ot és redirectelni rá az összes lefoglalt szeró címét, és akkor nem lenne mindenki beszarva h mi van…
egyébként csak gratulálni lehet a sündőrség újabb akciójához,a szerverek lefoglalása miatt a vagyon elleni bűncselekmények száma az országban 75,6%-al csökkent…
melyik irta ki a turkáló.asva-ra, hogy
18:47 a PREtorians pedig free reget tart
http://kephost.hu/image-238B_4C191FE2.jpg
http://ncorenews.blogspot.com/2010_06_01_archive.html
maci
Magyarország mi így szeretünk! Hajrá AVH! Ez kell nekünk! Adózzunk mégtöbbet és ne lehessen nekünk se NCORE se BITHUMEN. Vásároljunk Magyar fizetésből 13e-s DVD-t !
hát indep sem indult el. leállt, mondtákhogy majd elindul, nem lesz gáz. ja.. azóta is nagyon megy
ha valamit egyszer elvisznek akk az ott marad!
Egy ekkora kaliberü oldal mint az N nem fog csak úgy megszünni akármi történjen, nézzétek csak a TPD-t példának, holnap már menni fog, ha nem holnap akkor jövöhéten de MENNI FOG.
retkes sünök menjetek bantu néger vadászatra!
nem olyan egyszerű a dolog.
ha emlékszel a cinema store oldalra akkor tudod,hogy még má napig sincs sehol.
szal ennyi.
@ zordo
Félre ne érts, és senki más sem, nem buzdítok senki torrentezőt sem rablásra, mert jobban megéri. Egész egyszerűen csak rossz tapasztalataim vannak, az egész rendőrségi és bírósági eljárás egy merő vicc volt, de mikor le kellett ülnöm, már nem nevettem annyira. Egy példa: amikor ez történt, még nem nagyon volt DVD csak CD, volt egy film- és zenegyűjteményem, ez volt a bűnöm. Mivel egy film ha jobb minőségű volt nem ment rá egy cd-re igy 2 vagy 3 CD lkemezre irtam rá anno. A tisztelt szakértők igy számoltak elkövetési értéket, a Volt egyszer egy vadnyugat c. filmre levetitve. Az anno 3 CD lemezre volt irva nekem, kb 1 óra egy lemezen. Szoval megnézte a “szakértő” hogy a film ára DVD-n eredetiben 5500.- ft volt. Mivel nekem 3 lemezen volt igy az elkövetési érték szerinte 16.500.-ft. Igy kijött egy 30 millión felüli elkövetési érték, ami különösen nagy érték, súlyosbító körülmény. Az én általam felkért szakértő megállapította, hogy az adott film szerjői jogdíja 180.- ft, és mivel én szerzői jogot sértettem, ezért annak jogdija lehet csak az elkövetési érték alapja. A biró élből, indoklás nélkül elutasitotta, hiába kérdeztem meg hogy mi van ha pl. én nem DVD-ről., hanem VHS-ről másoltam, aminek ára már nem 5500.- hanem csak 2100.- ft volt. Nos ez a “szakértő” aztóta hamis, és megalapozatlan szakértői véleményei miatt már börtönbüntetését tölti, de ennek ellenére engem simán elitélt. Szóval ezért mondtam, hogy ne számitson senki érintett semmi jóra, ha akarnak úgyis rátok vernek mindent amit előre elgondolnak. De kivánom hogy ne igy legyen.
És bocsi ha valakit untattam ezzel…
Eszembe jutott valami. Ilyen esetekben a le és feltöltő emberkéket IP cím alapján utol lehet érni? biztos láma kérdés ne röhögjetek nem régen torrentezek nem vagyok tisztában ilyesmivel. ne szarassatok be a frankót mondjátok
Van félnivalóm?
Vazzeg, aki a Nokia dobozban viszi a dohányt kilóra azzal szórakozzanak. Új kormány van aztán rögtön viszket mindenkinek a munka, nehogy utcára tegyék egy kis régi balhéért? Nó mindegy, remélem az emberi fogyasztásra is alkalmas h2o és az egész ncore staff békében van, s hamar lesz oldal. Bár a több 10 000 júzerben tutira van egy-egy spicli. Addig gyertek generáljunk egy kis forgalmat a BH-n. Már tolom le a Green Zonet.
Hyyy
hát ez gecijooo xDDD én olyan jol szorakozok rajtaa ráértek szopníííí : DD
# alk 2010. June 16. 17:03 :
Végre tettek valamit a rendőrök. Le kellett volna foglalni az összes létező trackert, nem csak ezt a párat.
ezt fogalmazd meg szebben légyszi, köszi – admin
@csak1csiter
nCore-on a VB fogadást eszem jelenleg
+1
Részvétem azoknak akiknek elvitték a gépüket ..stb
mackie 2010. June 16. 20:34 :
4-5 éve is voltak oldalak ahova min 10M es up kellett hoyg seeder lehess, szóval volt bőven 100K feletti sebesség, mostmeg Diginél upcnél, Tnél simán vannak 10-20-60M es uppal netek olcson, szóval mostmár lassan nincs is szükség seedszerverekre.
carpathians megy stabilan semmi gond:)
hallottam egy havertól hogy az nTrace este 6óra után lett elérhetetlen, szóval ebből azt lehet következtetni, hogy biztonsági okok miatt állították le a szervert…
remélem nem lesz semmi gond egyik oldallal,vezetőséggel sem…
szánalmas ez a társadalom… Magyarország, én így nem szeretlek!
@ Senkiházi 2010. June 16. 21:06 :
én úgy tudom /legalábbis kb egy éve így volt/ hogy ha magán használatra szedsz le dolgokat és nem származik belőle hasznod tehát nem adod el pénzért akkor nem baszogatnak érte. ha amit leszedsz és árusítod a piacon a kalózdvd-t akkor már inkább. sajnos pont ezek miatt vannak az ilyen razziák :S
szerintem a régik után jönnek újabbak és nem igazán tud érdekelni az nCore sok szektás!!! kellenek új oldalak is tok sok jó kis oldalt is én egyedül a bdt-et sajnálom volt ncore-om accom is de a bdt az jó volt !!!
Itt az ideje, hogy a kis oldalak felnőjenek!!!
Nocsak, kit látok, itt van Vendeg
úr.
A nick uaz, akkor ő is uaz. És jól szól, ismét. Szakértő.
Senkiházi: Az függ az oldal üzemeltetőitől is. Elvileg igen. De kérdezem én: egy jobb oldalnak kb. 70.000+ usere van. Lefoglaltak annyi gépet, amihez tartozik legalább fél milla user. Nem állítom, hogy nem lehet kiemelni párat, de nem lesz olyan eget rengető. Ha ki is vesznek néhány embriót, azok szerintem is a power userekből fognak állni.
Nem tudjátok esetleg
ncore server külföldön van vagy belföldön?
#én úgy tudom belföldön
Ha az én szerveremet is lefoglalták volna, csak pornót láttak volna.
Arányjavításra az a legjobb.
Hát tényleg óriási gond a szerzői jogsértés , mint bűncselekmény megítélésével, hogy (Baja nagyon jól fogalmazott) soha nem létezett érték “eltulajdonítása” miatt kell felelned. Tételezzük felé, hogy írsz egy 1000ft-os programot, akkor neked nem 1db 1000ft-os programod van, hanem elméletben annyiszor 1000ft-od, ahányszor el tudod adni. Vagyis ha valaki lemásolja 100 példányban, akkor neked azzal 100.000ft kárt okoz. Ez persze hülyeség, meg elmélet, de így állnak hozzá.
goger83 2010. June 16. 21:09 :
Vagyis az ip címek mentve vannak a lefoglalt szervereken? Ilyenkor mi a teendő? Gyors Win reinstall vagy mi?
@ goger83: meglehetősen nagy tévedésben vagy. Nem csak letöltesz, hanem meg is osztod. És máris nem csak szimpla download.
douglas jól gondolkozik van benne valami
új infók 1st torrentről: értesüléseink szerint egyik rendőr véletlenül belerúgott a szervergépükbe, ezért meghibásodott a vinyó, így technikai okokra hivatkozva nem üzemel az oldal egy két napig, a szervert nem foglalták le
no name 2010. June 16. 20:43 :
Panther nem besokalt, hanem kivágták, mint a xart. Másik accból szívatta az usereket. az utolsó mondata az üzifalon(mert ott vitatkozott elpasoval) ez volt: le vagytok …arva a sok hülye userral együtt. Kis majom Ő ehhez…
@senkihazi: Semmit nem jelent, ha reinstall van. Az IP-hez tartozik egy időpont és egy user. Ennyi. Ez alap. Megkérdezik a szolgáltatód, hogy erről az IP-ről ekkor és ekkor melyik előfizetőjük nyomatta a netet. És már véged is van. De ne parázz.
Pintér azt ígérte 2 hét alatt rend lesz…………..
senkihazi: hat te hulye vagy….
elég jól össze volt akkor rakva a szerver
:D:D
Az igaz hoyg lopás a letöltés is, de az nem hoyg a pendriveon van jogdíj ahoyg a fényképezők memória kártyáján is? Sajátképeim után jogdíjat kell fizetnem? Vagy alapból mindenki bűnös, érdekesen áll az egészhez az állam is, meg persze mi felhasználók is, tény hogy ugyanolyan lopás a letöltés mintha boltból ellopnám a dvd-t de ne itéljenek mindenkit tolvajnak kai pendriveot, meóriakártyát, cd-t dvd-t vesz.
Mezei usereknek nem kell félniük rendőröknek sincs annyi idejük energiájuk hogy mindenkit lekapcsoljanak és nem is fognak
Vki elmagyarázná nekem, vagy linkelne egy helyet ahol megtudhatom az ismérveket erről a torrentes illetve a hozzá kapcsolódó jogi dolgokról?
Szerintem az köztudott minenki számára hogy a torrentoldalakra mozifilm,könyv,játék egyebek kerülnek kell, amiért így nem kell fizetned ha igénybe veszed ezt a ’szolgáltatást’ ami bevétel kiesés az adott dolog létrehozójának, azért gondolom logikusan illegális.
De közben meg hallok olyakat, h ha nem haszonból terjeszted, vagy szeded le, illetve nem kereskedsz vele akkor nem illegális, pl az e-book-ok tárolása a gépen…
Valamint olvasok kommenteket, ahol felháborodva írják h miért cseszegetik szegény torrentes oldalakat, mintha ártatlanok lennének… Én is nagyon sajnálom h ez van, félreértés ne essék, csak úgy gondoltam h ez egy olyan dolog, aminek a bekövetkeztére mindig is számítani lehetett, illegalitása miatt.
Hali látom ismét dolgoznak az álombácsi emberei ,sebaj ha elfoglalnak pár szervert egy okos torrent oldal tulajdonosa naponta lemásol minden adatot a szerverjéről és ha esetleg elfoglalnák az oldal futhat tovább más szerverről volt már rá példa .(de lehet rosszul gondolom)
hanzo 2010. June 16. 21:17 :
Tudom. Ez nem kérdés.
hubi ki az a pintér?
Jajjj ne mááááááááá……nCore:((((((((((
Aki érti ezeket adolgokat azok szerint viszafog tudni állni az nCore….stb?
Vagy véglegesen le lehet mondani ezekről az oldalakról?
@1st: Jót röhögtem ezen a higany dumán. Szerinted ki hiszi ezt el?
.
sfdrake ne kezdjük a szokásos köröket. lenne inkább 100ft / mbit jogdíj a netelérésben havonta és hagynák a torrenteket. Mert aki megszokta, hogy este full hd-ban bármilyen film / sorozat van azonnal, egy kattintásra, az nehezen fog visszaszokni a büdös videótékába, meg a nézhetetlen HBO-ra. És ennek semmi köze a warezhoz, ez egyszerű trend.
Az Ncore-t holnap délben kapcsolják vissza
tudom, hogy ez 1 vicc
én a szomszéd netkapcsolatát használom. ip címmel kitörölhetik a seggüket , előfizetésem sincs…
ZeraPhul 2010. June 16. 21:16:
Olvastam olyat, hogy ha jönnek házkutatásra és nem találnak semmit (se kiírt dvd, se a vinyón warez cucc, se a registry-ben semmi gyanúsat) akkor bizonyíték hiányában ejtik az ügyet.
# Turit 2010. June 16. 21:21 :
Az Ncore-t holnap délben kapcsolják vissza
Miből gondolod ilyen biztosan?
#415 akkor mi értelme volt megosztani
@senkihazi: Semmit nem jelent, ha reinstall van.
Az ISP még azt is naplózza, hogy milyen típusú volt az adatáramlás. FTP,torrent, stb.
Arról nem is beszélve, hogha valaki 700, 1400 Mbyte-os, és egyéb szabvány adagokat töltöget, akkor az ESETLEG lehet film. Pláne havi 250 Gbyte felett. Ennyi LINUX-ot senki nem tölt le, ha nem zokni.
delirious@
azért ne feledd, hogy indepnél nem csak a szervereket vitték el, picit többet is
ANONIM 2010. June 16. 21:20 :
Visszafog ahogy a bH is visszaállt, illetve ahogy anno a dc-n a mátrix és a többi hub is, vannak mentéseik a userekről torrentekről mindenről.
Aki azt írja sok kis torrent oldal jobb mint az ncore, az meg nem tudja mit beszél, szoktam regelni újakra, kicsikre megszünnek, fizetősek lesznek stb, bH és ncore a két legjobb mo-n gyorsak és normális oldalak.
http://turkalo.asva.info/ 18:34 -es bejegyzés
http://www.zeneszoveg.hu
Ez sem jön be, remélem nem ezek miatt. A dalszöveg publikálás ugye nem illegális?
@Senkiházi 2010. June 16. 21:22 :
.
Mindig meg tudsz nevettetni a naívságoddal
Tamas 2010. June 16. 21:18 :
Magyarországon letölteni nem illegális feltölteni illegális, persze védett tartalmakra vonatkozóan. A torrent oldalak csak a kis .torrent fájlokat tárolják semmilyen illegális tartalom nincs rajtuk.
most komolyan, ha halljátok a rendőrautót befarolni szirénázva az utcába akkor gyors kihuzod tápkábelt, kitéped a winyót kirohansz konyhába, berakod a mikroba és már nincs is semmi rajta. az h ip cim alapján jöjjen, ugytudom h magyarországon a szolgáltatók olyan szerződést iratnak alá amire az van írva h adatokat 3. személynek nem adnak ki! vagyis a rendőr 3. személy lenne így nem adnak ki ilyen infokat. de ez elég sok helyen így van.
Jajj nem kell mártírt csinálni a sok netcigányból …
Orbán Viktor bűne ez is: Pintérrel mikor megigírték, hogy “érezhető” változás lesz minden téren. Hát most érezzük a torrenttársadalomnál is hogy van “közbiztonság”
Sok unatkozó rendőr bazzeg !!!
douglas 2010. June 16. 21:20 :
Így van, az kellene valamennyi jog díj a netdíjban és lehetne legálisan tölteni, sok film sorozat nem is elérhető MO-n aki nézni szeretné annak nincs más mint a letöltés.
A 3. személynek adatkiadás a hatóságokra nem érvényes
@delirious
A rendőrség nem 3. személy, hanem hatóság, ezért adják ki az ip cím alapján az adatokat a szolgáltatók.
delirious
nem tudom felejtettél e már kanalat tányérban mikrózás közben…
érdekes látvány..
ebből kiindúlva egy winyó simán felrobbantja a mikrót is.
@delirious 2010. June 16. 21:26 :
légy szíves ne terjessz szemenszedett valótlanságokat.
Mégis, melyik bolygóról jöttél?
http://tasz.hu/hu/adatvedelem/eht
Mocskos sündörség! Mennének inkább borsodba rendet rakni! Úgyis letelt a kettő hetes határidő, és még semmi se történt!
delirious 2010. June 16. 21:26 :
3. személynek simán nem, de ha nyomozás van akkor igen, az már más.
delirious: Te teljesen hülye vagy. Az elektronikát tönkre teszed vele, de az adatok a korongon sértetlenek maradnak
@ Senkiházi 2010. June 16. 21:14 :
hát passz, sok oldalon az az állásfogallás h nem naplózzák az IP-ket, de most ezt egy “mezei user” nem tudhatja biztosan. volt egy email szolgáltatás /vagyis ma is van/ ott úgy reklámozták h legjobb warez célra mer nem naplóz, erre egy FBI razziánál kiderült h mégis… szval reménykedni lehet csak.
@ ZeraPhul 2010. June 16. 21:14 :
nem mondom h nincs igazad de nem is egészen úgyvan ahogy mondod. megsztod de csak darabokban ezért kicsit más mint pl a DC++ de jobban nem kívánok belemenni. lényeg ha nem kereskedsz vele csak magadnak töltesz akkor nem izélgetnek érte
Azt amúgy hol álmodtátok, hogy a PREtorians free reget tart?
Ha az ncore-nak annyi akkor nem is tudom mihez kezdek ezután. :’(
delirius kb ez történne:
http://www.youtube.com/watch?v=_JHYWKDpT9Y
@sfdrake: persze, hogy az artisjus támogathasson belőle amolyan laxilajusokat meg hasonló hülyéket akik közel állnak hozzájuk mint az adathordozóknál? Na ezt nem, köszi.
engine@
mert még miket?
Van élet az NCore után
ncore nélkül is volt élet, megkockáztatom ezután is lesz, de biztos visszaáll
@delirious 2010. June 16. 21:26 :
DD. HK-ra hozzád nem jönnek. Beidéznek.
Túl sok amcsi filmet nézel. L.O.L. Mennyivel elegánsabb usb-pen-ről bootolt linux alól seedelve egy külső 2.5″-os, USB-s hdd-n tartani a holmit. Pen/hdd kihúz, zsebre rak, reste és már bootol is a jogtiszta /esetleg linux/ rendszer, bizonyítottan havi minimum fél terra linux disztro seeddel.
Jót nevettünk. Szép álmokat mindenkinek.
Az új Ncore neve : NeoCore lesz
Pincode Niel és offocska figyelmébe!
Íme a Btk 329/A joganyaga, magyarázatai és a Bírósági határozatok a DVD Jogtárból. Olvassátok és értelmezzétek!
Szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése
1. A bűncselekmény jogi tárgya kettős: egyrészt a sértett vagyoni jogai, másrészt szellemi alkotáshoz, illetve annak érvényesítéséhez való személyiségi joga. Ezen tényállás a vagyoni értékekkel bíró szellemi alkotásokat részesíti védelemben.
Az elkövetési tárgy a szellemi alkotás.
A (2) bekezdés – miután az (1) bekezdés nem részletezi – taxatíve felsorolja, hogy e szakasz alkalmazásában mit kell szellemi alkotáson érteni.
Így szellemi alkotás: az irodalmi, tudományos és művészeti alkotás, a találmány, a használati minta, az ipari minta, a mikroelektronikai félvezető termék topográfiája és az újítás.
A szerzői jogi védelem alá eső, vagyoni értékkel bíró irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotást, mint szellemi alkotást, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. § (2) bekezdése határozza meg. (Lásd a Btk. 329/A. §-nál.)
Találmány minden új, haladást jelentő, műszaki jellegű megoldás, amely a gyakorlatban alkalmazható (1995. évi XXXIII. törvény).
Újítás a gazdálkodó szervezetnél új, számára előnnyel járó műszaki, illetőleg szervezeti megoldás.
A formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény 66. §-a 2002. január 1-jével hatályon kívül helyezte az ipari minták oltalmáról szóló 1978. évi 28. törvényerejű rendeletet. A hivatkozott törvény az ipari minták jogi oltalmát a formatervezési mintaoltalom elnevezés alatt szabályozta újra. Így a Btk. 329. § (2) bekezdésében és a Btk. 329/D. § (1) bekezdésében az ipari minta elnevezést felváltja a formatervezési minta, illetőleg a formatervezési mintaoltalom terminológiája.
2. A bitorló elkövetési magatartása kétféle:
a) az elkövető az elkövetési tárgyat sajátjaként tünteti fel
b) az elkövetési tárgy hasznosítását vagy az alkotáshoz fűződő jogok érvényesítését attól teszi
függővé, hogy annak díjából illetve az abból származó haszonból vagy nyereségből részesítsék
illetve jogosultként tüntessék fel.
3. A bitorlás törvényi tényállásának mindkét fordulatát csak szándékosan lehet elkövetni.
4. A bitorlás első fordulatának alanya bárki lehet, kivéve az alkotás jogosultját. A második fordulat azonban speciális alanyt jelez.
Csak olyan személy lehet, akinek a gazdálkodó szervezetnél betöltött munkakörénél, tisztségénél, tagságánál fogva kötelezettségei közé tartozik a szellemi alkotásokkal kapcsolatos érdemi ügyintézés.
A bűncselekmény passzív alanya a szellemi alkotás létrehozója.
5. A tényállás első fordulatában meghatározott vagyoni hátrány bekövetkeztével válik befejezetté a bűncselekmény. A vagyoni hátrány bekövetkezése nélkül, amely az elmaradt hasznot is magába foglalja, csak kísérlet állapítható meg.
Második fordulat – nyilatkozat formájában valósulhat meg leginkább, mégpedig akkor, ha megtörténik a hasznosítás vagy érvényesítés függővé tétele attól, hogy az elkövető a díjból, haszonból vagy nyereségből részesedjék. Az elkövetési magatartás kísérlete fogalmilag kizárt.
6. A bitorlás a specialitás viszonyában áll a csalással, a vesztegetéssel, a zsarolással és a hivatali visszaéléssel, így halmazatban azokkal nem állapítható meg.
A bitorlás rendbeliségét a sértettek száma határozza meg.
329/A. § (1) Aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja.
A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 329/A. §) tényállását legutóbb a 2007. évi XXVII. törvény módosította 2007. június 1-jei hatállyal. A módosítás célja többek között az volt, hogy egyértelműen tűnjön ki a jogalkalmazók számára a korábbihoz képest változatlan jogalkotói szándék, miszerint valamennyi szerzői és kapcsolódó jogi vagyoni jogi jogosultság megsértése (vagyis a kizárólagos jogok és a díjigények megsértése egyaránt) büntetendő e tényállás alapján, feltéve, hogy valamennyi egyéb tényállási elem megvalósul.
A vádhatóság értelmezése szerint a tényállás azonban továbbra sem alkalmas arra, hogy valamennyi, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben (a továbbiakban: Szjt.) meghatározott díjigénnyel kapcsolatos jogsértés elleni fellépés alapjául szolgáljon. Erre tekintettel a törvény ismételten módosítja a tényállást, és most már kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az engedélyezési jog nélkül fennálló bármely díjigény megsértését a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének kell tekinteni.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (Btk. 329/A. §) tényállása alapján az ügyészség nem jár el akkor, ha a cselekmény az ún. üres kép- és hanghordozók utáni jogdíjfizetés elmaradásában (pl. üres CD-k, DVD-k országba történő becsempészésében) nyilvánul meg. A meg nem fizetett díjak kiesése milliárdos károkat okoz a jogosultaknak és jelentős adóbevétel-kiesést generál, amely miatt feltétlenül indokolt a büntetőjogi szankcionálása.
A szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállása korábbi módosításának célja többek között éppen az volt, hogy egyértelmű legyen a jogalkalmazók számára a korábbihoz képest változatlan jogalkotói szándék. Eszerint valamennyi szerzői és kapcsolódó jogi jogosultság megsértése, vagyis a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultakat megillető valamennyi kizárólagos jog és – további megkülönböztetés nélkül – az őket megillető valamennyi díjigény megsértése egyaránt büntetendő e tényállás alapján.
A jogalkalmazó szervek értelmezése azonban nem egységes abban, hogy a hatályos tényállás alkalmas-e arra, hogy valamennyi, átalány és nem átalányjellegű díjigénnyel kapcsolatos jogsértés elleni fellépés egységes alapjául szolgáljon. Erre figyelemmel a törvény 4. §-a módosítja a tényállást, és kifejezetten rögzíti, hogy az engedélyezési jog nélkül fennálló bármely díjigény megsértését is a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének kell tekinteni.
A törvény azonban így sem orvosolja teljes biztonsággal a tényállás értelmezésével kapcsolatos azon problémát, amely alapján az üres hordozókkal kapcsolatos díjfizetés – mint átalánydíj-fizetési kötelezettség – elmulasztása nem tekinthető szerzői jogi jogsértésnek, márpedig a Btk. 329/A. §-a szerint csak szerzői vagy kapcsolódó jog megsértése esetén valósul meg bűncselekmény.
Minderre tekintettel a módosítás értelmében a tényállás kiegészül egy új (2) bekezdéssel, amely a törvény eredeti szövege helyett nem azt mondja ki, hogy az engedélyezési jog nélkül fennálló bármely díjigény megsértése is a szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jog megsértésének minősül, hanem kifejezetten rögzíti azt, hogy a szerzői jogban szabályozott két átalánydíj típusú díj megfizetésének elmulasztását is ugyanúgy kell szankcionálni, mint a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jog megsértését. Eszerint bűncselekményt követ el az is, aki az Szjt. szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó-díj illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja. Ez a kiemelés természetesen nem érinti azt, hogy a jogosultakat az Szjt. alapján megillető kizárólagos jogok, illetve a többi, nem átalányjellegű díj megfizetésének elmulasztása az (1) bekezdés szerint szankcionálandó, ha az ott megjelölt többi tényállási elem is megvalósul.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését
a) jelentős vagyoni hátrányt okozva,
b) üzletszerűen
követik el.
(4) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen jelentős vagyoni hátrányt
okozva követik el.
(4)
EBH2006. 1494. Nem követi el a szerzői és szomszédos jogok megsértését az, aki olyan hanganyagot tartalmazó CD lemezeket vásárol saját célra, amelyek után nem fizettek szerzői jogdíjat (1978. évi IV. törvény 329/A. §).
EBH2002. 616. A számítógépi programoknak a szabad felhasználás joga nélkül való megszerzése mástól másolás céljára, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését valósítja meg [Btk. 329/A. §, Szjt. 18. § (2) bek.].
EBH2000. 188. II. A szerzői (szomszédos) jogok megsértésének bűncselekménye miatt emelt vád esetén a büntetőbíróságoknak önállóan kell vizsgálni, hogy a büntetőjogi felelősséget megalapozó szerzői jogi vagy szomszédos jogi jogsértés megvalósult-e. E jogkérdések eldöntése más (polgári) eljárástól nem tehető függővé. (Btk. 329/A. §)
BH2003. 101. Megvalósítja a szerzői és szomszédos jogok megsértésének a vétségét, aki a számítógépi programot nem forgalomba hozatal vagy jövedelemszerzés céljából, hanem kizárólag saját felhasználásra akár egy példányban is másolja [Btk. 329/A. § (1) bek., 1969. évi III. tv. 13. § (1) és (3) bek., 16. §, 18. § (1) és (2) bek., 9/1969. (XII. 29.) MM r. 1. § (1) bek., 10. § (1) bek.].
BH2002. 301. l. A szerzői vagy a szomszédos jogok megsértésének vétsége megvalósul. ha a vendéglátó-ipari egységet működtető kft. rádiókészülék működtetésével zeneszolgáltatást nyújt, de a kft. ügyvezető igazgatója a zeneszolgáltatás után járó jogdíjat a jogosultnak felszólítás ellenére sem fizeti meg [Btk. 329/A. § (1) bek., 1969. évi III. tv. 40. § (1) bek.].
BH2002. 301. II. A szerzői vagy szomszédos jogok megsértése vétségének elkövetési magatartása a jogdíj megfizetésének elmulasztása, amelyet az a természetes személy valósít meg, akinek kötelessége lett volna a fizetési aktus teljesítése, és az közömbös, hogy a jogdíj megfizetése kinek a vagyonát terhelte volna [Btk. 329/A. § (1) bek., 1997. évi CXLIV. tv. 156. § (1) bek.].
BH2002. 301. a polgári jogi felelősség hiányából önmagában nem lehet a büntetőjogi felelősség hiányára következtetni [Btk. 329/A. § (1) bek.].
BH2001. 307. A szerzői és a szomszédos jogok megsértésének vétségében – a társadalomra veszélyesség hiányában – nem állapítható meg a vendéglátóipari magánvállalkozást folytató vádlott büntetőjogi felelőssége, aki az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel kötött megállapodás alapján vállalja, hogy a gépi zeneszolgáltatás fejében jogdíjat fizet, de ennek – a vállalkozás sikertelensége folytán – csak részben képes eleget tenni [1978. évi IV. törvény 10. § (2) bek., 329/A. § (1) bek., 1969. évi III. tv. 40. § (1) bek., 8/1992. (V. 8.) MKM r., 1999. évi LXXVI. tv. 25. § (1) és (5) bek.].
BH2000. 288. I. A szerzői és a szomszédos jogok megsértése bűncselekményének a törvényi tényállása olyan keretdiszpozíció, amelyet az elkövetéskor hatályos rendelkezések töltenek ki tartalommal [1978. évi IV. törvény 329/A. §, 1969. évi III. törvény 1. § (1) és (2) bekezdés, 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 1. § (1) bekezdés].
BH2000. 288. II. A szerzői és a szomszédos jogok megsértését valósíja meg, aki a saját számítógépének a lemezére (winchester) a más számítógépi programját és a hozzá tartozó dokumentációkat (szoftvereket) viszi át, amelyekért szerzői díjat nem fizet, és e tevékenységével összefüggésben a szoftverek szerzőinek vagyoni hátrányt okoz (1978. évi IV. törvény 329/A. §).
BH2000. 288. III. Ha a szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekményének az elkövetési tárgya az átmásolt program, az adathordozó volt: ennek elkobzása nem mellőzhető [1978. évi IV. törvény 77. § (1) bekezdés a) és e) pont, 329/A. §].
BH1998. 324. A szerzői és a szomszédos jogok megsértése vétségének a kísérlete valósul meg, ha az elkövető szándéka a jogellenesen másolt videokazettáknak értékesítésre felkínálásával 32 jogtulajdonos érdekeinek a sérelmére irányult, de a cselekmény eredményének – a vagyoni hátránynak – a bekövetkezését a próbavásárlás folytán történt leleplezés és a videokazetták lefoglalása megakadályozta [Btk. 329/A. § (1) bek., 16. §].
BH1996. 137. I. A szerzői és a szomszédos jogok megsértése bűncselekményének a sértettje: a filmforgalmazásra jogosult, ezért a sértettek számához igazodó többrendbeli bűncselekmény megállapításának van helye, ha pedig az ugyanazon sértett sérelmére több cselekményt követtek el, a folytatólagosság megállapítása indokolt [Btk. 329/A. §, 12. § (2) bek.].
BH1996. 137. II. A szerzői és a szomszédos jogok megsértése eredménybűncselekmény, mely akkor válik befejezetté, ha a törvényben megkívánt vagyoni hátrány bekövetkezik [Btk. 329/A. § (1) bek., (2) bek. b) pont, 16. §].
BH1995. 623. A szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekményének a kísérletét nem valósítja meg az, aki újsághirdetésben – a kizárólagos forgalmazók érdekét veszélyeztetve – a műsoros videokazetták értékesítését hirdeti meg (Btk. 329/A. §, 16. §, 18. §).
vagy Npistike XD
naná hogy van élet az NCore után
jobb mint az ncore
Torrentleech
@jackbauer 2010. June 16. 21:30 :
DD. ááááááááááááá
)))))))))))))).
Nem is tudom. Szerintem keress fel egy pszichológust. Segít feldolgozni.
menjetek aludni
Hello!
Egyébként a giga és az ncore tárol adatot a tagokról? És a seedszerverekkel mi a helyzet?
Tüntessünk
FearFm: XD Mond ezt a szinkronosoknak!
a beloado mért megy? az is nagy oldal
vagy nem találták meg a szerverüket?
most komolyan, meg tudja valaki mondani, hogy mennyit költünk éves szinten Magyarországon filmekre, zenékre? Mert a netelőfizetés jogdíjból alsó hangon 10-20 milliárd jönne be évente, zéró ráfordítással. Nem elhanyagolható ötlet: filmforgalmazók figyeltek? És akkor lehetne geobannolt HUN only tracker. Álom.
FearFm 2010. June 16. 21:34 :
persze van sok külföldi tracker, meg nyitottak de azokon kevesebb a magyar cucc sokkal.
Nekem az tetszett, amikor regebben, a német rendőrök rámentek az egyik legnagyobb eDonkey szerverre. Egyből nyilatkozatok, mekkora fogás, 2millió felhasználó, mekkora hatalmas lépés ez, mert most 2millió embert felelősségre fognak vonni.
Kattogtak a vakuk, mosolyogtak a rendőrbácsik és nagy tadaaaaamm közepette kihuztak a szervert a 220-ból. Aztán jött a pofáraesés, amikor a szagértők bent szétkapták és egy deka merevlemez sem volt benne csak irdatlan mennyiségű memória.
@WebTech
Menjük a parlament elé? Már úgy sincs kordonnal körülvéve
Miért kell telespammelni a kommenteket? Kb. az 98% flood, hoax, káosz, kamu, baromság, paranoia, tájékozatlanság, lustaság(visszakeresni), spam, és 2% volt értelmes hozzászólás. Grat. Faggots
ssgt 2010. June 16. 21:35 :
bH-n nem volt gond mior elvitték a gépüket, bent voltam akkor is ott is, semmi bajom nem lett, mióta megy ott vagyok, dcztem is mikor vitték ott a szervereket rendszeresen ott se lett bajom, usereknek nem szoktak neki esni.
“A lefoglalt szerverek közt van egyes információk szerint például az nCore, de nem csak az oldalakat tároló szervereket vitték el a rendőrök”
Remélem hamarosan visszaáll az nCore….!!!!!!!
Turit remélem igaz a hír amit olvastam…..!!!!
@pussyjew
És a vicceket se felejtsd ki
ssgt! mindent tudnak már az összes felhasznalo neve és cime, telefonszama megvan. és a bevasarlocetli is amit holnapra irtak mindenkinek hogy mit vegyen a boltba.
ssgt:
fatális hiba volna a nagyobb torrent oldalak részéről a felhasználók ip stb adatait tárolni. tárolni tárolják mondjuk, csak nem mindegy, hogy hol
Pár nap és helyre áll minden! Mentés, új szerver és kész. nCore alapból szar azért nem kell rinyálni, de az nCoret csak lekapcsolták..
@ANONIM
Én is remélem , ma estére valami könnyed filmnézést terveztem, de így elmarad
@Turit
Ja..de most már én is spammelek, miért ne. Már vagy 100an kérdezték meg az nCore-al miva. Nem tudnak várni holnapig, inkább itt recskáznak
GET A PUSSY
Mi a helyzet azokkal a szolgáltatókkal akik belső hálózati ip címet használnak az előfizetőknél?
Magyarul 2-3száz emberke ugyanazon az ip-n megy a netre.
Na? ezt hogy ellenőrzik?
nekem : illegális Windóz , programaim 90% a játékaim 95% zenéim 100% filmjeim 100% , ÉÉÉS?!?!?!?!?!?!
@Cheese
Mond a címed és kimegyünk megnézni
delirious 2010. June 16. 21:42 :
Belsőhálón forgalom gondolom mérhető, és az is melyik gép hova csatlakozik.
Az én CÉGES szerveremet is elvitték egy rakat céges adatbázissal, sorra jönnek a telefonok, az ügyfeleim ki fognak nyírni. Mindezt azért, mert BH-ról szedtem a sorozatokat céges szerveren (RSS-ből). Ha van valakinek info-ja a jogi helyzetről, akkor nagyon örülnék ha segítene.
LOL VAGY !
jaj ne parázzatok már, ha akarnák, akkor elkezdenék végigjárni a lakásokat, hogy na nézzük az eredeti windowst, meg a filmeket. Ahol számítógép van, ott nagy biztonsággal feltételezhető a “kalóz” cucc is. Ennyire nem töketlen a rendőrség. Az sem baj ám, ha pl. a sok suhanc inkább otthon recskázik meg xboxozik és nem az utcán szív, meg randalírozik: erre is jó az ingyen cucc. Leköti az embereket, nem gondolkodnak annyit. Szerintem most a vb alatt méga bűnözés is csökken. Vagyis: nem fognak usereket basztatni.
sztem meg abba kenne hagyni az itteni beszelgetest szerntetek a rendorok nem tudnak errol az oldal rol is ???
A bitzone-t is lekapcsolták:(
Valaki nem tudja, hogy a Bit-Book -nak melyik a hivatalos blogja?
Mert a http://bit-book.blogspot.com/ már nem található.
H20m4n ha ezt olvasod, akkor pls. írj, hogy mi van az oldallal!
Sziasztok
Olvasom ezeket a hozzá szólásokat.
A letöltés mind addig nem büntethető amíg azt te pénzért nem terjeszted.
Ha valamilyen filmet kiírsz DVD-re akkor a megvásárolt lemeznél kifizetted a jogdíjat és ezért nem vagy büntethető.
Én személy szerint azokat büntetném akik ilyen drágán adják az eredeti lemezeket.
Szerintem sokkal jobban visszaesne a letöltés ha egy gyári DVD 500.- lenne mert talán akkor megérné megvenni, de míg azt hallod, hogy a színészek és színésznők 1-20 millió dolláros gázsija van és a film költségvetése eléri a 100 millió dollárt is addig szorítsák ebbe a költségvetésbe a megjelent DVD árát is és igenis adják olcsóbban a filmeket mert amit ezek csinálnak az rablás.
Tudom nem kötelező megvenni senkinek, de akkor is pofátlanság elkérni akár 5-6000.- egy lemezért aminek az előállítási költsége nem haladja meg a 100.-ot.
Hát ennyi.
Azt nem értem, hogy az emberek miért szidják az nCore-t. Nekem soha semmi bajom nem volt vele, szerintem egy nagyon igényes oldal.De most tényleg?!
hát én mindig proxy keresztül tolom a torrentet.. szóval mehetnek Kínába meg Afganisztánba utánam
Smonc: Szerintem azért, mert az itt lévő emberek fele nem tudott bekerülni, és most legszebb öröm a káröröm
nem az adatok vesznek el, azok a rendőrségen vannak, csak éppen weboldal nem lesz hozzá….:D
majd a BRFK oldalán lesz egy menüpont ahol be lehet regelni, és inditanak egy közös oldalt az összegyűjtött torrentes adatokból…:D
en is beszeretem volan regota keruli de nemtudok
Üdv! Látom ez a téma sokak számára a szíve csücske. Elvileg holnap lesz sajtótájékoztató, addig várjon mindenki. Bízzunk benne, hogy a déli híradóban részletesebb infók lesznek. Kíváncsi vagyok, mint sokan mások, hogy mi lesz e dolognak a vége.
Hát nekem a filmnézés megvolt ma estére,most csak nemtudtam mi a helyzet az oldalal mert mindig meg a seedelés erre most meg semmi:S….kis piros nyilak,…oldal meg nincs….:S
@joulio
ez nem teljesen igy van. Hiaba van jogdij dvden, nem lesz attol legalis amit ra kiirsz, es nem lesz illegalis ha jogdijmentes dvdre irod ki.
Letoltes onmagaban nem buncselekmeny, korabban valaki idezte az idevago torvenyekbol, lenyegeben ha uzletszeru, haszonszerzes celjabol (igyesmi megfogalmazasban) teszed, akkor buncselekmeny. Ismerosomet eliteltek amiatt,mert a mennyiseg uzletszerusegre utal (talaltak nala kb 50darab karcos cd-t). Sajnos itthon a birosag nem eppen az esszerusegen alapszik, hanem hogy ki az ugyveded.
sztem marrendes off olni kenne a tematnemer semmit se csak csamcsogtok rajta majholnap varjatok mar
nem hinném, hogy sokkal nagyobb energiát fektetnének abba, amit itt művelünk, tekintettel a délelőtti eseményekre. egyébként akinek van internet hozzáférése (magán jellegűre gondolok itt) az=kalózkodás.
Eme finom cizellált jogszabályok, amik ránk, kedves fogyasztókra vonatkoznak, és akik megveszünk “dolgokat”, vagy letöltünk “dolgokat”, mindenki beletartozik. Igen, ez az a pont amikor MINDENKI ismétlem MINDENKI nézzen magába. Még annak a bírónak a kölyke is, aki tört wow szerón nyomul, vagy az a 40 éves ügyvéd, aki sorozatokat tölt le, vagy az a 30 éves egyedülálló rendőr, aki filmeket tölt le, vagy játékot, az a tini, aki az új trúbládot húzza le éppen, vagy az a fiatal egyetemista, aki éppen a led zeppelin diszkográfiáját kívánja kiegészíteni, vagy az a 12 éves gyerek, aki most ismerkedik meg, pár, talán már idejét múlt játékkal. MINDENKI! Vannak olyan rendőr cimboráim, akik izomból töltenek le mint az állat, ezt itt megjegyezném.
insane gyerekek insane…(Y)
joulio 2010. June 16. 21:50 :
Pofátlanság hát, vegyük csak a starcraft 2-öt, képesek elkérni 15 ezer HUF-ot érte, és a CE-ért pedig 25 ezret
Ez lehúzás!
Kijöhetnek házhoz? IP cím milyen adatokat tartalmaz?
Dél afrika-Uruguay 2010. June 16. 21:58 :
mert mi ert lenne az azoa jatekon komoly emberek dolgoztak sokaig h az olyan legyen amilyen es azert nekik fizetni kellet szal nem le huzas
menjünk az nCore után
nyugaton még azt modják van
hmm:
hát ja igazad van én sem értem miért kell fikázni… én se tudok bekerülni bithume-re
(mondjuk nem is akarok) mégse fikázom…
Nem tűnt fel, hogy néhány hete kijelentették, hogy rendet tesznek a kormányzati weboldalak között? Egyszerűen korszerüsíteni akarták a gépparkjukat, így begyűjtöttek néhány gépet! GG
Én meg a UPC-s proxy mögött vagyok ami BP-en van:D
Hacksys 2010. June 16. 21:59 :
a sima verzió nem, de viszont a CE az igenis lehúzás
Én sajna csak 5-után tudom meg a végeredményt remélem sok oldal túlélte csak lekapcsolták őket
Bár a tavalyi is így indult és hát….
Az én kedvencem megy, és nem kis oldal az sem (ördög).
ti emberek olyan hulyek vagytok ezert gyulolom az atlag embereket
# flek 2010. June 16. 22:01 :
Nem tűnt fel, hogy néhány hete kijelentették, hogy rendet tesznek a kormányzati weboldalak között? Egyszerűen korszerüsíteni akarták a gépparkjukat, így begyűjtöttek néhány gépet! GG
Vicces vagy de lehet van bent valami:D:D
“hát én mindig proxy keresztül tolom a torrentet.. szóval mehetnek Kínába meg Afganisztánba utánam”
EZT HOGYAN KELL??????
“1st torrentről: értesüléseink szerint egyik rendőr véletlenül belerúgott a szervergépükbe”
Nem tudom ki-hogy van vele, de bárki is csinálja még ha rendőr is az is ember akkor sem okozhat kárt másik embernek nem? Ezek meg rugdossák.
Nagyon szemetek tudnak lennie, ennek már jó pár éve akkor a nagybácsimat ment misére amikor összeesett és meghalt a “kedves” rendőr bácsi lábával belerúgott és úgy fordította meg, persze nekünk hozzátartozóknak kusba kellett lennünk.
Hacksys: Na egy állat is bejött közénk. XD
Jocc55 2010. June 16. 21:59 :
Ip cím alapján megtalálhatnak, DE ne mmegy ki senki a userekhez. Régen se mentek bH-s elvitelkor se jöttek hozzám, meg dchubok elvitelekor se, regelt voltam bH-n dc-n op, eddig nem piszkáltak.
Nos olvastam itt a sorokat és némelyiken nevettem valamelyiken meg sírni tudtam volna!!!Kiváncsi lennék azokra az emberkékre akik itt osszák az észt!!!Hogy ő soha életében nem töltött le semmit a netről!!!Valszínű akkor ő valamelyik jól fizetett apuka csemetéje!A másik nem ilyenekkel kellene foglalkozni hanem hogy mi zajlik ebben az országban!!!!!!Hát ez igaz sajnos a SZEGÉNY EMBERT AZ ÁG IS HÚZZA!!!
Mindent összegezve én is torrentezek és aki itt okosakat írkált meg kérném KARÁCSONYRA össze írom milyen filmeket kérek és Játékokat és azt tegye nekem a fa alá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
a beállításoknál meg lehet adni
sfdrake – Belsőhálón forgalom gondolom mérhető, és az is melyik gép hova csatlakozik.
Csak a szolgáltató, ha úgy dönt, hogy nem adja ki az adatokat, akkor nem adja ki.
Nekik van egy ilyen megállapodásuk.
A képen látható zöld láthatósági mellényben ügyködő bácsik kukások Ugye apu?
FAKA 2010. June 16. 22:11
Ha rendőrségi nyomozás házkutatás stb van, elvihetik a szolgáltató gépeit is kakor kiderül. Szóval jobban jár ha kiadja, szerintem.
Freddy 2010. June 16. 22:12 :
Miért kell kamuzni ?
köszönöm sfdrake és FAKA!
Freddy:
Nekem nem megy az ncore.
te se vagy jol be iskolazva
http://www.hwsw.hu/hirek/44765/torrent-bittorent-szerver-lefoglalas-ncore-asva-info-warez.html
Én bit-gate-et sajnálom… Nálam az a fő beszerzési forrás… A rendőrök is fejbe lőhetnék már magukat. -.-
Gondoljatok bele, hogy mit érezhet most az a több ezer rendőr, akik aktívan használják/használták ezeket a trackereket…
Kérdés: most akkor miért volt jó (pl ncorenak) a kókkusz-szigeteki átállás .cc-re? :O
nem igazán értem, h akik a munkájukat végzik miért is dögöljenek meg.
remélem mikor a húgotokat húzzák f*szra a norvég cserediákok akkor is szemét sünök lesznek
torrenten ha feltöltesz nem legális. innentől a köszönöm sokat segít.
” the1st.be A hírek sajnos igazak, a szervereinket ma délután lefoglalták a rendőrök.
A felhasználókig nem juthatnak el, emiatt ne aggódjatok.
Friss híreket itt közlünk!
7 perce”
Facebook
Az ncore tárolta a letöltés előzményeket 1 hétre visszamenőleg, de a többi oldal adatbásisát is gyorsan fésülik át a magyar ftp-s világból felvett szakértőkkel.
Aki jelentős mennyiséget töltött ebben az időszakban (5 vagy több film, illetve magyarországon forgalmazott zenei album), azokhoz holnap reggel kezdődnek meg a kiszállások.
a magyarországon érvénybe lévő jogszabályok alapján a filmeket le lehet tölteni otthoni használatra, csak értékesíteni nem szabad azokat!
zero: letölteni szabad, de feltölteni nem. a torrent mit is csinál?
zero 2010. June 16. 22:30 :
Letöltés legális, viszont a feltöltés és a pénzért árulás nem.
Köszönjük BRFK
Hacksys: értem én, hogy sokat melóznak egy-egy játékon( filmen, stb.), de azzal, hogy az átlagembernél elérik, hogy ne tudjon torrentezni, azt még nem érik el, hogy megvegye az eredetit. Merthogy az átlagember nem fog tudni kiperkálni érte annyit, amennyit elkérnek érte. Ami ezzel elérhető az annyi, hogy az átlagember nem fog játszani, filmet nézni, stb., és ez is csak a “felső tízezer” privilégiuma lesz.
Így legalább annyi haszna van az államnak, amit az üres lemezek adójából, az adó adójából, jogdíjból beszed.
Vagy megelégszik ennyivel, vagy nem kap semmit. Ennyi.
BRFK info 2010. June 16. 22:30 :
Muszáj szívatni azokat akik nem vágják a témát ?
Nem a fidesz az oka te okostojás! A rendőrség párttól függetlenül hajt végre ilyen razziákat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
csak remélni tudom h ha egy norvég cserediák lép közelebb kapcsolatba veletek, akkor is semmirekellő sünözés lesz
A sok idétlen marha!
Annyi esze van itt egyeseknek amennyi kilátszik neki! Semennyi!
Írjátok csak, hogy melyik torrent oldal üzemel még, hátha azokat is leállítják! Istenem, mekkora barmok itt egyesek… sok idétlen kis óvodás! Már az sem működik ami eddig működött… hát ennek köszönhetően most már az se jó…
Akinek nem inge ne vegye magára… természetesen nem mindenkinek szól, csak annak a pár féleszű idiótának aki volt olyan okos és leírta ide, hogy melyek azok az oldalak amik még működnek… gratulálok nekik!
Sziasztok
Csak annyit szeretnék kérdezni h nem lessz akkor már Ncore?
A felhasználók megmaradnak vagy ujra meghívót kell kérni?
Előre is THX a segítséget
ha nincs tobbet ncore, ha ujracsinalja valamek, free reg, hiszed hogy 1 nap alatt oszejon 200.000user? =)
amenyian akarnak oda regizni.. siman:)
hajra;)
L 2010. June 16. 22:33 :
p2p nem fogják tudni kilőni soha.
over 2010. June 16. 22:33 :
Nem párttól függetlenül, mert a kormányhoz tartozik mindig a rendőrség, de mind1 melyik a kormány párt ilyen akciók vannak mindig.
Hát ez váratlanul jött …
Hogy lehet proxy szerver mögé bújni?
Én biztos ami biztos mindent töröltem a gépemről és csak az eredeti cuccaim vannak elöl.
Mennyi büntetés lehet max?
BRFK info
te honnan szedted ezt az infot?
Ismeretlen, ha vinni akarták volna, akkor vitték volna.Listával mentek. Nem kell hülyének nézni sem a rendőröket sem az ügyészeket, mert nem azok. Csak éppen rohadjak meg ha értem a fizetős, lehúzós oldalakat miért nem vitték?
Ami állva maradt, az állva maradt…..
2010. June 16. 22:36 :
elhiszem:)
csak annyit üzenek mindenkinek, hogy ne “szarják le” azokat a szerókat, amelyeket nem ismernek, mert mások pont azokat szeretik.
És még az ncore kedvelőknek üzenném: NE SÍRJON MÁR A SZÁTOK!!!!!!!!! Kb 200 hozzászólás arról szól, hogy szegény ncore. FIGYELEM!!!! MÁR MEGÉRTETTÜK!!!! Szval haggyátok abba a siránkozást és inkább a problémával foglalkozzatok, vagy legalábbis könnyítsétek meg a dolgunkat azzal, hogy nem siránkoztok ennyit, és így kevesebbet kell majd olvasnunk.
Csak ennyit akartam.
Na én léptem. Viszlát.
porter 2010. June 16. 22:34 :
Én már voltam ilyen helyzetben, akkoriban még nem volt sünözés sem úgy mellékesen. A rendőr közölte, hogy felesleges feljelentést tennem, mert csak én járok rosszabbul. Úgyis ők vannak többen és nekik hisz a bíróság. És különben sem akarom, hogy megkeressenek ezen ügyből kifolyólag még utólag is.
De nem is tudom mit várok, 19:31-es hsz-emben említett uzsorások egyikének nem egyszer láttam, hogy előre köszöntek a helyi rendőrök is. Meg nem egyszer volt a lakóhelyem a “kék” hírekben is, szintén szorgos norvégjaink miatt. Szóval inkább itt kellene rendet tenni először vidéken és utána esetleg lehet szervereket foglalni meg sajtótájékoztatót tartani.
Holnap délre kapunk nCore-t
Feltölteni meg utorrentből töröljük az adatokat ,és máris ugytünik hogy hit n’ run volt, azaz 0byte feltöltés
Hát pénzért nemhiszem hogy áruljuk
tracker, kliensbe se megy..
dögölj meg alk, nem ment
# sfdrake 2010. June 16. 22:08 :
Jocc55 2010. June 16. 21:59 :
Ip cím alapján megtalálhatnak, DE ne mmegy ki senki a userekhez. Régen se mentek bH-s elvitelkor se jöttek hozzám, meg dchubok elvitelekor se, regelt voltam bH-n dc-n op, eddig nem piszkáltak.
Mivel annó amikor BH-t lefoglalták nem tároltak ip címeket azért! amugyse tudnának mit kezdeni veled!
_______________________________________________________________________________
A másik sok köcsög ezzel foglalkozik minthogy az országgal törödnének ink basztatják a torrentezőket hát persze szánalmas ami ebben az országan megy pffffffffffffffffffffs…..
Még egy dolgon azért érdemes elgondolkozni: mennyire gáz már, hogy az alap magyar “user” számítógépe, azé a hülyegyereké, aki apu cégére vetetett gépével nyomja a 20/10-es neten. Persze neki 100 ezres videókártya meg 35 colos monitor kell, hozzá 875 terra tárhely. De egy kibaszott windowst megvenni hozzá már büdös, mert inkább warez. Persze abból már az Enterprise kiadás, mégis az a legjobb. Meg ha már ír cd-t, akkor kalóz alcohol120%-al ír, nem pedig valami ingyenes szarral, a 100 létezőből. Office is kell, a legújabb, meg a teljes adobe programcsalád. Nyomkodni. Mire való, azt nem is tudja. Torrent is megy egész nap, 2000 film seedelése, meg minden pornó ami valaha megjelent. De pénzért csak a vas.
hol megy? okostojás piros az összes
Azért töröltem, mert fölöslegesen szítod az indulatokat, pedig NEM MEGY az oldal. A mostani megfogalmazás már jobb, de mégegyszer bazdmegolsz és akármit is írhatsz, nem megy majd ki. – admin
22:42 tájékán hozzávetőlegesen 1 percre a kliens ujra csatlakozott az ncore trackerére.
ennyi.
lesz feltámadás!
még jó hogy lesz, ncore, mint piratebay, de hidd el nekem hogy nem ment
az oldal ettől függetlenül nem volt elérhető.
mostmár bánom h nem csináltam screent de hát aki nem hiszi el akkor ne hidje
de yoo jel amolyan hello skacok momentum volt h a kliens csatlakozott ha csak egy kicsit is.
gondolom :/
csak azt jó lenne felismerni, h nem feltétlen a rendőr a hibás, ha “én” teszek megkérdőjelezhető dolgot.
Egészen röviden: Néhány emberen kívül – akik közel voltak a tűzhöz – senkinek semmi félnivalója nincs. Volt már ilyen razzia, és mégsem dőlt be a torrent-társadalom… És nem is fog, soha, ez szélmalomharc, és ilyen formán teljesen értelmetlen. Remélhetőleg néhány napon belül minden visszaáll a régi rendbe…
BRFK info 2010. June 16. 22:30 :
te egy barom vagy!
az asva nem akar gyorsan egy trackert összedobni itt? már lennénk 1300-an
az ncor még működik. a net nem hozza be, de a filmet tölti lefele a gépem
ádámka: Egy ideje szünetel a meghívás nCore-ra, most meg aztán főleg. :-S
admintól kérdezem h szerinte én azt írtam h oldal? én azt írtam kliens csatlakozott a trackerre! attól még nem kell mennie az oldalnak, h ha benyomjak a trackert egy pillára akkor a kliens ne frissüljön..
ámen.
tehát nem azt rtam h megy az oldal hanem hogy a kliens megtalálta a trackert 1 percre, ez lehetett vmi próbálkozás féle az ncore részéről valószínüsítem, de így nekem biztossá vált h a trackert nem foglalták le.
Nem nagyon értek ehhez de most megy a tracker
lehet hogy a sünök indikálták el ? hogy ki csatlakozik hozzá? vagy ez NAGYON NAGY HÜLYESÉG?
egy pár éve volt szerencsém találkozni nekem is a Btk. 329/a §-val…
igaz az csupán abban kimerült, hogy egy születésnapi buliban csináltam a zenét…
meglepetésként betoppantak a sünök és lefoglalták a lemezeimet…
fél év után jött a bírósági tárgyalás és poton 242.000.- volt a szakértői vélemény és 40.000.- a nymozati költség…
a jogdíj befizetést közben pótoltam, de ennek ellenére nem kaptam vissza még a CD-s mappámat sem… (hozzáteszem, hogy január vége volt) /elviekben “türelmi időszak”/
előtte is és azóta is fizetem a dolgokat csak akkor elcsúsztam egy bulival és ez lett az eredménye….
1. fizetem a HDD vásárlásakor a jogdíjat
2. fizetem az üres lemez vásárlásakor a jogdíjat
3. fizetem a nyomtató vásárlásakor a jogdíjat (amivel a track listát nyomtatom)
4. fizetem a zenék után a jogdíjat
5. megveszem a sz@ros vindózt meg a többit
és mit kapok érte: SEMMIT
nem biztosítanak zenei hozzáférést (kivétel a belső fórumoknak) akkor honnan szerezzem be a hanganyagot???
hát letöltöm……. töltöttem….
gratulálok a sok íróasztal mögött f@szát verő politikusnak aki kitalálta, hogy vegyék el a “szegény ember” kenyerét….
inkább a fizetős FTP-kre kellett volna rámenni…
üdv…
ncore-on nincs meghívózás határozatlan ideig, szal hiába van meghívód, nem tudsz meghívni senkit
Arbitro én is gondotla erre
Na akkor mégse elvetélt ötlet
BRFK info 2010. June 16. 22:30 :
Ez ott bukott be így viccesen hogy visszakérdeztem hogy ki a tököm élt vissza az accommal 1 hónappal ezelőtt és megmondta a STAFF egyik tagja ncore-n szóval nem 1 hetet tárolnak…de amugy is fossá van titkosítva és a rendőrök ehhez segghülyék, ugyhogy basszad meg a fos infoidat faszkalap
Értsd már meg, hogy kliensben sem megy semmi sem, szóval ne is mondj még ilyet se. Benéztél valamit, vagy nem tudom, de NEM megy se le-, se feltöltés, se az oldal.
Látjátok ezt én sem értem. Lenne 1000 más, FONTOSABB dolga a rendőrségnek, miért ilyennel szórakozik? Erre ott van az ASVA és barátai.
ncore
+ sok minden volt (foci vb játék)
- a free-be egyre kevesebb avi filmeket raktak. Csak sorozat, siterip, stb.
Szerintem ezért csaptak le a zsaruk is XD
ez tetszik dögölj meg alk más usereket csinál ,és magának bizonygat hogy bevegyük amit előad
funny
Futtasd a klienst, hátha téged is megtalálnak a sünök
az ncor-ról még tölt a gépem 1.5 MB/s-al
krix
de nem érted h egy pillanat volt az egész?
:D
:D
be örjíts már meg leírtam már h nem az oldal volt elérhető hanem a tracker a kliens szerint és csak egy percre vagy lehet annyira sem mert én 22:42 kor vettem észre ennyi. nyilván ha azóta menne nem lenne miről vitatkoznunk
francba h nem screeneltem eggyet
“Szerverünket az országos razzia során lefoglalták. Amint új információval tudunk szolgálni, azt itt közöljük Veletek.” – Bithorló
GAME OVER
Gyerekek ennyire nem kéne sírni!!!jaja ncore így ncore úgy én bithorlon vagyok fent meg ntracen és nem tudom egyiket sem elérni, de nem síránkozom pedig tehetném! Na de amit a sündisznók csináltak ma az egy kicsit durva volt szerintem , pedig ők is meg a politikusok is úgyan úgy haszálják ezeket az oldalakat civilként mint mi szegény magyar állampolgárok ! De egy kedves barátom szavával élve:”A bűnözést se lehet kiírtani amíg 1 db ember él a földön ez van a torrenttal is”!szerintem igaza van , és amig nem teszünk rendet ebben az országban addig mindig a rendes és dolgos magyar húzza a rövidebbet amíg a cigány meg a sok komcsi politikus röhögve élősködik rajtunk és tudja hogy mindig megússza a balhét!!!
Szerverünket az országos razzia során lefoglalták. Amint új információval tudunk szolgálni, azt itt közöljük Veletek.
Sajnos ez van.
zero
igen és én vok az admin szerinted?
mert én az adminnal beszélgetek nem tudom te mit olvasol vagy kit
Nyugi csak “ő” nem érti, valószínűleg neki az a pillanat még mindig tart
Olyan mint a suliba a gyerekek, év elejétől mondom, bezárni fent a jobb sarokba arra a piros *arra kell kattintani, de nem, minden egyes órán megkérdik, hogy azzal? Aaaa
most meg valaki az én nevemmel szórakázik, de lebukott mert a zero-t nagy Z vel irta
zero lol XD
találó XD
“jackbauer 2010. June 16. 21:30 :
Ha az ncore-nak annyi akkor nem is tudom mihez kezdek ezután. :’(”
Szedj fel egy nőt. Meglátod mennyivel jobb dolgok is vannak az életben!
Annyi rendszerüzemeltetési szaGértő van itt
Amit akarnak kikaparnak arról a winyóról, hiába usbről indítható GRUB meg társai….
a Bithorlorol:
http://bithorlo.dyndns.org/
nekik is végük
nem vicces…
ÁMEN!
na más név, regelve
Most nem azért de, miért kellet 1st-nek is meg bho-nak is azt mondani, hogy nem vitték szervert? Mindenki tudta, hogy vitték :-/
zero te az a zero vagy akire gondolok?
minden tizedik hsz az ncorerol szól….mi folyik itt gyöngyösön????
nálunk ide a koliba jöhetnek a sünök
és kit/mit visznek el. 200-300 ember tölt le- fel 24/7-ben átlag 2-3MB/sec sebességgel/fő. nem nevezem meg a koli-t mert SZUPERTITKOS 
BRFK info: te nagyon gyökér vagy majd holnap kimennek a rendőrök az ncore kb 120ezer felhasználójához mi? a világon nincs ennyi rendőr…
Nemtudom kire gondolsz, amúgy most regeltem, előbb zero voltam.
Érdekes,mert nálam van egy torrent,ami 20-30 kb megyeget.Ez hogy lehet?
Nem várok kioktatást.csak kérdezem.
Bezzeg az a rétinéger, aki 2 évvel ezelőtt agyonverte a budapesti Széchenyi suliban az osztálytársát, az mind a mai napig szabadlábon röhög!
Páiinkás betyár olajmaffiás jobb keze ezzel nem foglakozik!
Magyarország a bűnözők és a maffiák paradicsoma: őket futni hagyják, bezzeg a kis emberrekkel már megint ki kell b@szni…
Ja meg mindenre szoftverszabadalom, meg a sokszoros a hatványon extraprofit: ez az igazi lopás!
Az nCore nem veszett el örökre, ugyanis “állítólag” az ottani adminok szerint van 1 régebbi motor mentése az oldalnak, hasonló mint a piratebay-é csak ugye az nem 20GB…
Bezzeg a csibef@asz és hasonló oldalakra nincs idejük. Pedig elég sok fiatalkorúnak tudják elbaszni egy időre az életét.
na most várunk!
bezzeg a bithumen az jó
# Ballege 2010. June 16. 23:07 :
minden tizedik hsz az ncorerol szól….mi folyik itt gyöngyösön????
H@H@
Ballege – minden tizedik hsz az ncorerol szól….mi folyik itt gyöngyösön????
Szerintem az volt a legértelmesebb tracker az összes közül…
Kisebbeken alig van forgalom, a bithumenen pedig szinte semmit sem lehet visszatölteni…
hol van az a cikk, hogy miért lépett le az n-core-ról HDTV? elolvasnám.:D
Üdv.
Szerintem az Ncore már holnap délután üzemelni fog. Ismerettségi forrásból hallottam.
garfield
azt szerintem sokan
Protech: Zero a Bithorlo egyik tulaja, rá gondolt szerintem
Véletlen szerintetek hogy pont kormányváltás után történt ez a lefoglalás
Inkább a köcsög FTPk vesznének. Na nem, mintha egy seed servert is sajnálnék….
Azért kíváncsi vagyok, hogy megint mekkora okosságot nyilatkoznak majd a rendőr főszakik
cseszem az eget egy post nál se volt még annyi hsz mint itt
de legalább jót röhögök a sok sírón akik bevannak fosva hogy jajj me ip cím megmutassa hogy ő bugyin a nefelejcs utcába lakik….. vicc:D
Admin: boccs az előző kommentért amit javitottál csak elboritotta alk az agyam
Ugyan már gyerekek nem hiszitek hogy nem volt biz. mentés a szervergépről??
Max. 1hét és menni fognak a nagyobb oldalak, gondolok itt az nCoréra 1st stb..
Lényeg hogy sokra nem mentek vele..
ezért lenne yoo ha lenne magyarországnak is vmi fasza hackker teamje és iylenkor válaszként az összes buzi oldalt (police.hu, asva.hu, stb) szepen “megigazítanák” a mihez tartás végett…
de hát ez csak álom…
lehet ncore így meg úgy de ne felejtsük el hogy messze a legjobb oldal mind user számban mind sebességben mind torrent mennyiségben. nehéz bejutni nem hiába. nem úgy mint egy mezei kisebb oldalakra. ráadásul nem egy pér hónapos torrent közösségről beszélünk hanem sok éve működő oldalról. mindegy lesz ami lesz.
malacka.org sem jön be…. Persze amikor van 100ezer user és mindenkihez házhoz mennek!!!
A hsz-elők nagyrésze gondolom 12-14 éves….tisztelet a kivételnek.
” Aki nem talál meg valamit a neten, az nem is keresi igazán” by Headroom
Néhény gyors megjegyzés:
1.
Szerintetek azzal, hogy ide beírja xy, hogy zq torrent még megy, vagy seed server azzal rá is uszítja a yardokat azokra a bizonyos oldalakra? Ugyanmár. Ne nevettessétek ki magatokat! Biztosak lehettek benne, hogy a hatósági/”jogvédő” szervek jóval nagyobb tudással rendelkeznek mint az itteni mezei felhasználók.
2.
Vicces, hogy minden ilyen nagyobb razziánál megjelenik 1-2 ember akit már le is csuktak mert warezolt. És általában ezeknek a személyeknek – bevallásuk szerint – csak 2-3 film volt a gépükön és azért csukták le 2-3 évre. Na persze…
3. Magukat a végrehajtó rendőröket teljesen felesleges szidni. Ők csak parancsot teljesítenek. Sokkal magasabb körökben mozgó egyéneket illetnek a szidalmak. És egyébként igenis a mindenkori kormányt is nyugodtan lehet szidalmazni, hogy ahelyett, hogy az erőszakos bűncselekmények megfékezésére és azok elkövetőire koncentrálnák törvény javaslataikat, inkább a vad kapitalista világrend megszilárdítására törekednek.
hat titeket sem lopnak el az eszeteker az tutti, torrent letoltes , feltoltes teljesen legalis, mert nem konkret helyre toltod fel hanem engedelyt adsz masok szamara hogy a gepeden levo adatokhoz hozzaferjenek. buntetes nem szabhato ki sem user sem az adminokra mivel a tracker csak torrent fileokat tarol valamint a lopott kepeket a contentbol. a p2prol tud minden hatosag, a UPC meg korlatozza is a sebesseget.
persze minden saját szerveres oldal rendelkezik maximum 1 hetes bekáppal tanulva a bh esetből mi is hetente mentünk minden torrentet adatbázist meg naponta.
Hát ASVA gratulálok pancser 20 évesekből álló emberek vagytok szeretnék veletek elbeszélgetni ha ez megoldhatóó és emberek elé meritek a fejeteket ide írjatok: komsoma@citromail.hu várom a leveledet akárkivagy az ASVA csapatból.
Jöjjenek csak a törvény szolgái! FIZETNI AKAROK AZ ASVANAK!
Nem fognak mindenkihez kimenni. Lehet csak ráböknek pár IP címre találomra vagy nagy feltöltőkre és kész.
Én minden esetre bízom benne hogy ez kamu amit hallottam h az nCore tárolta az előzményeket és h le is foglalták azt a gépet. :@
Mi bajotok a seedszerver szolgáltatókkal?
Nekik éppúgy meg kell venni a gépet, a netet, amit aztán a bérlőinek szétoszt.
Most néztem rá pár oldalra.
Ami nálam jelenleg nem mennek: Ncore,majomparade,bitgate,solarion,gigatorrents,evolution,
Amik jelenleg még mennek: BH,Pretorians,Carpathians,Savaria,Bitbazár
Nah remek, akkor meg lehet szüntetni az egész ország net hozzáférését brahiból egy évre, csak azt nem tudom mit kezd az állam azzal a rengeteg újszülöttel, meg az agyát használni kezdő emberrel? Bár lehet hogy akkor ennek a népnek nem csak múltja lenne… Huhh ez veszélyes gondolatmenet… JÉÉÉZUSOM GONDOLKODOK ÁÁÁÁÁÁÁHH…
” Nállunk már kikapcsolták a villanyt, a gázt, a vizet, A GRAVITÁCIÓT ” – Mot még az nCore-t is…
” A baszogatásnak semmi köze a természetes szaporodáshoz. De vannak olyan perverzek akiket ez elégít ki !”
Ennyi erővel amit írt Hacksys 2010. June 16. 23:15 Mindenki írhatná.
PL: http://megaseed.net ez is megy.
Ez nem megy: http://www.freestudio.hu/index2.html
Oszt akkor mi van senkit nem érdekel szerintem.Rohadtul nem kéne reklámozni mindenféle oldalt mert ennyi erővel mindenki teleírhatná hogy mi nem megy és mi megy. A kurva tények érdekelnek. Mit foglaltak le mit nem ezenkívül a kis szar oldalak szerintem senkit nem érdekelnek.
épp megtanítottam letölteni a nőmet, erre megint razzia, ekkora csicskákat…
de a tetves cigányok hónapok alatt szabadulnak gyilkosságért.
nemhogy azzal foglalkoznának….
600 istenverte hozzá szólás van. abból 580 értelmetlen baromság / reklám.
hányinger 2010. June 16. 23:24 :
sztem sokak azért szidják mert könnyen jó arányt tudnak fentartani. nekem is am néha elegem van belőlük
Szerintem is biztos hogy a nagyokat fogják cseszegetni. Ennyi emberre egyszerűen se pénzük, se kapacitásuk. Többe kerülne nekik jóval a leves, mint a hús.
Az időpont meg egész biztosan nem véletlen. Ezzel is akarják elterelni a figyelmet az országban folyó nagy és valódi bűnözésről.
És a seed szerver is azért kell mert külömben kibaxnának az NCore ról és gazdagíthatnád az átbaszós spamolós warez oldalakat amik lehú
znak 2000 ft al agy akármi. erre azt szidjátok akik miatt vannak torrent oldalak a seed szervereseket. Nélkülük egy torit szednél 50kb/s el kurva sok értelme lenne.
Könyííí, ne hagyjátok abba, rég nem röhögtem ennyit!!!
Ez a jó pár komment, hogy mit fogok csinálni ncore nélkül… …ez aztán mindent visz.
Ne legyetek már hülyék könyörgöm! A rendőrség szerintetek foglalkozik a felhasználókkal? Alapból nem is a trackerekre irányult a razzia, hanem a seed szerverekre. Magasról lesz@rják a felhasználókat, nem rájuk irányult az akció, ennyi!
kikell ujra jelenteni a katasztrófa helyzetet az árvíz után,
télleg új szerverekre nem lehet uniós támogatást kérni?:D
garfield 2010. June 16. 23:15 :
HDTV-nek az utolsó ncorera feltött torrentje READ.NFO volt, és abban pontosan benne volt minden, ha ujra meg az oldal megkeresed
egy Scooter koncert….
valaki a tömegből:
Az, hogy márt kapcsolódtál a többi klienshez, és tőlük töltesz az egy dolog, attól még nem megy az oldal.
Ilyenkor tulajdonképpen, se le se feltöltés nincs elszámolva, mert teljesen független vagy a szervertől.
Amúgy sokan így csalnak, mivel ezt nem lehet nagyon nyomon követni.
Akik a seed szerveresek bukásának örülnek:
1. nem kötelező igénybe venni
2. ha nem lennének, akkor nem lenne nagy sebesség. Milyen jó lenne, ha csak ADSL-esek seedelnének, igaz?
Néhányan a halivúdi szemét miatt siránkoznak, hogy ömlik ránk, meg milyen drága. Egyrészt azt sem kell megvenni. Megnézni sem kötelező. Szemétnek szemét, mégis letöltitek, és nézitek.
Mit paráztok az ip-k miatt. Azt hiszitek, hogy majd 90ezer emberhez ki fognak menni?
Ha nem lehetne letölteni, nem nézném meg, nem venném meg, mert gyakorlatilag nem is tudnék róla, és nem is hiányozna. Ennyi.
amugy mek egyik oldal sem tárol IP-t az ilyenek miatt…
“A hírek sajnos igazak, a szervereinket ma délután lefoglalták a rendőrök
A felhasználókig nem juthatnak el, emiatt ne aggódjatok.
Friss híreket itt közlünk!”
1ST faszbukja
Ezek egy nyomorékok csak erre képesek! Nem érik fel ésszel, hogy semmit nem tudnak tenni? Két három hét és minden megy megint! Amugy külfőldi szerver a király és a magyar jogvédő szervezett sz@rt se ér!
# nk 2010. June 16. 23:34 :
amugy mek egyik oldal sem tárol IP-t az ilyenek miatt…
igen ncore a múltkori razzia óta biztosan nem max a kisebb oldalak tárolnak még de őket nem fenyegeti a szerver elkobzás veszélye.
Marco-nak igaza van nem lennének seed szerverek akkor maradna a digis 30mb-os feltöltési sebesség jóesetben persze csak akinek elérhető mert a többség 1-2mbites chello, adsl stbvel rendelkezik még mindig.
amúgy meg ha valamelyik okos sün meglátja látná az ncore top10et nagyot nézne…szerintem akkor számokat még életükben nem láttak:D
meg a spanyolok is rohadjanak meg.
Szvsz csak a “nagykutyákat” bánthatják.
Az nCoreon 110 vagy hányezer ember volt regelve, de alapvetően is, az ország fele a sitten ülne, ha az ilyen razziákkor az usereket is elővennék.
Valaki írta, hogy letörölte az adatokat stb… azt egy szaki bármikor visszatudja varázsolni, szóval ha ilyen van irány a közeli tó, vagy pedig a mikró.
ncore tárol ipket!
block43 2010. June 16. 23:38 :
nekem 80/25 digi, amúgy az én szerverem megy
most is seedelek a ncorera, csak ugye a sok okos nem tudja hogy miért megy a le meg a feltöltés. Akkor nekik segítenék: azért mert a kliensetek csatlakozva marad a többi peerhez.
facebook kellene torrentoldalt üzemeltessen:D
üzbéglelkiismeret 2010. June 16. 23:39 :
és mégis honnan tudod?:)
kis ork-troll-zombie kombók mentek a levesbee
Látta a kurzorom!
Ismételten gratulálunk a magyar joggyakorlatnak amiért a csürhe feslettéletű trágár kalóz bandát sikeresen megfenyítették és újra kék az ég és csiripelnek a madarak. Köszönet ezért nekik, így már sokkal jobb, most már nyugodtan ki merek menni az utcára 11 után és a biciklimet is lezáratlanul merem hagyni a bolt előtt hiszen úgyis van rajta DRM….
yes yes yes igen kell egy kis steksz:d
nah szal én vok az aki a bithus alk nevében adja ki magát
az ottani accuntom neve:::::::::::::: igen elárulom csak itt csak most csak nektek:D tesztelő bélácska
markovics vagyok alapból ha valaki még nem jött volna rá
nah joccakát
amúgy már lassan azon is csodálkozok hogy nem ellenőrzik ki flasheli vagy ki nem az xboxát. vagy ki hackeli meg a telefont… lassan már ez fog következni de magyarország mi így szeretünk….
de a rajok lophatnak…ellenük semmit nem tudnak tenni, inkább a torrenteseken élik ki a perverz vágyaikat, szerintem az ncore 120 ezer felhasználójából biztosan 1-2 ezer sün.
Egyébként a rendőr az civil ruhában is rendőr, csak épp nincs szolgálatban. Apám villanyszerelő volt éjjel-nappal, csak éppen középműszakban dolgozott. Ezzel csak azt akarom mobdani, hogy a rendőr szolgálati időn kívül is a törvényt képviseli, nem csak nyolctól-négyig. Ugyanez igaz a bíróra, ügyészre, tűzoltóra, katonára. Ha én nem, akkor ők mégúgy sem…
lehet hogy mi itt meg vagyunk ilyedve közben meg az okosak a proxyig jutottak
én inkább megnézek egy filmet amit ncorerol szedtem le
A loggolási vitát nem akarom eldönteni, de valamelyik levelezőtársamnak volt valami nyűgje és passkey+ IP alapján visszakeresték a dolgokat 3 hónap múlva. Valamit akkor csak kell tárolni, nem tudom, hogy mit tárolnak, de valahonnan csak visszakereste az admin. Nem tudom, pontosan mikor volt, de valahogy 2-3 hónappal ezelőtt. Tradelés esetén is meg tudták mindig keresni IP meg egyebek alapján az illetőt és mindig másnap reggelre tiltották ki.
nk: van azért ott pár okos ember
énis huzok nézek egy kis tvt azt majd hnap visszalesek ide.
IP címet kell változtatni…
ennyire egyszerű az egész….
ncore blogon kint van: szünet.
no para
kaptam egy kis infot: ncore fülest kapott gépeket leállították
elvileg holnap már van
bitHUmen megy
asz ncore meg nem érdekel
majomparadera rájár a rúd, volt egy ideig server problémájuk,most végre szereztek egy uj servert amivel jól működött a oldalt,erre rendőrségi razzia és elvittek jó pár dolgot…
remélem újra fetámad….
Mi a bajotok a seedszerverrel?
Van egy gép, amin kapsz tárhelyet magadnak, plusz x sebességgel seed szolgáltatást.
Hogy ezt tudják biztosítani, ehhez meg kell venni egy egyáltalán nem olcsó szervergépet és bérelni egy nem kicsit széles sávú netet.
Ebből a szempontból semmivel sem rosszabbak, mint például az ingyenes webtárhelyet biztosítók szolgáltatók: igazából egyik sem felel azért, hogy a bérlő mit tölt fel.
Van aki éppen az Ubuntu Linuxot seedelte róla…
Pénzt kérnek érte? Még jó hogy! Az ingyenes tárhelyen is meg el kell viselned a reklámot, vagy bérelhetsz fizetőset! Elhiheted az magyarországi otthoni internetszolgáltatók többsége hatányozottan jobban lenyúl, mint egy seedszerver!
És seedszerver szolgáltatója válogatja, az egyik ennyiért adja, és vannak drágák is, de semmi közük sem árban, sem másban például a sms-es warez ftp-ekhez.
A rendőrség a “seedszerverekre” utazott?
Mi ért mit követtek mégis el?
Vagy az talán már “nagyipari cserélgetés” ha valaki gyors merészel lenni?
És istenem van itt tényleg egy jó nagy rakat olyan hozzászólás is, akiknek írói IQ szintje úgy tűnik egy gyógypedagógiai óvoda lakóinak az átlagát sem éri el…
http://bix.hu/tg/graph.cgi?design=normal&device=Summary&interface=BIX-IPv4-Total&type=Octets&start=1276120316&end=1276725116 kb 10G visszaesés
Azért sajna az nem igaz h 2-3 hét és minden megint megy, a nagyobbak biztos de én BHO-t féltem h nem áll talpra…:S Bazmeg ezzel kell tényleg foglalkozni? A torrent teszi szarrá ezt az országot?
fairi 2010. June 16. 23:51
oké támadjon fel majom is de új staffal,mert ezek szarrágók voltak
Elvileg ez igy van de , én nem remenykedem a holnapban ,
egys füles szerint az fôleg az ncore nak vége
(csak ne igy bizonyuljom !!
fairi:
egyet értünk! Remélem visszaáll…na jó éjt!
Ekkora f*szságot hogy lehet kitalálni, hogy IP alapján megkeresnek a rendőrök?!
Már ott megbukik a dolog, hogy jó néhány internet szolgáltató nem fix IP-vel dolgozik, hanem egy IP tartományból oszt ki a usernek egyet. Ráadásul bizonyos időközönként meg bontja a kapcsolatot és új IPt oszt (ha pl napokig online a gép).
pocok-nak:
A torrentes letöltés meg mehet tracker nélkül is, ha már korábban a tracker segítségével kapcsolódott a két gép. Sőt a tracker szándékos kilövése egy módszer a “free” letöltésre a kevésbé felkészült oldalakon.
#629: Ha online vagy az Xbox-szal, akkor ellenőrzik, hogy trükkös-e a kicsike vagy sem. Ha elbukik a vizsgálaton a cuccos, bannolnak és teheted fel a Vatera.hu-ra!
Van pár oldal amin rajta ütöttek és lehet pár oldal, akik még időben fülest kaptak.
Majd úgyis kiderül minden.
fölösleges a link, az egészet innen másolták… – admin
A seed szerver SZOLGÁLTATÁSsal semmi gond nincs, a felelősség azé aki bérli. Viszont a rendőrök is tudják, hogy a legtöbb feltöltő seed szerverről tölt fel. Ha kinyírják a seed szervereket, kinyírják a feltöltőket is.
Az, hogy mi az igazság, hnap kiderül, vagyis ma..
És sztem nem véletlenül hallunk annyi nCore hsz. -t, hanem mert tényleg ők a legjobbak. Persze jó a majom is meg nemtom, de nCore az ott van a toppon az tuti. Most kicsit megszaporodtak a userek, de a férgese lassacskán úgyis kihullik.. Úgyhogy reméljük mielőbb visszatérnek
[...] is egy hullámvölgy látható. Amint valami fejlemény van azonnal ki fogják tenni az asva.info [...]
Tudom nagyon hülye kérdés és lécci ne cikizzetek miatta, de mekkora a veszélye visszacsatlakozni ha már beindul az egész megint? köszi a választ
Nem igaz… legyen már valami…. Remélem holnap mindenhol kopgtatnak a rendőrök…mondjuk az vicces lenne… ajtóban a házkutatási engedéllyel
Visszacsatlakozhatsz nyugodtan, a rendőrség a felhasználókat békén hagyja. no para
@645: Ha felrakja az új dashboard frissítést akkor a ban elszáll
@648: várj majd vele 1-2 napot
melyik ajtóban? az utcsó 1 évben 6 helyen laktam
@buu:
egyenlőre várd ki a fejleményeket szerintem.
@egytudatlan szolgáltató a bejelentkezéshez köti az adott dinamicus ipdet is…
Majd meglátjuk, hogy hogyan lesz. Még egyáltalán nem biztos, hogy elvitték a szervereket, csak annyit tudunk, hogy állnak.
Még valami: nem hinném, hogy a komplett partíciók le lettek volna kódolva, mert távolról a kompletten le encryptált partíciós gépek tnem vezérelhetők, szerverteremben bootoláskor mindig be kell ütni a jelszót. Az SQL adatbázisokhoz nem értek, azok egy gyengébb kódolási rendszerrel le lehettek kódolva, ha az kivitelezhető vagy egy konténer fájlból lettek betöltve, mindez csak feltételezés, bár az a legkézenfekvőbb, hogy nincs titkosítva.
köszi, remélem igazad van, elég gondom van már az apehhel így is…nemkéne még egy bírság.
Ebben az országban ez volt mostanában a legfontosabb dolog!? A csicska sün stb… is ugyan úgy torrentezik mint más!
@over 2010. June 17. 00:02 :
“A seed szerver SZOLGÁLTATÁSsal semmi gond nincs, a felelősség azé aki bérli. Viszont a rendőrök is tudják, hogy a legtöbb feltöltő seed szerverről tölt fel. Ha kinyírják a seed szervereket, kinyírják a feltöltőket is.”
Minnyá nézem is a SEED szerver teaor számát..aszondja hoooogy hogy is lehetne megirni a számlát…aszondja hoogy 1 hetes 2 megájtups speedes, ezen 700 gigabájtot feltöltős áfás számlát szeretnék kiállítani..hogyis irjam hogyis irjam…
SEHOGY
ez lopás, eccerü mint az ecceregy 
a polisz kikezelte
))
Az nKÓR meg megszüntetve
Idejevót! Hajrá hajrá..de akkor csökkennyen a 60 forintos üres dvd ára 58 ra!!!! Mert irgum lesz!!
Hát igen én már alig várom hogy visszatérjen az ncore xD
De cumi , hogy ami a forgalmat csinálta az már nem lesz , az-az Seed szerver ! vagy sokkal kevesebb és egy csomó torrent meg is hal. Hát ez van, ezt dobta a gép . Nem tudom , hogy egy király , korona nélkül hogyan fog uralkodni ,na de tényleg ez csak egy alternatív elképzelés és nem kívánom hogy így legyen.
Szóval várjuk a fejleményt
Bár a pletykák szerint van egy olyan verzió is , hogy a seed szerverekre utaztak és ezért baxot rá az ncore, továbbá elég szép mennyiségü adatot találtak a gépen így elképzelhető pár feltöltö ajtaján kopogtatni fognak.
@buu:
Még várd ki a végét, és való igaz, hogy nem a kis felhasználókat fogják cseszegetni, úgyhogy tényleg: no para.
És azoknak akik tételesen kérdezgetik, hogy melyik oldallal mi van, egy cikk részlet az Indexről:
“A hírre, ahogy ilyenkor lenni szokott, szinte az összes nagyobb magyar torrentszervert lekapcsolták a gazdáik, hátha így megússzák a razziát (ezért nem is túl megbízhatók az adatok arról, hogy valójában hány szervert érintett az akció). A hírek szerint csak fájlcserélő hálózatokhoz köthető gépeket, proxy és seed szervereket, trackereket érintett a razzia, fizetős kalóz ftp-ket nem.”
És a nagyobb oldalakra utaztak most a fakabátok, a galacsinokat most békénhagyták.
x 2010. June 17. 00:15
a polisz kikezelte
))”
“Az nKÓR meg megszüntetve
Te sem vagy normális.
x 2010. June 17. 00:15 :
teaor szam mar nem kell… webes szolgaltatas vagy valami ilyesmit irsz ra es mar kesz is a szamla
sot akie a gep meg le is vedi, hogy szolgaltatast nyujt masnak es nem O hasznalja….
es igy meg a berles koltseget is el tudod szamolni
persze ha vallalkozo vagy… de igy valoszinubb hogy ellenorzik, szal elileg papiron tudnal legalisan kiadni valamilyen kamu indok alatt, de ki tudja mennyire neznek ezt
the1st.be -> Facebook
Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze.
most milesz velünk magyar torrentoldalak nélkül?
Nem is értem, miért magyarországi szervereket használnak?!?!
LOL!
Besírtam!!
Chamea, így éjfél után is megmosolyogtatott a hozzászólásod.
Két fontos tényezőt említenék meg az általad leírt baromság felülbírásaképp:
1. ipkonzol (magáért beszél szerintem)
2. egy szervert nem szoktak restartolni.. egy KISZOLGÁLÓ nem szolgál ki ha áll – ergó restartolni sem kell..
A sufni linukszadminok meg monnyanak le.
Az SQL a legkevesebb, azok alapesetben külső szerveren voltak – és/vagy már rég elköltöztek – a butábbik esetben a /var/lib/mysql könyvtárban terültek el.
Mielőtt hülyeséget beszélsz – RTFM!
Hát ez LOL
török zoltán jártas
vagy ki
Menzo, amúgy élő szerződés kell ahoz hogy kiszolgálhass legálisan. valakinek ki kell állítani a számlát.
és hidd el, itt senki nem állított ki egyetlen egyet sem, ergó nem adózott, ergó adócsalás, ergó sz e x a s e g g ü k b e
Én például nem feltöltés miatt béreltem seed szervert. Egész egyszerűen gyors netet akartam, mert bizonyára tudjátok hogy volt az egyik aukciós portálnak egy ládás játéka és azért kellett a gyors internet, semmi másért nem volt szükségem a szerverre. Foglalják csak a szervert, jöjjenek házhoz a sünök megmondom ezt nekik is aztán mehetnek is.:D
@buu:
Még várd ki a végét, és való igaz, hogy nem a kis felhasználókat fogják cseszegetni, úgyhogy tényleg: no para.
És másoknak: egyik hír oldalon írták: “A hírre, ahogy ilyenkor lenni szokott, szinte az összes nagyobb magyar torrentszervert lekapcsolták a gazdáik, hátha így megússzák a razziát, ezért nem is túl megbízhatók az adatok arról, hogy valójában hány szervert érintett az akció.” Tehát szerintem felesleges most lovagolni felhasználóként azon, hogy ami most nem megy, az éppen miért nem megy.
Emberek ennyit magyarországról, és hogy miért lehetünk rá büszkék. Szánalom mi folyik itt. Lassacskán már netezni sem lehet majd, csak külön engedéllyel, basszák meg…..
A google segít itt is
))))))
Gigabit Seed Server Akció
160Gb HDD, 20 torrent – 5000 Ft/hó 1TB HDD, 999 torrent – 10000 Ft/hó
tinyurl.xx/syg4
persze ezt azonnal gondoltam, de elviekben lehet legalisan csinalni
megkerdeztem rola a konyvelot

remelem jobb napra ebredunk, mert ez gyaszos volt
Nem hiszem el, hogy most emiatt egy napos kiesés van nCore-on.
Nincs más dolguk! Nincs elég probléma az országban ez a fontos! A sün is ugyan így torrentezik!
“Még valami: nem hinném, hogy a komplett partíciók le lettek volna kódolva, mert távolról a kompletten le encryptált partíciós gépek tnem vezérelhetők”
Szerver alatt remélem nem a home PC-t érted, egy normális szerver esetében simán megoldható a távvezérlés, ILO2 és társaival akár egy üres HDD-vel rendelkező gépet is feltelepíthetsz akár otthonról
@szőlőcukor
Örülj ,ha 1 napos kiesés lesz ,és nem több hetes ,vagy teljes megszünés!
sziasztok a bitgate.org-gal mitörtént mertmár azse jön be….
@hmm
Lassan kezdünk lesüllyedni a kínai kommunizmus szintjére.Ott is megvan szabva ,hogy mit nézhetnek a neten és mit nem ,mert ha az adott dolgot megnézik(amit nem lehet) azért súlyos büntetéseket kapnak…
the1st.be
Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze.20 perce
Normális szervernél felsem áll a gép jelszó nélkül.
200% os biztonság
Mivel nem kezdők, így akár ellehet képzelni hogy 2 gép van.
egyik ami ténylegesen dolgozik, a másikban pedig a szerver adatai vannak, ez a kettő komunikál egymással, nfs el bevannak húzva egymásra, így ha ténylegesen neten látszó gépet elviszik, nem találnak semmit, mert NINCS ott semmi
Mi így húztuk fel mindig a nagy FTP szervereket
Nem kaptam a kérdésemre választ h pl ez az oldal : http://moontorrent.info/
veszélyben van?
Vagy csak a nagyobb oldalak ?
markee: a BitGate délután 4 körül még jó volt, szerintem csak biztonsági okokból lekapcsolták.
Feltételezéseim az NCORE-ral kapcsolatban, hogy a fórumos hsz-ek azért szűntek meg, mert azt a gépet kapták ki alóluk amin ezek voltak + talán valami proxy szerver féleséget….
Ha meghalt volna az oldal, akkor írták volna hogy “Bocsi fiúk…elbasztuk”. Nem történt meg.
Én felsőéves informatikus hallgató vagyok, s higyjétek el tapasztalatból beszélek, hogy egy informatikus szakember, ha akar “nagyon trükkös” dolgokra képes…enyhe sugallat, hogy nem minden az aminek látszik… Mellesleg egy “nagyprímes” kulcson alapuló titkosítás megfejtése évekbe is telhet…sok sikert, aki meg nem használ ilyet vessen magára….
Én hülyeségnem tartom ezeket a szöveget ,hogy “Halál a rendőrökre ,meg mocskos férgek stb.”
Ők a munkájukat teljesítették ,ezt adták ki nekik parancsnak ,és meg kellett nekik csinálni ,hogy pénzt tudjanak keresni ,lehet nem örömmel csinálták ,de muszáj volt nekik.Elősször gondold végig: Te mit csinálnál ilyen helyzetben??Azt mondanád ,hogy “ÁÁÁ én ezt nem csinálom meg” és kirúgnak + büntetést is kapsz.Szóval elősször gondold végig amit írsz!!!
a diablot meg nem tudták vna elvinni:@
remélem csak a vinyók maradtak meg a szerverekből a gazdinál xD :w00t:
Itt nem a rendőrök a hibásak….hanem a tetves ,pénzéhes ZSIDNYÁKOK!!!!!!
Én meg ezt a szöveget tartom hülyeségnek:
“AZORBÁNVIKTORMONNYONLE!”
Mégis elárulná valaki, hogy mi köze van ennek a fideszhez??? A rendőrség az rendőrség, teljesen mindegy melyik kormány van hatalmon!!!!!
Nem a rendőr tehet róla ez így van!Ott fentebb az okosok akiknek éppen ebben a válságban és károkban épp erre volt idejük!
lécci hagyjuk má a rendőr fikázást, ez most kurvára nem róluk szól.
@over: ja vettük észre!
Mi köze: a gátakon lévők feleslegesek, ő majd “rendet” tesz. Hát elkezdte…
Szerintem így éjszakára elég lesz, menjetek pihenni, majd reggel értekezünk…
Szomorú hír.
Remélem mihamarabb rendeződik a helyzet, és újra elindulnak az oldalak.
Sajnálnám ha nem.
xy: a politikusokat védi a mentelmi jog.
Ők lophatnak.
Seedszerverek: miattuk tudunk NEM 15k-val szedni, szóval ingatag a talaj.
Ne legyünk farizeusok: akinek van nete, az tölt le. A zsernyák is, a miniszter is, a bírók is és a kölykeik is.
Letöltések… Amit érdemes, azt megveszem, akkor is ha letölthetném. De ha kiadok 5k-t egy DVD-ért és a lejátszóm a feléíg viszi, és ott lemezhibát ír ki, akkor Mea Culpa, de nincs lelkiismeretfurdalásom, ha nem szórok ki újfent x ezret azért sem, amit imádok – megtörtént.
Ez baromság. A filmek 80-90%-a szemét, amit készítenek. Amit ha nem szednék le, akkor sem néznék meg, és nem is vennék meg. Csak nem is tudnék róluk.
Zenékkel még rosszabb a helyzet. Ami értelmes, azt Mo-on meg sem tudod venni!
Ami külön vicc: biztos vannak akik emlékeznek a Silent Library Project-re. Sacc 20ezer magyar nyelvű ebook volt fenn. Amikor leállították a szerzői jogokra hivatkozva, azt volt a legviccesebb, hogy a fenn levő magyar nyelvű könyvek 85-90%-a évek óta nem is volt kapható Mo-on.
A “bolti” DVD-k olyan s.@r minőségűek, hogy még ha végig is megy, akkor sem tudod pár alkalomnál többször végigvinni a lejátszóban, mert elszáll.
Személyes vélemény a megoldásról: miért nem lehet a netelőfizetéssel együtt havi 500-1000 HUF-t leperkálni, és lenyomni az ASVA és vér(szívó)testvéreik torkán, hogy kussoljanak és hagyjanak békén? Az sem érdekel, ha az egészet zsebre vágják, és az sem, ha elosztogatják a kiskedvenceiknek, Lakodalmas Lajoskának vagy az éppen aktuális nyálas kis sztárocskának, vagy stúdiónak. Meglenne az évi sokmilliárdjuk, mi békében lennénk, tök hawaii lenne.
M
nCore tracker vígan üzemel
:)
twitpic.com/1xdhzd/full
Egyébként hogy lehet a boot-ot pendrivehoz kötni? Az érdekelne nagyon.
over: Azt poénnak írtam.
Egyébként azt te sem gondolhatod komolyan, hogy a rendőrség bármilyen kormányzat alatt függetlenül működik.
#84: ügyvéd haver mondta, hogy a rendőröknek ill bíróságnak csak a bűncselekmény mivoltában kötelesek intézkedni az ügyben. ha nem találták meg az elkövetőnél, akkor polgári peres úton kell elindulni, mert a bíróság nem kötelezheti a bűncselekmény elkövetőjét az ellopott tárgy visszaadására büntetőper keretein belül.
A zsarukat fölösleges bántani, parancsot kap, teljesíti. Ennyi. Akkor is, ha egyenruhán kívül meg ő a warez ásza 5000-es aránnyal.
@markee: mit siratod a sündőröket? Nekem nem volna lelkiismeretem egy ilyen mundérban “dolgozni”, mint ami ebben az országban van.!
Na menjetek aludni(aki tud és nem idegeskedik ,hogy holnap nála kopogtatnak)…
Jó éjt!Minden jót!És tartsatok ki!
Hát nem megy az ncore se nálam se vagy 10 ismerősömnél….félek befellegzett :S
@stix
lehet nem volna lelkiismerted ,de a mai világban az ember örül ,ha munkája van!A rendőr szakma amúgy is egy biztos szakma ,szóval ez szerintem nem lelkiismerten múlik.Azért próbálom pártolni őket ,így kicsit ,mert én is rendőrnek tanulok.
markee 2010. June 17. 01:04 : itt 1 beépült sün!
@Dél afrika-Uruguay
Intelligencia?-_-”
a fele rendőrség is otthon ül aztán nézni hogy mi lehet az accjával
@markee:
Miféle munkája? Rabszolgasors, cselédség, földön futás… éhbérért.
És mi a következménye: mit a fenét akar maga? Nem tetszik, találomra találunk maga helyett 100 másik majombirka gályarabot! A különbség csak az, hogy az ókori gályarabokat elfogták, reménykedhettek esetleg a szabadulásban, a mai modern rabszolgák ellenben önként vállalják, sőt még egymást is eltapossák érte.
# Beny 2010. June 17. 01:02 :
Hát nem megy az ncore se nálam se vagy 10 ismerősömnél….félek befellegzett :S
Nem kell félni, mert ha nem is indul újra lesz más helyette. Már sok oldal megszűnt, de jött helyette más.
@nk
mondjuk ebben lehet van valami…:)
Én is kíváncsi leszek ,mik lesznek a fejlemények holnap.
1. Rendőröket a razzia miatt fikázni f*szs*g.
2. Rémhíreket a razzia kapcsán kelteni f*szs*g.
3. Utálom Orbán Viktort, de nem hiszem, hogy ehhez az Orbán kormánynak köze van.
4. MASZOP hatalom alatt is volt razzia, akkor Fletó volt a hibás.
5. Enkórt és Aszfaltot a népnek!
6. Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.
7. 42!
Mért nem jelennek meg a hozzászólásaim vaze?
Na most persze megjelent, de mikor a lényeget írtam le, az nem!
Ez most megjelent.
@stix
Rendben van ,neked ez a véleményed ,én emiatt nem fogok kötözködni.
Különbözőek a véleményeink ,ezért nem kell vitáznunk!
Na minden jót!
@lenyo: Mint írtam a rendőrség az rendőrség. Semmi olyasmit nem írtam, hogy független lenne a kormánytól, de szerintem a világon nincs olyan rendőrség, mely pártfogója lenne a wareznek és a torrentnek. Magyarország sem támogathatja a kalózkodást, ha a világ elítéli, akkor a magyar rendőrségnek is el kell ítélnie!
Majd lesz valahogy nyugi srácok,ncore sem szállt el..biztos csak freezzeee van
http://noob.hu/2010/06/17/4ora_20gbps.jpg
sőt a legviccesebb az.ami szinte 100%.hogy a raziázó fakabátok között ha nem is mindnek,és ha nem is minden másodiknak,de némelyiknek tuti van volt lesz valamilyen köze vagy acca egy torrenten:) amíg vannak torrentoldalak.Mint ahogy fognak venni a kis családjukkal piacon nem eredeti adidast a gyereknek,vagy disznó vágás elött iszik haverjaival egy sufniba kifőzött pálinkát.Ez van.:) Végülis emberek.Isióta helyzet ezaz egész amúgy.Civilizácíós bűncselekmény ellen lépnek fel.Lehet jópárnak közülük fogalma sincs mi a fenének kell cipelni ki azt a sok számítógépet:)
Aggodalomra nincs ok a szomszédom rendőr és ő pont ezen az ügyön dolgozik ő mondta nekem hogy nem a mezei juserekre mennek de akinek seed seroja volt jobb ha felköti a nacit. Volt egy szervert amit darabokba hoztak be mert valaki le ejtette hát az egy kicsit ciki .
the1st.be Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze. biztató
@West:
Aki egy kicsit is gondolkodott az erre magától is képes volt rájönni. De a seed szerveresek közül is csak azoknak kell felkötniük a nacijukat, akik seed szervert üzemeltettek (nem bérelték, hanem bérbe adták vagy maguk használták) ill. akik szervert béreltek és teli van a szerverük letöltött anyagokkal (filmek, játékok, zenék, programok, stb.) Na ezen személyek helyében nem szívesen lennék most.
nekem megy a szerverem
Agora BDRIP nfo:
“Ezt a filmet a piacon vettem, gondolom TV ből rögzítették, de azért
megosztom veletek…
BDRip= Bolhapiacos Disc Rip ”
addig jó amig az én ajtómon nem kopottaknak:DXD
1st fail (már keresnek ügyvédet is):/
Nekem ez tiszta csak jó indulatból közöltem.
Hát igen necces dolog az biztos az egyik havernak 3 db szeroját vitték tele adatokkal és fileokal.
lol XD
hmhm
Mitől függ, hogy egy hsz meddig van moderálás alatt?
Ez mind szép és jó de ha hozzám jönnek a Rendőrök szerintem 1 hétig csak a kábelekkel szenvednének.
Nekem is megy a szerver,de a tulaj törölt minden torrentet az érintett oldalakról.
xD
ha már jönnek a sünök ki is takarithatnák a gépem tele van porcicával:D de userek hez csak nem jönek el:D
Biztos forrásból értesülve bátran ki merem jelenteni, hogy a mai az egyik legösszehagoltabb akció volt a világ történetében. A dög-jogvédő szervezetek a haha-tóságokkal karöltve tervelték ki a fondorlatos tervet, melynek célja a magyar torrent társadalom térdre kényszerítése, meglehetősen alantas pozícióba. Hogy mindezt le tudják nyomni az egyesületlen szabad torrent világ torkán (mélyre, grrr) elterelésként szerveztek egy futball világbajnokságot. Gonosz tervük gépezetébe ott csúszott hiba, hogy a hadizsákmányt egy az egyben feltették spanyol jogvédő tesvéreik csapatára, akik azonban csúfos vereséget szenvedtek a focistának öltözött svájci bankároktól, akik viszont a szopóágra került magyar torrentnép betyárjaival kötöttek háttér paktumot. Így tulajdonképpen semmi nem történt, a világ rendje, ha meg is ingott egy pillantra, holnapra visszaáll… (Na persze, páraknak majszos lesz a szája széle, talán néhányuknak nem is érdemtelenül, de ez már egy másik történet) Akinek nem elgendő ez a pársornyi képi és gondolati kavalkád az szabadon továbbfűzheti kevésbé kedvelt etnikumok, kormányok, énekesnők rémképével… Én a magam részéről jóccakát kívánok…
Szerver bérlő is többféle van. Van aki azért bérli, mert gyorsabb és minimális anyag van rajta. Mert a tárhelye se túl nagy. És vannak olyanok is, akiknek brutál, nagy tárhelyük lehet, tele sok mindennel. Bár ez már nem biztos hogy bérelt, mert akkor már az ára is magasra szökik. Ez utóbbiak már nem is sima userek, hanem totális értelemben “feltöltők”.
Aztán lehetnek a szerveren TV-ből felvett filmek (pl. National Geographic), mozifilmek, programok.
Akkor most mindenki és egyformán retteghet, aki szervert mert bérelni?
Akármi és akármennyi volt fenn?
És csak azért, mert gyorsabb sebességgel torrentezett, mint a szervert nem bérlők?
A majomparadén csak karbantartas van.
Legalabbis az oldal igy jon be.
Ncore-t kilőtték
Blue-dragon-t kilőtték
Ennyi nekik basszus!!!!!!!
Nekem a Blue Dragon a kedvencem,és jó lenne tudni mi van velük.
Az 1st facebookján ez olvasható: “Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze.”
Szerver bérlő is többféle van. Van aki azért bérli, mert gyorsabb és minimális anyag van rajta. Mert a tárhelye se túl nagy. És vannak olyanok is, akiknek brutál, nagy tárhelyük lehet, tele sok mindennel. Bár ez már nem biztos hogy bérelt, mert akkor már az ára is magasra szökik. Ez utóbbiak már nem is sima userek, hanem totális értelemben “feltöltők”.
én is feltöltő vagyok, és egyben releaser is
Srácok nyugalom ez még nem a világ vége türelem miden rendeződni fog kár ezen most x hozászoláson keresztül beszélgetni. Ami megtörtént meg történt ennyi !
Aztán lehetnek a szerveren TV-ből felvett filmek (pl. National Geographic), mozifilmek, programok.
Akkor most mindenki és egyformán retteghet, aki szervert mert bérelni?
Akármi és akármennyi volt fenn?
És csak azért, mert gyorsabb sebességgel torrentezett, mint a szervert nem bérlők?
ha valakinek valami kérdése lenne jogi dolgokban,az alábbi hölgyet keressétek fel.
Jogász:
Halász Mónika
halaszm@mte.hu
ő a tartalomszolgáltatók egyesületének a jogásza.több esetben volt a segítségemre nekem is amikor valami gáz volt;)
721.Wassulmaier 2010. June 17. 01:54 :
“Az 1st facebookján ez olvasható: “Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze”
Lol?
hát kivi leszek milesz ebböl:D
Hát ez már nem “lol” sajnos…
Sajnos a Gigatorrents szerverét is lefoglalták a tegnapi razzia során. Jelenleg több információnk nincs az ügyben, amint bármit megtudunk tájékoztatni fogunk benneteket.
west, ha tényleg rendőr a szomszédod, akkor kérdezd meg tőle, hogy seedszerverekre vagy torrentoldalakra utaztak. köszi
West ha olvasod légy szíves vedd fel a kapcsolatot velem.
hdmiteam@gmail.com
köszönöm
bocsi hogy sokszor irtam be, csak nem jelenítette meg és újra próbálkoztam
A torrentezés csak azért számít bűncselekménynek, mert James Cameron nem tudta megvenni hatodik magánrepülőjét, mert Ti + én jogdíjfizetés nélkül letöltöttük az Avatart.
Igaz, hogy moziba is megnéztük, ergo egyszer már kifizettük a jogdíjat, meg még egyszer amikor megvettük az írható lemezt, de meg kell értenetek, hogy itt a csúcsgazdagok érdekei sérülnek, nem pedig Julinénié, akit szarrávernek és meglopnak az utcán, ezért is komolyabb a büntetési tétel..
A jogdíj mondjon le! Építsenek be az internet tarifába mondjuk egy 10-20 % felárat, amin a letöltési statisztikák alapján osztoznak az amúgy hipergazdag és egyben hiper pénzéhes kiadók.
Sőt, az együttesek éljenek meg a koncertjeikből, a kiadott lemezeiket pedig tekintsük reklámanyagnak.
Azért tényleg el kéne gondolkozni, hogy miért éppen a legjövedelmezőbb iparágak sérelmeinél tud ilyen hatékonysággal felsorakozni a rendőrség?
Sziasztok!
Látom van pár hozzá infó.
Én csak annyit tennék hozzá hogy mindenkinek sír a szája hogy eltűnt stb én is Ncoros vagyok még sem sír a szám mert tisztában vagyok vele hogy lesz és nem szűnt meg.
Meg a másik hogy pár oldal tény hogy eltűnt de hamarosan megint lesznek és várják vissza a usereket pl a bithorlo, ncore stb
Szóval mindenki nyugodjon meg és pihenjen tv zen, játsszon stb.
[...] This post was mentioned on Twitter by Petrus and O.Márk, Gergely Lékó. Gergely Lékó said: Faszom! Most komolyan lefoglalták az nCore trackert? Nemár!!! http://digs.by/bDpbah [...]
ncore-os srácokat bevitte a yard, és elkezdték bevinni a felhasználókat is
buszokkal viszik őket
@grécsiottó: jöttek bkv-s buszok meg sündőrök a házunk elé, becsöngettek éppen aludtunk, én még pont fent vagyok, de mennünk kell:( pont mint az ávh, meneküljetek!!
Sziasztok!
Mindenkinek kitartást kívánok mert torrent volt van és lesz amíg a föld kerek
szoval szerintem nincs veszve semmi max annyi h nem tudunk 2-3 napig tölteni a megszokott oldalunkról (:
Na megint megtörtént. Elvittek párszervert. Kibánja? Vagy visszajönnek vagy 2 másik nő helyébe.Urban legend baromságokat meg mellőzétek már. Ilyet amit a 730.-ik hozzászólásban írt azt egy az egybe lehetne másolni a b*sh.hu-ra.
@grécsiottó: menj el öreg egy pszichiáterhez, aztán neveztess el magadról valami betegséget!
Ezt a hülyeséget értem se jöttek de ki tudja…
Szóval nem csak én vagyok egyedül, aki még most is a melóhelyen opik…
Azt nem tudom csak annyit hogy én itthon vagyok csak épp nem vok álmos
[OFF]
@over :
“Mégis elárulná valaki, hogy mi köze van ennek a fideszhez??? A rendőrség az rendőrség, teljesen mindegy melyik kormány van hatalmon!!!!!”
Barátom, ha ez így lenne, akkor ezt az országot nem is Magyarországnak hívnák…
[/OFF]
jogi segítség akinek esetleg kéne :
Jogász:
Halász Mónika
halaszm@mte.hu
én is pont n core oztam,és most jöttem meg meloból,szomorú dolgok ezek amiket itt olvasok
jogi segítség akinek esetleg kéne:
Jogász:
Halász Mónika
halaszm(kukac)mte.hu
kár hogy a torrentezöknek nincs semmi nagyobb hatalmu benfentes spanja,minket nem véd semmi,csak a kurva mozdonyszökéket,.,,.,.
kár hogy csak a mozdonyszökéket védik ebben az országban……..
de mi itt vidéken hál istenek ,ütjük vágjuk öket,csak igy kéne mindehol
730,grécsiotto most mondtam a rendör busz vezetöjének hogy hol laksz mindjárt ott vagyunk,tisztálkodási eszközöket hozz,siess
HIHI.
nCORE remélem nem jön be többet, aki meg síránkozik az meg menjen a játszótérre a homokozóba vagy menjen az emosokhoz azok úgy is szeretnek sírni ríni.
BUZIGECI NCOREOS FASZOK.
Csak így szépen mondva. Hajrá vigyétek az összes szervert megérdemli a sok köcsög. Azokat meg sajnálom akiknek seedszerverük van és nincs rajta semmi tiltott
A lényeg az, hogy ncore, meg az összes többi ilyen nagy oldal be se jöjjön többet a picsba, mert nem kellenek ilyen szarrágó oldalak mint az ncore zsidó staffja és azok is.
XD
Jó éjt ncore parasztok!! Good Night Left Side!! —-Good Night Ncore side! XD
Még valami, remélem a bithorlo kaki sem jön be többet jól érezném magam sőt pezsgőt is bontanék.
712 # over 2010. June 17. 01:29 :
@West:
Aki egy kicsit is gondolkodott az erre magától is képes volt rájönni. De a seed szerveresek közül is csak azoknak kell felkötniük a nacijukat, akik seed szervert üzemeltettek (nem bérelték, hanem bérbe adták vagy maguk használták)
Már ne haragudj, de ha saját magad használsz egy seed szervert és nem adod ki bérbe, akkor az egy az egyben ugyan az, mint ha otthon töltögetnél, jogilag semmiben sem különbözik. Ugyan úgy le és feltöltesz vele, itt most a sebesség nem mérvadó. Aki anyagi haszonszerzés céljából adja ki, az már más tészta, bár ezt meg nem egyszerű bizonyítani (nem az övé a számlaszám, paypal…stb). Szóval nem hiszem, hogy annyira meg kellene ijedni, főleg mert az utolsó ilyen razzia 2007 novemberben volt, ha emlékeim nem csalnak. A szomorú csak az, hogy ingyenes oldalakkal foglalkozik a rendőrség is. A hibásak viszont nem ők, van egy csoport akik erre “specializálódtak”, időnként nekik is eredményt kell felmutatni ha nem akarnak munka nélkül maradni. Ezért kell nem csak akkor nagyfiúnak lenni ha működik minden, hanem akkor is ha bukik, jó ha van egy vészforgatókönyv azoknak a fejében akik ezzel foglalkoznak.
Köszi gyerekek, behugyoztam a röhögéstől a hozzászólások miatt.
Szerveresek sztem hozzájárultak ahhoz, hogy pikk-pakk lejött a cucc.
A rendőrőket meg tényleg felesleges bántani (emiatt). Az ő csemetéjük szerintetek honnan tölt le? Naná, majd megveszi neki RendőrApu eredetiben az új Hannahmontana-t vagy mittoménmit.
Azért annyi előnyük volt azoknak a kölyköknek, hogy szólt oda a kölök, hogy
“Apa, apa, találtam neked Klint Ísztvúd Pakk-ot, letöltöm neked, Divikszes!!!” Az meg legyin: “Haggyad mán büdös kölke, úgyse jön amáma márle…”
XD XD XD
Azért az döbbenetes, hogy milyen jól szórakoznak néhányan.
Ha ezt az ügyet komolyan veszik, jó néhány embert le fognak tartóztatni, és még többnek a gatyája is rámegy.
Ők üzemeltetették ezeket a trackereket akár éveken keresztül, és most nem lehúzós oldalakról van szó.
A rendőrség pedig nem csak hülyékből áll. Legalább olyan képzett szakembereik vannak, mint a trackerek fejlesztői.
Én is megkérdeztem egy jogászt.
A felhasználók nem bűnelkövetők és különben is sokan vannak, a seedszerveresek, feltöltők precedens értékűek lehetnek. A seedszerver üzemeltetők és tulajok, stafftagok viszont megszívhatják.
A demokráciát és a jogállamot nyugodtan elfelejthetitek, eddig sem volt.
Uraim, azért, mert nem hagyják hogy mindenki mindenféle jogvédett cuccot töltsön csak úgy, unalmában, tíz-száz-akárhány giga mennyiségben, azért, hogy egyesek felröhögjenek még a gondolatra is, hogy a legújabb akármit boltban, eredetiben, pénzért tudja a polcán, nos, azért emiatt még ne temessük már a demokráciát, na….
@ RobRoy
Félreértesz. Itt sokan abban bíznak, hogy ezért vagy azért nem tudják rájuk húzni a vizes lepedőt.
Ezt a tévhitet szeretném eloszlatni. Ha komolyan veszik a dolgot, igenis keményen meg tudják szopatni őket függetlenül attól, hogy ki mit szól hozzá. Ebben pedig nem lesz semmi demokratikus.
http://beload.hu/
az megy
Szegény Ncore!! Már sírok is.
Nem a közegnek fáj, te töketlen! A közeg (is) lesz@rja vastagon, hanem a milliárdos forgalmazók által pénzelt úgynevezett “jogvédő szervezetek”-nek, illetve a pénzelőiknek.
Most újra le fogok írni egy olyan dolgot amit 6-7 éve kiabálok a nagyvilágba. Egy -egy ilyen razzia során pánikolnak össze vissza az emberek, de ezek az emberek semmit nem tesznek azért, hogy bárhogy is elrejtsék amit csinálnak. Jó néhány torrent kliensben lehetőség van titkosított kapcsolatra, amit a szolgáltató nem tud lehallgatni. Ezt azonban csak akkor lehet használni ha mind a 2 félnél be van kapcsolva a szolgáltatás. Tudjátok hány százalék ilyen? Elárulom, hogy egy jegyű a szám százalékban. Nem értem, hogy a mi viszonylag zárt torrent közösségünk miért nem hajlandó végre arra, hogy kötelezővé tegye a titkosított adatkapcsolat használatát. biztos vagyok benne, hogy ezt szerver oldalról ellenőrizni lehetne. Szóval bízom benne, hogy most ezen elgondolkodnak páran.
@740
ha ez http://iwiw.hu/pages/image/imagedata.jsp?imageID=153959320&userID=8432471 akkor dugnám
gigatorrents szerverét elvitték. oldal egyik régi moderátorátol tudom
egyik admin : adams seed szerverét is lefoglalták
Itt ülök U.S.A. -ban a gép előtt, én is NCORE-os vagyok, nem nagyon aggódom… sőt azon gondolkodom mikor hackelik meg a BRFK informatikai osztályát
a torrent nem írtható ki… majd helyreálnak, és aztán hoppá valamiért hamarosan majd a warez oldalak jönnek… aztán helyreállnak azok is és hoppá nemsokára megint a torrent szervereket csesztetik… hmmm… jó játék hülyegyerekeknek
A “kis embereket” nem fogják baxogatni, mert ennyi idő után sokan nekiáltak és kimenteték a dolgokat a gépről, illetve formázták a winyót,stb! A kb több százezer emberből kiválasztani aszt a párat, akinek még lehet a gépén valami, hát kb 20 évig se végeznének! Csak a papír és a papírmunka + benzinkköltség se érné meg hogy Minden IP címre kimenjenek és mindenkit bíróság elé álítsanak! A Bíróságok lefuladnának a sok tárgyalástól és a bírók az ügyvédekkel és a rendőrökkel együt vonulnának a parlament elé tüntetni a szabad Torrent használat mellet!!! Ez a razzia kb ” Üsd a fejet és meghal a test” dolog akkar lenni, csak az internetszolgáltatókra nem gondolnak! Csak kicsit gáz hogy én pl kedvenc TV sorozatom ujab részeit nem tudom leszedni egy ideig! ja és hajrá 1st!!!!
Ha a BRFK a letöltő userekre hajtana, akkor bekérnék az ISP-ktől a nagy havi forgalmat bonyolító felhasználókat.
Mondjuk 200 Gbyte feletti letöltés/hó. Azután megnéznék, hogy HONNAN jön ez az anyag és jé, mindig ugyanonnan jön.
Két lépés alatt megvan a csórikám. A fél ország.
Rendőrinformatikus egyáltalán nem hülye. Nyilván van mindenhová acc-ja, ott van a belső fórumokon, ahol a sok hülye pofázik, mert azt hiszi, hogy elbújt.
Fórumokon, ahol, kitárgyalják a trackereket, a seed szerverek minőségét, az árakat, mindenféle konspiráció nélkül.
Nem ők, nem a rendőrök a hülyék.
Gondolom az az idei hadi terv hogy a nagy oldalakat elöbb kiüsség hogy a kis oldalak ne tudjanak túl sok forrásból válogatni hogy honnan töltsenek…utánna meg rá szállnak a kis oldalakra…bár most úgyis a seed szerverek lettek a célpontok…
Egy nCore esetében ha esetleg megfogták őket na mind1…szóval a bírság pénzben értendő, általába….kb mennyi pénzbírságot kaphatnak?
Vagy ha esetleg többet valamiből akkor azt mennyit?
Jó reggelt. Sajnálattal olvasom ami történt, ha bárkinek bármiben segíthetek, kérdése van, akkor keressen meg msn-en nyugodtan. 2007 végén átéltem azt amit most ti, meg is házkutattak, úgyhogy van némi fogalmam a dolgok menetéről, mit szabad és mit nem, mire kell figyelni stb stb stb.
Szerverünket az országos razzia során lefoglalták. Amint új információval tudunk szolgálni, azt itt közöljük Veletek.
http://www.bithorlo.hu/
ez a tény nállam
sajnos
és mi van a bünözéssel rendör urak azt szabad? nincs rszia?
Spion:
“A rendőrség pedig nem csak hülyékből áll. Legalább olyan képzett szakembereik vannak, mint a trackerek fejlesztői.”
Láttad a képet ? mit gondolsz miért vannak 4-en? Mert 4 üknek van meg a 8 osztálya !
Tudod mit tudnak csinálni ? Leszopják az egész torentező férfit,a nőket meg kinyalják !!
az nCore az USA-ban , a Majomparádé Kanadában van !!
Az ncore-t azert vittek el mert nem voltak kepesek megnyitni a meghivast, ez meg a rendoroknek is sok volt.
hmmm Elég érdekes nép a Magyar.Nézzük csak sorban.Ha ez nincsen ami megtörtént akkor a nyári szünetben még több család kötteti be a diginetet,és a drágalátos kisfia végig reggel az összes oldalon,és annyi cuccot tölt le amennyit nem szégyell.
Utána meg nyavajog,hogy ááá miért kell várni 1-órát ,hogy lejönnön a DVD9-es játék,amihez hülye,de kell neki mert mivel tudna menőzni a többiek előtt….
Persze a digi netesek között is van jó ember.Így a “tisztelet a kivételnek” erre is érvényes.
De több köztök a sz@rházi.Nem egy oldalon vagyok tag,és látok,és láttam éppen eleget….
Meg a sample nélküli letöltők,a jó édes anyukáját tudjátok,ott vannak vagy 20-30-an a nagy oldalakon,és mind 98%-nál.
Merő véletlen a sample nélkül pont ennyi %-ék.
Ha meg sz@r az aránya akkor “Anyuci,vagy Apuci béreljünk szervert,de jó nagyot…..” (potom 7-8ezerért)
Utána ő javít arányt másoknak pénzért, plusz megyen a hencegés az adatlapokon,feltöltöttem 1TB ,feltöltöttem 2TB stb.
Ilyenkor meg be vannak sz@rva,mert ha baj van akkor ugyanazt csinálják mint a politikusok…jaj beteg vagyok,nem vagyok elérhető stb.
De egyik sem különb.
Se a felhasználó,se a “Jogvédő”.Miért is ?
Na ezt is vesézzük ki kicsit.
Még régebben a S. rádióban,beszéltek erről,és Bocskor vitéz aki csak 2méterrer jár a föld felet félisten mivoltából felhívta Boros al (Ő tisztelem) valamelyik jogvédőt.
Ide-Oda kapcsolgatták őket aztán amikor rátértek a lényegre,hogy másolás volt akkor ment a jó pofizás.Jaj másolt lemez ejnye bejnye…cimbi így cimbi úgy.
Mert Boros régen velük dolgozott valamikor….
A kis emberekkel persze nem ilyen elnézőek.
És újra előjön a mondat “Érdekes nép a Magyar”.
Amikor a cigányokat szidni kell akkor mindenki köpködi őket,de nem szemtől szemben,mert ahoz bátorság kellene.Neten meg nyugodtan lehet anyázni úgy vannak vele.
Mikor meg lenyúlják a telót, meg az mp3at akkor jaj rendőrbácsi segítsen !!! És ,hogyan hálálják meg sün sün sün,mert ez a menő sünüzni,miért is ne sünüzzünk hát nem ??? Hát nem !!! Tudom én jól mi az eredeti téma, lekapcsolták ezt az oldalt meg azt az oldalt ,és sopánkodjunk.
Néha pedig Qrva jó lenne 5-8évvel ezelőtt érni amikor a másolt kazettákért is utazni kellett ,és a piacokat bújni.Most meg otthonról megvan bármid, amit csak akarsz….
A legújabb játék a legújabb film minden házhoz jön,és mégsem értékelik sokan sem a feltöltőket,sem a release készítőket,csak az én én én megyen.Meg a fikázás mozis ááá ez sz@r.Igen ? Akkor menyél a Plázába,és nézd meg vazeee….Vagy kölcsönözd ki,vagy vedd meg !!!!
Sokan nincsenek valójában tisztában az árakkal ,hány és hány üzenőfalon olvastam a hackelt Win7-et hogyan kell kijátszani ? Hogyan ? Amivel szórakozol kisgyerek az egy 80ezres operációs rendszer b@szod.Plusz a PhotoShop megint 200ezer meg ilyen apróságok.Vedd meg !!!
Majd ha a nyári zsebpénzedből összegyűjtöd többre nézed a Win7-et is !
Ja az pedig természetes dolog,hogy a köszönöm gombra rá sem kattint…. minek köszönje ő meg ? Hát hülye ő ???
Amikor meg rászól anyu,és apu,hogy nem menjen állandóan a gép akkor jön a mese a torrent oldalon,jaj vírusos lett a gépem,és újra lett telepítve…Nem tudok seedelni.
Persze a birkája minden oldalon azonos névvel reggelbe,és hetente más más oldalon játsza el ezt a mesét a kis lúzer….
Az adatlapon meg henceg ilyen gépem,van meg külsővinyó stb….De seedelni (visszaosztani) az már büdös…
És ahogyan látom elég sok ilyen írkál itt, főleg az n-coret siratók.
Elfecsegnek mindent a besz@rt állapotban.Itt bérelem meg ilyen ökörségeket,a telefonszámodat,és utca házszámot nem akarod esetleg leírni ???
Ha az Asva,vagy a Proart stb jogvédő annyira b@szlatni akarna,nyugodtan járkálhatna házról házra, mert minden háznál van valami illegális cucc.
Minimum egy régi Jugó csempész kazi,de valami van az 100%.
Most nézzük jogvédő szempontból .
Amikor megveszel egy üres dvd-t rajta van az hologramos matrica,ami a jogdíj kvóta,amit azért tesznek rá,mert úgyis másolt zenét, filmet teszel rá stb….
Tehát eleve mindenkit egy kalap alá vesznek,te is bűnös vagy meg te is meg te is…
Akkor miről is van szó ? És ha én azért veszem meg a dvd-t mert a családi kiránduláson készült régi videót akarom digitalizálni akkor minek vizesek olyanért amit nem teszek ? Volt erről szó régebben Juszt László műsorában is a TV Ügyvédjében.Juszt urat tisztelem,és becsülöm mert olyan dolgokról is mer beszélni amiről más nem.
Gondolom sejtitek mi volt a vége .. ? Nem lett érdemleges válasz,sem igazság sem semmi…
Egyik ezt hajtogatta a másik meg azt. és újra “Érdekes nép a Magyar”.
De mit is várunk,mindenki csak a maga malmára hajtsa a vizet !
Pénz,pénz pénz magán iskola legyen, megy új autó meg minden ami fényűzés és pompa,a többi meg le van sz@rva.
Néha már szégyellem ,hogy itt élek,és Magyar vagyok ! Nem voltunk ilyenek régen !
Mostanában nagyon igaz a mondás,ember embernek farkasa.A széthúzás az nagyon megyen mostanság…
Csak oda kapaszkodnak ahol jó meleg a tűz….
Offocska ne itt sírj már könyörgöm.
Másnak is elvitték a szerverét, nemcsak neked.
Ha ennyire hülye voltál, hogy céges szervert ilyenre használsz fel, akkor így jártál.
747. Nev!
HÁ! na ez mekkora király hozzászólás volt!!! THX!
a 1st torrentet is elvitték :/
“Az ncore-t azert vittek el mert nem voltak kepesek megnyitni a meghivast, ez meg a rendoroknek is sok volt.”
Stageline hogy tudnák kapcsolatba lépni veled msnen? lenne 1-2 kérdésem,
Sziasztok nekem is elvittek mindent de talpra kell állni!
Mégvalami!!! oldalneveket NEEE említsünk ( de már későn szólok )
Még jó hogy a beload külföldi szerverre költözött!
(Őket majd ott kapcsolják le:-)
Amúgy nem kell sírni pár jó oldalon szabad reg van pl(bigtorrent, carpathians)
warez-torrent háború… szokásos… a kockafejű sünök meg megint letesznek valamit az asztalra… pár nap és minden jobb lesz mint valaha
juhé legalább az asva.info oldal is profitálhat most
zsír -> mit is (az e-penisnövekedésen kívül)? – admin
Amúgy az tetszik, hogy itt mindenki szidja a seed szervereseket, hogy megérdemelték, meg hülyék voltak, amiért béreltek stb.
Azonban azt ne felejtsétek már el, hogy miattuk tudtatok ti full sávszéllel tölteni az avatart még a mozibemutató napján.
Ha senki nem bérelne szervert, akkor meg menne a sírás, hogy jaaaj 10kb/s-el jön a legújabb film…
hát szerintem évekkel ezelőtt para volt már itthon warezt tárolni, ott van rá a jó kis külföld, nem is értem miért vannak ezen meglepődve ennyien… de még ha torrent is, vagy akármi más, aminek csak akár informatív szinten köze van hozzá, a rendőr el fogja vinni, mert valami paraszt úgyis kiadja neki feladatnak (mindig elvisznek valamit, amit nem kellett volna…), plusz itthon nem nagyon tapasztalok már törvényes eljárásokat… és sajnos analfabéta a rendőr, szóval már magával az elviteli procedúrával anyagi kárt okozhat a gép tulajának… be nem tennék gépet sehova itthon
A BD-T bloja is “eltűnt”… legalábbis nekem nem jön be, de este még volt.
http://bd-t.blog.hu
…a mocskos sünök, miért nem a “bűnözéssel” foglalkoznak.
A torrent szerintem csak törvényben bűnözés, papíron.
BTK 329/A és a trackereknek a BTK 329/B a mérvadó. Minden esetben csakis ha pénzszerzés a cél. A büntetés mértéke a vélt vagy valósan szerzett, a megtalált anyagok értékének megfelelően alakulhat. Nem kell lebecsülni a rendőrségi informatikát, nem buták akik ott dolgoznak.
Szeretném kiemelni a BTK 329/B 4. pontját, ami lényegében a spicliknek mentességet biztosít. Elképzelhető, hogy 1-2 oldal ilyen szempontból is érintett lesz, azaz mint spicli, húzza magával a többieket.
Én eddig sem rendelkeztem nCore accounttal, nem is terveztem (jobb szeretem a kisebb minőségi oldalakat), de tény hogy hatással lesz a többi tracker oldalra is ez a sajnálatos esemény. Azt még értem is, hogy az illegális haszonszerzés céljából üzemelő, nem adózó seed szervereket lekapcsolták, de felmerül bennem a kérdés, hogy a fenti tracker oldalakat miért kapcsolták le? Találgatásokba nem mennék bele, de többet fog tudni mindenki ha egy részletes jelentés jön majd ki a hatóságoktól. addig minden csak találgatás…
Börtön nem valószínű, inkább csak a pénzbírság, mely mint fentebb írtam, leginkább a seed szerver tulajokat érinti, mégpedig hogy mennyi és milyen értékű adat volt megtalálható a gépeiken.
the1st gépeit 100% elvitték. Aki ismer olyan ügyvédet, aki jártas az informatikában, az kérjük sürgősen jelezze. the1st címe átirányít facebookra, ott tudtok segíteni.
Köszi
lelkes user
Sziasztok!
tudom nem akkora oldal mint a bithumen meg stb, de Ztracker megy
Én a gigát várom, hogy vajon lett e valami probléma
ADMIN! Komolyan kérzted mit profitálhatsz? Az utolsó komment mi is? Szponzor? ammegmi? reklámok az asva.info oldalon? Még megsajnállak titeket is
Nem mintha számítana, de azért leírom, mi az amit kitörlök: a razzia összehozása a kormánnyal, Fideszezés, Orbánozás bármilyen formában nem idevaló. Nem politikai oldalról nézzük a dolgokat, még ha köze is van mindennek mindenhez. Aztán, a viccesnek szánt, de annál értéktelenebb egysorosok is mennek a süllyesztőbe. A több sorosok pláne. Azok a képek, amiken látszik a ződ pötty kliensben, hogy “igenis tölt ncore-ról” szintén felesleges, mert azt már nem veszitek észre, hogy attol hogy zöld, még nem biztos hogy csatlakozott, elképzelhető, hogy csak próbálkozik (pl utorrent-nél sem lesz piros a jelzés az ncore-os torrentnél, pedig a tracker offline). A miért nem jelenik meg a kommentem című kérdésre, ami hajnali fél 2-kor érkezett az a válaszom, hogy MERT ALSZOM VAZZE. Normális ember alszik éjjel, reggel felkel, elmegy iskolába, dolgozni, aztán délután hódol a hobbijának. (Tehát lehet rá számítani, hogy nap folyamán is beragad egy-két hozzászólás, mondjuk 10 és 16 óra között). Az addig írom ide be, amíg ki nem megy, szintén olyan, mint halottnak a csók, mert ezzel csak azt éri el a kedves olvasó, hogy az összeset törlöm, és egy sem megy ki (csak úgy szimpla agresszióból). De hogy egy épkézláb érvem is legyen. Ha beírod 30-szor, akkor azt a 30-at kell törölnöm, elolvasnom (ha éppen átfogalmaztad merő butaságból), így ez sokkal több időt vesz igénybe, míg 1 hozzászólás hamarabb kikerül. Ja és a bit nemtom mia g****s spammelőnek üzenem, hogy takarodjon innen jó messzire, ne ide fossa a spamjét, mert mint ahogy fent már írta valaki, ez itt nem a
reklámspam helye. Asszem egyelőre ennyi.1paraszt:
Te beteg vagy? mi bajod van ember???? beszívtál??? te fikázol itt másokat? olvasd már vissza a kommentedet…. nem vagy te épelméjű…. te vagy itt a legnagyobb kocka mind közül!!!!!
@hekkerke
És rákattintottál? Bárki rákattintott, tudsz róla? Ja, és ha rá is kattintasz, a te pénzedet veszem el? Ha rákattintasz, mert érdekel valami, te rosszul jársz? Buksz te bármit azzal, hogy az ott van? Van némi különbség reklám és reklám között. Az amiért te szánsz (már ez szánalmas), teljesen más, mint ami itt van. Melleseg komoly olvasó lehetsz, ha most tűnik fel, egy ideje már ott van, és párszor el lett mondva, hogyan is működik a dolog.
808 @1paraszt
kb. mindent leírtál, de a pendrive is és minden memória kártya is meg van srófolva a szerző jogdíjakkal. Bővíteném a DJ Szövetség és Jeszenszky esetével. Röviden: Tűnjön a bús picsába Jeszenszky úr az összes jogvédővel!
Használjátok a beloadot
a legjobb még legalább müködik a razzia során nem volt semmi:D deaz ncore:S:’(
Mit vártatok?
Felmentél az ncore-ra és letölthettél bármit ingyen.
Csak példa: Adobe csomag = 900 ezer HUF
Win7 Ultimate = 94.500 HUF
Blur, split second, stb játék = 8000 HUF-tól
Senki nem hülye. Van pár rendőrismerősöm, akik elmondták, hogy régi feltöltők, releaserek vannak a szakértők közt. Elharapózott minden.
A sok marha még családi képeket is tett fel a profiljában. Ennyi esze van.
Bocsánat krix mégegyszer!
Csak nyugi! Ha ti nem lennétek honnan is informálódnánk? ASVA.INFO FOREVER! Valóban nem járok itt sűrűn, kb ha szerverrazia van
kattintok a reklámra hátha segítek vele!
Pincode , Pirossszka !
Köszi az eddigi munkát , kitartás !
Én szurkolok …
Sziasztok …
808 1paraszt: a 546-os kommentban majdnem pont ezeket írtam
Amúgy meg a rendőrök olyan okosak ám, hogy csak na. Megvan xy nevű gyanusított, felmennek az iwiw-re, oszt ott figyel az ember egy bmw x5-ben vigyorogva, meg 473 ismerős nevével. Rendőr ismerősöm mondta, hogy egyik legjobb info forrásuk az ilyen nyílt közösségi oldalak, mert az emberek felraknak mindent szart magukról, lakcím, telefonszám, családi képek, plusz az ismerőskörének az összes tagja.
@mesteretek
Tudod akinek nem inge, ne vegye magára.Elküldhetnélek melegebb éghajlatra de minek ?Ezt meghagyom inkább neked,hogy mások véleményét semmibe veszed.
@douglas
Elolvasom,köszönöm,hogy szóltál.Már tegnap este leakartam írni a véleményem.Most reggel meg megírtam.
Elolvasom most a te véleményedet,és még egyszer köszönöm.
Elharapódzott minden? Szerintem a torrent oldalak kifejlődése is kezdett már veszélyes méreteket ölteni: filmajánló, filmkritika, minden de minden film és játék, 720p, de 1080p is, mert a 720p nem elég, kamerás hang, kamerás hang v2, közösségi szolgáltatások (minek?). Sok. Pl. magyar filmet, játékokat, szoftvereket alapból tiltanám kifelé, mert azokat vegye meg a sok starbucksban 1000ft-os kávét szürcsölgető barom. Nem kell minden hülyegyerek gépére Adobe Cs5 már a megjelenés napján, nem kell IGO 2020-as térképekkel, pedig még kocsija sincs. Nem kell öncélú torrentezés sem.
Hát én erre csak annyit tudok mondani hogy a k*rva annyukat!!! Mér most kell csinálni ? Több éve üzemelnek nem hiszem el h eddig le se szarták. Szarják már most is le nekem kell az nCore!!! Dögöljön meg az összes aki elvitte a szervereket!!!!
1paraszt : ja nem azért, örülök, hogy más is gondolkodik így. A vélemény nem jogdíjas
)
Ez az egész rendszer rossz. Ha egy kiadó szerződik egy zenésszel pl. akkor azé a kiadóé annak az albumnak/számnak az árúsítás monopóliuma. Ha egy kiadó tudja hogy eladható a terméke a lehető legdrágábban fogja adni. Amúgy meg a jogdíj matricákkal (ami megjegyzem a kollektív bűnösségre épül ) már rég megfizetjük a jogdíjat. Túlontúl kapzsik a kiadó cégek és han em mutatunk fel rövid időn belül erőt feléjük nagyon elszemtelenedhetnek. Szerintem egyébként egy a nem az adathordozókon befizetett állami álltalányra volna szükség.
@douglas
A te véleményed humorosabb
Tetszik ,ha van még ilyen ne tartsd vissza
Az lenne ám az igazán vicces ha ezt a fórumot most a rendőrség kezdeményezte volna
:D
egysenki 2010. June 17. 08:23 :
Pontosan erről van szó. 15 évvel ezelőtt, mikor még nem volt Internet, de volt FIDONET, már ment a zenék, képek, kisebb filmek csereberéje 14 K-s modemeken.
Egy ilyen csapatba bekerülni csak komoly szűrés után lehetett.
Ami a trackereken meg a nyílt fórumokon folyik, (most nem a letöltésről beszélek) az az oroszlán bajuszának a huzogatása.
És senki nem lapít, nem konspirál, hanem dicsekszik. Vagyis teljesen zokni a többség, élő célpontot csinál magából.
Ha nem ért az informatikához, de egy NCIS-t már letöltött, és tudja, mi az MIT, vagy mi az a trójai, akkor gondolkoznia kellene.
Nem is akarják leplezni az illegális tevékenységet. Hát erre meg akkor bármelyik napon jöhet ilyen válasz, ennek jó lesz a PR visszhangja.
Csak az utolsó 20 hozzászólást olvastam el aminek 98% semmitmondó,illetve szubjektív sőt hát itt már faji megkülömböztetés illetve fentebb ki tudja milyen hozzászólások vannak .De igazából mindenki csak irja a maga “okoságát”de azon kívül aztán zavaros szét offolt semmit mondó az egész.
Basszus, engem a VB játék zavar a legjobban…
D
@rendor
Mindegy,hogy ki csinálta.
Bárki bármikor olvashatja,akár Rendőr,akár Jogvédő bárki.
Én annak örülnék ha a TV-ben szóba jönne ez a téma,és egy “vita” műsorban meglenne beszélve minden.
Új szabályok kellenek,de úgy hogy ne legyenek kiskapuk.
Egy hasonló esetbe a mi cégünk is belefutott korábban, hogy elvitték egy szerverünket. Igaz, azon csak legalális win server, sql és weboldalak futottak, heti adatmentéssel másik szerverre, úgyhogy annyira nagy gond nem lett belőle. Ami a lényeg: a szerverterem tulaját kérdeztük, hogy ugyan milyen jogon engedte be a fakabátokat mindenféle végzés nélkül? Milyen jogon adta át nekik a szervert? Akárhogy lehet csűrni csavarni jogilag, de ez a fajta razzia, hogy csak úgy bemennek és lefoglalnak, lopásnak számít. A rendőrök lopták el a szervereket. Mindegy mi volt rajta, nem az a kérdés, az legfeljebb “véletlen” egybeesés, hogy találnak is valamit. Egyébként a mi ügyünknek az lett a vége, hogy a szolgáltató kifizette a vadiúj szerverünket, csak hogy ne perelgessük be azért, mert balfasz volt.
1paraszt #808: Nálad aztán vannak bajok.
843: Slavia 2010. June 17. 08:46 :
És akkor már neked is offolni kell, ugye?
amigo talán magadra ismertél valamelyik sorban ?
douglas #836: Ezzel viszont nagyjából egyetértek. Egy ideje már nagyon elszálltak a torrent oldalak a közösséggel, ajánlókkal, különböző “szolgáltatásokkal”.
És akkor már neked is offolni kell, ugye? Ez egy vélemény nyilvánítás az eddigi hozzászólásokról és magáról a témáról mi ebben az off?(ahoz képest amiket irogatnak)
Hali értem én hogy mi az ábra, de marhaság igen ennyibe kerül ez annyiba az na de a minimálbéres fizetésemből nem sok mindent tudnék meg venni konkrétan semmit hisz lassan így is viszik a lakásom is a kocsim már oda. Most még ez is ááááááááá. Sajnos az elsők közt volt szerencsém értesülni három különböző torrent oldal szerver lefoglalásairól belső körből. Remélem a többi csak lekapcsolt. Az egyik rendőr aki ki volt vezényelve ráadásul masszív torrent elkötelezett. Politikai megrendelésre történt a dolog, nem valami nagy elkészülődéssel mindösszesen 2 hét alatt össze állt a razzia. Ha most azt hiszik hogy ettől több win7 vagy bármi fog fogyni. Most szólok kivan csukva kajára alig jut. A razziáért a jogvédők mellet külsős pénz eberek is lobbiztak. Nem tartom valószínűnek hogy ezek zenészek színészek lennének talán lehet benne valami hogy sms warezosok. De ez már csak találgatás marad. Minden politikusnak aki ebből arra gondol nő az állami bevétel üzenem NEM FOG! Nem a torrent oldal üzemeltetői a jogsértők hanem én (mi) akik használjuk. Semmit el nem érnek ezzel, elhullik 1 és 10 lép helyébe ahhoz hogy megszűnjön a torrentezés azt a pár százezer embert aki használja csukjátok le. Orbán apuci meg a többi megveszi a meséket a gyerekeinek én nem tudom, ezért az én gyerekeim bűnhődjenek? Majd ha megoldják hogy mindenki kitudja fizetni akkor legyen nagy pofájuk és akkor razziázgassanak. Bocs nem akartam ide irni csak már nagyon bökte az oldalam.
[...] egy komment szerint a Gigatorrents szerverét is lefoglalták, ezt nem tudjuk megerősíteni: Sajnos a Gigatorrents szerverét is lefoglalták a tegnapi razzia során. Jelenleg több információnk nincs az ügyben, amint bármit megtudunk tájékoztatni fogunk benneteket. [...]
A fenebe az egeszbe, pont most kell ezt csinalni!!!?…az nCore az kell a nepnek…s pont most a VB jatek is itt van…s nemlehet fogadni…:(
bekaphatja az összes sündőr!
töltök le máshonnan és ennyi!
sokra mentek vele h razziásztok.
nem tűnt még fel hogy a torrentezés a gombához hasonlít.
felrúgsz 1et és van helyette másik.
pancser gyökér sünök ennyit tudtok, vamzerok után csicskázni.
ha nem lennének besúgó köcsögök már rég nem lenne munkátok.
nem tudtok ti magatoktól ló**** se. de hát tudja ezt mindenki hisz ezért mentek sűndőrnek.
nah cső!
1paraszt #849: Nem ismertem magamra. Volt amivel egyetértek, de hogy csak 1-2 dolgot kiemeljek, ami szerintem butaság:
Vagy hogy szervert bérel aztán henceg. A Juszt féle TV Ügyvédje (http://asva.info/bittorrentrol-itthon-tv-adas-2010-02.html) meg katasztófa, a két 16 éves szakértővel az élen. Aztán még volt egy kis cigányozás is, aminek aztán megintcsak sok köze van a tegnapi történésekhez.
1: Vajon miért baj az neked, ha valaki nem szedi le a sample-t. Azért van, hogy ha kétségeim vannak a minőség felől, akkor azzal ellenőrizni tudjam. Ha nincs kétségem, akkor nem is fogom ellenőrizni, akkor meg minek töltsem le, ha utána úgyis törlöm. Attól, hogy leszedem avagy nem, nem fogok kevesebb vagy több időt eltölteni a seedben.
2: Mi a jó isten bajod van azzal, hogy valakinek Digi internete van. Általában vagy Digi, vagy Té vagy UPC. UPC pofátlan, szar, korlátozós szolgáltató, a Té meg drágábban ad kevesebbet. Akkor miért ne lenne Digije annak, akinél előrhető?
2 és fél: Igazából csak az nem tetszett, hogy olyan marhaságokkal általánosítottál, amivel nem kéne. Pl Digisek csak lefelé töltenek, aztán sírnak, hogy rossz az arányuk. (Ilyet Digivel eleve nehéz csinálni.
Úgy dióhéjban ennyi, a továbbiakban inkább a holnapi vizsgára tanulok.
Szerintem az a baromság, mikor a kiadók azt állítják, hogy mekkora veszteséget jelent nekik a warez. Ezt a hülyeséget komolyan… Az emberek letöltenek valamit, de ha nem lenne rá módjuk, akkor meg eszükbe se jutna megvenni, mondjuk egy xbox360 játékot 14e-ért, vagy egy filmet 3-4e-ért.
Ez úgy működik, hogy ha az embernek van több pénze több eredetit vesz, ha meg nincs akkor nem vesz.
Nekem mikor több van a zsebemben veszek néha filmeket, játékokat, de mikor nincs zsém, akkor meg úgyse tudok venni semmit, letöltési lehetőség ilyen módon nem befolyásol.
Ami megmérdemli, hogy meglegyen eredetiben azt megveszem, pl magyar játékokat, top filmeket.
de hogy figyelik az biztos:S
Mármint a sünök:)
pillanatnyi oldallátogatottság: 1041.
Lol
Én azt nem értem minek céges szerverről torrentelni, mikor arra bármilyen p3as is alkalmas. Ha meg valaki cégeknek ad adatbázist az az alap, hogy napi mentés van róla és backup szerverek, másik szolgáltatónál elhelyezve, másik neten, legalábbis mifelénk így divat. Így ha valami történik hamarabb helyreáll a rend.
Elolvasom mindenki véleményét a témában,ki így látja ki úgy.
Amit akartam azt leírtam,felesleges százszor leírni ugyanazt.
Minden torrentoldal szabályzatában le van írva minden.
A torrentezés is engedélyezett,ami fájl megosztás,és nem pénzért történik hanem virtuális társadalomban “baráti közösségben”.Anyagi haszonszerzés kizárva.Amivel gond van az a Programok(PC,Mobil,PDA),és az XXX tartalmak, E-Book stb.
Film ,Zene nem annyira .
Mert mindenki készíthet egy biztonsági másolatot a filmről zenéről,és ha azt megosztja “ingyen” egy közösségben miért ne tehetné ?Megteheti,mert egy barátjának adja oda ingyen,aki az ország másik részében lakik.Amíg ő a piacon nem árulja,és saját célra használja szórakozásból,megnézi,meghallgatja addig minden oké addig nincsen baj.Részemről ennyi.
Mi igaz abból hogy torrentes találkozást szerveznek hétvégére a város ligetbe? Ha kacsa akkor hogy lehetne egy komolyabb megmozdulást elérni tiltakozásként?
Ezzel azt erik el, hogy egyes dolgok meg kevesebb emberhez fognak eljutni. Itt nem az alkotokat akarjak pozicioba hozni, hanem a “jogvedok” penztarcajat akarjak megtomni. Nehany ilyen alkalom utan sem latjak be, hogy ha nem lenne warez, meg torrent, akkor SEM venne senki draga szart. Mert nem er annyit az egesz, hogy meg fizzessenek is erte. Biztos adok egy zenei cd-ert 4-5ezer HUF-ot. Ha nem lenne ilyen “alternativ” lehetoseg, nem hallgatnam. Aztan csokolom….
Idézet az asva.hu oldaláról:
“Az ASVA megkondítja a vészharangot és felkéri az összes érintett szervezetet, hatóságot, állampolgárokat és azok egyesüléseit, hogy együttes erővel szabjanak gátat a fékeveszett illegális filmhasználatnak, a kalózkodásnak! ”
Mikor rúgja már valaki p***án óket?
bithorlo főoldal:
“Szerverünket az országos razzia során lefoglalták. Amint új információval tudunk szolgálni, azt itt közöljük Veletek.”
Sajnálom én is ezeket az oldalakat bár nem voltam fent mindegyiken de azért nem kéne ekkora hisztériát csapni a dologból. Vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben meg hát ez egy ilyen dolog jin és jang.
Most akkor Magyarországon már csak kb 892 torrent oldal van 905 helyett
na bumm…
remélem ncore-t bezárják már végre.
bh ftw
Elvitték a sündőrök az nCore-t,
Rajta volt az asvapontinfo-n,
B@szd meg asva a jó k.rva @nyádat,
Add vissza azt a kibaszott szerót!
:]
868-as, nem vagy vicces.
szoritanak a szutykok,hogy kis oldalaik hagy fussanak fel.
lol.mig ncore tech opjai élni fognak addig lesz ncore.mert ott van suska és ész.
amigo -nak egy utolsó válasz és kész.
1.Ha a samplet nem töltöd le nem leszel seed köteles,és nem lesz kötelességed visszaosztani,ergo kiskapu.
2.Írtam,hogy a diginetesek között is van kivétel.
3.Ezek szerint te diginetes vagy ,és személyes sértésnek veszed ezt. Kár, mert akkor te kivétel vagy,és pont neked nem kellene ezt bántónak érezned. Leírtam,hogy “tisztelet a kivételnek”.Mindig is voltak,jó és rossz felhasználók.
4.A digi net egy jó szolgáltató,a kínálata is korrekt,és az áraik is ! A baj az ,hogy torrent közösségben sok a parazita,pióca,nevezzük bárhogyan aki csak azt csinálja,hogy oldalról oldalra járkál,és ingyen torrent esetében annyit tölt le amennyit csak akar,és a végén kirúgják mert nem oszt vissza.Kár ,hogy ennyire szájba rágósan kell leírnom azt amit már egyszer leírtam.
5.Juszt László többször is foglalkozott ezzel a témával.Rettenetesen jó lenne ha újra elővennék ezt a dolgot.
Mert ez így nem frankó,hogy a torentezők bűnözőknek vannak tekintve,vagy ők annak érzik magukat.
1paraszt 2010. June 17. 09:14
Ehhez még annyit, hogy a feltöltés során te tudod, hogy kinek mit töltesz fel? Mert pl jártam úgy is már torrenttel, hogy 0% feltöltés
, mert csak seederek voltak.
De ha netán fel is töltök valamennyi bitet ki mondja meg hogy kinke melyik bitet toltam fel, feltoltam e neki, én egyedül a teljes anyagot vagy csak pár bitet a többit pedig másoktól. Márpedig ha igy van akkor hol is követtem el jogsértést, pár bittel? ami önmagában nézve teljesen értéktelen és használhatatlan adat tömeg. Kvázi a jogalkotok egy kicsit legyenek tisztában a torrentezéssel és annak technológiájával mint olyannal.
A lényeg a gépeken ne találjanak illegális szoftvereket. (zene, film teljesen ok)
a nCore mit ért el azzal, hogy volt egy listája a “tiltott” anyagokról, amiket tilos feltölteni???
gondolom azok egy nem hivatalos egyezmény részei voltak, hogy ne basztassák őket! hát megszívták! ennyire lehet bízni bárkiben is!
akkor nem lesz délbe ncore…azért kitartás
Tegnap óta követem a hozzászólásokat…
Ez az egész lefoglalás csak eröfitoktatás volt a hatóság részéröl,hogy tudnak ilyet is.
Nem volt célzott akcio,csak úgy amit kutföböl pár informatikussal összedobtak.
Ennek a foglalásnak lesz 10-20áldozata, föként a szerver üzemletetöi,és a seedszerverek bérlöi,akik felelötlenek voltak. A kicsiket nem fogják vizsgálgatni,mert a saját IP-jük is ott van a sok között.
Ami viszont biztos, hogy nem fognak eltünni a torrent oldalak.
Több okbol: Aki töltötte a tartalmakat teljen mindegy hogy mit, pénzért nem fogja megvenni,mert nincs rá való. Már lassan kenyérre se lesz,nemhogy drága szórakozásra… Igy ha eltünnének a torrent oldalak,akkor unatkozó nethuszárokkal találná szembe magukat a hatóság,akik majd ezek után azzal szórakoznának,hogy tegyék tönkre a hatalom rendszereit… Asszem ez nekik nem hiányzik…
A másik,hogy ennek az akcionak egy óriási gazdasági hatása is van. Kinek adja el a gyorsabb netet a szolgáltató, kinek adják el a nagyobb videokártyát, a gyorsabb gépet, a több ramot…. Erre még áldoz a magyar, de 10-20Eért nem fog játékot, programot, filmet venni.
Eddig a jogvédök azért lobbiztak,hogy legyen razzia.
A netszolgáltatók és a herver értékesitök majd ez után azért lobbiznak,hogy legyen torrent, mert visszaesett a forgalmuk…
Én nem paráznék, minden helyreáll hamarosan.
1 paraszt dobj 1 linket ahonnan letőlthetem
bár ez lehet rosz vicc most:(
869:
miért, szted az nem vicces, hogy elviszik azokat a szervereket, akik ingyen csinálják, a fizetős ftp oldalakat meg hagyják nyugodtak (akik valójában üzletszerűen csinálják)?
Mert szerintem igen csak vicces.
Komédia az egész…. Ahogy az is, hogy már nem egy olyan módszert kitaláltak, hogy hogyan lehetne legálisan letölteni pl.: a zeneszámokat, hogy az ne ütközzön törvényekbe és az átlagos embernek se kelljen ezreket kifizetni olyan albumokért, amiről kb. 1 számra kíváncsi. Csak a baromipénzéhes jogvédők meg menedzserek rendre ellehetlenítik ezeket a kezdeményezéseket…
Szóval igazad van, az előző hsz-em nem volt vicces, de ami folyik, az baromira az….
sztem nem csak a szervereket kellett volna elvinni, hanem a tulajokat is és akik még újra talpra tudják állítani a rendszereket, torrent szervereket. nyomozást kellett volna indítani az esetleges biztonsági másolatok felkutatása után is. csak így lenne végre vége ennek. de hát a biztosuraknak megvan rá az oka bizonyára, hogy ezt nem teszik, tették meg.
Azt mondja meg valaki, hogy mi van a malacka.org szervereivel?
Azokat is elvitték? Vagy csak lapítanak?
Szükségem van a napi betevő poreszemreeee!!!
dehogynem,van backup.és uj szerver is lesz.
Gyerekek szerintem nem kell parázni senkinek minden lesz csak 1 kiss időt kell adni mindenkinek!! Leül a vihar és az “élet” ismét utat tőr magának!!
Azt meg tudná mondani valaki, hogy mit jelent az, hogy egy oldal proxy szerver mögött van?
Az nCore elvileg külföldön van, Németországban, vagy a fene tudja hol. Értsem úgy, hogy egy magyarországi “átjátszó” szerverét vitték el?
Név (required)
te most mit is szeretnél tul képp.??
# Spájz 2010. June 16. 17:26 :
FIGYELEM!!! Belső infók alapján az informatikai szakértők elkezdték kiírni a lefoglalt torrent szerverekről a felhasználok IP címeit, ez azt jelenti néhány napon belül a letöltőknél is megjelennek a rendőrök lefoglalni a gépeket. Ezért mindenkinek javaslom sürgősen formázzon vagy kezdje el letörölni a gépről az illegális tartalmakat!!!
Ezt te sem gondolod komolyan, ugye???!!
nCore-t ne szidjátok, az egyik legjobb. amíg fél évszázadig bújod a sok trójais spames kis szutykokat a neten (akiket egy mezei harmadosztályú hacker is feltör) addig a Core biztonságos stabil és eddig minden mevolt ott amit kerestem. Én kifejezetten gyászolok.
“Az nCore elvileg külföldön van, Németországban, vagy a fene tudja hol. Értsem úgy, hogy egy magyarországi “átjátszó” szerverét vitték el?”
Szerintem ennek nincs sok értelme. Miért kellett volna akkor bármi is legyen Magyarországon? A BH-nak sincs, mégis jól megy, nem is vitték el.
dc hubokkal mizu?
mintha ott nem fájlcsere menne nonstop…
@nekem8: Hát éppen e miatt, hogy azon keresztül follyon az összes adat és, ha lefoglalás van, csak addig jussanak el a rendőrök, ne a főszerverig.
a bit-bookról nem tud senki semmit?
((
BitGate sem megy jelenleg….
A Victor Hugo utcában volt az a szerver, amire az ncore.cc cím mutat.
malacka.org sem elérhető tegnap óta.
@mevie : A Bit-Book csak biztonság képpen kapcsolódott le, nem vitték el.
Par dolgot azert nem artana tisztazni…
A jovgedett anyagok letoltese a jelenlegi torvenyek alapjan illegalis. Ez van. Felesleges sirni, hogy otthoni hasznalatra kell csak, meg ugysem vennem meg, nem erdekel senkit. Ha jogvedett anyagot toltottel le akkor bizony szerzoi jogsertest kovettel el. Aki nem hulye, az tisztaban van ezzel. Audiovizualis muveknel valoban van kitetel az otthoni hasznalatra vonatkozolag, ennek a megbeszelesebe most nem mennek bele, de a torrent ugye nem a letoltesrol szol, hanem a megosztasrol, az pedig miden jogvedett tartalom eseten illegalis. Megosztani altalaban meg akkor sem oszthatod meg az anyagot, ha amugy jogszeruen birtokodban van, megvasaroltad.
Nincs ingyenes torrent. Egy torrentszerver penzbe kerul, fizetni kell a vasert, a savszelessegert, a uzemeltetesert, fizetni kell azt idoert amit az uzemelteto raszan, es meg sorolhatnam. Nincs ingyen semmi. Ezt az osszeget az “ingyenes” torerntszervereknek ki kell termelni, es erre van is lehetoseguk. Bannerek ertekesitese, felhasznaloi adatbazis (mail cimek) ertekesitese, seed szerverek uzemeltetese es ertekesitese, van jopar lehetoseg ami penzt hoz ugy, hogy kozben az ingyenesseg latszatat fennt lehet tartani.
nCore-on titkosítva voltak az adatok?
Tud erről valaki biztos infót?
Jó lenne ha lenne olyan tracker szerver technológia ami több szerveren szétszórva tárolna a működéshez szükséges adatokat titkosítva de ugyanakkor redundánsan (mint pl. RAID5-ös tömbök) és ezek a szerverek fizikailag több különböző helyen lennének és titkosítva kommunikálnának egymással. Akkor nem lenne érdemes lefoglalni a rendőrségnek a tracker szervert mert az önmagában semmire sem jó ha a többivel nem tud kommunikálni. De gondolom, hogy ilyen a valóságban nem létezik….
http://christopherwebber.com/project/photos/photosLARGE/serverbuild16.jpg
Hehe, az asva ilyet nem tudna elvinni kicsit nehéz lenne nekik.
Biztos infóból tudom, hogy ma “állítólag” újra indul az Ncore!!!!
p2joe: Helyesebben: az élet ismét utat tölt magának.
nCore pólót és tüntetés, tüntetés!
Azért az vicces, hogy pár “nagyonokos” Bill Gates, meg a nagy zenekiadók extraprofitját félti.
1paraszt,
én is a diginetesek közé tartozom, de kevés az a torrent amit nem toltam volna vissza 5szörösen, és ez nálam aminimum, ezek alol kivétel a nagyon régi cuccok, mert azt 2-3 nap után kilövöm, de még akkor is sikerül visszatolnom naggyábol 1:1 arányba, és csak egy oldalon vagyok/voltam tag a tegnapi sajnálatos razzia miatt.
Faszomat belétek 2010. June 16. 17:47 :
Anyukád tudja, hogy 13 éves létedre undorítóan tudsz fogalmazni, hogy bukásra állsz nyelvtanból amiért nem tudsz helyesen írni és már a neved is az abszolút fantáziátlanságot sugallja? Mondjuk a “szögesműfasz” szó nekem is új volt.
Nem a sünök védelmében de azért elmondanám, hogy a BSA egy külön részleg az effektíve bűnüldözéstől. Ja, és mindösszesen 12 emberből áll(t). Jellemző ez a magyarokra, hogy most a másik kárán próbálják meg magukat reklámozni de azt sem tartom kizártnak, hogy egy másik torrent-oldal vagy ftp feljelentése miatt indult el ez a lavina. Mint mondjuk a két évvel ezelőtti, ahogy az egyik végrehajtó rendőrnek saját fizetős FTP-je volt…
Ugyanakkor meg miért is vitték el a szervereket? Jogtalan Windows használata miatt?
Én nem siránkozok, amiért elvitték a kedvenc torrent oldalam, mert a két évvel ezelőttinél megtanultam, hogy nem árt ha több lábon áll az ember. Meg aztán amúgyis pár nap/hét múlva minden visszaáll a régi kerékvágásba. Az, hogy most fizetnem kéne mert eddig ingyen volt…na bumm! Moziba sem azért nem megyek, mert úgyis le tudom tölteni hanem mert szánalmas filmeket csinálnak mostanság és a DVD/CD árát is sajnálom rá, amire kiírNÁM. Nevetséges, hogy “sok ingyenélőt” olvastam valahol a 100-150 hozzászólás között, miközben az illető fogadok ugyanúgy “ingyenélő”. Váltig állítom én is, hogy a “Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne semmi irigykedés” de nem ilyen mértékben. Ez a dolog igenis hatalmas közösségek hátrányára vált de persze “elvileg” mi, torrentezők is elég nagy hátrányba hozzuk a szegény előadókat…gondolok itt most britníspriccre, akinek le kellett cserélni a repülőgépét egyel korábbi modellre és abban még távirányító sincs a dolby digital házimozirendszerhez..(SouthPark)
mesteretek!
Milyen az a biztos info?
# mesteretek 2010. June 17. 10:09 :
Biztos infóból tudom, hogy ma “állítólag” újra indul az Ncore!!!!
Akkor nem biztos az infód, ha csak állítólag… Vicc ez az egész razzia dolog…
# Név (required) 2010. June 17. 09:44 :
sztem nem csak a szervereket kellett volna elvinni, hanem a tulajokat is és akik még újra talpra tudják állítani a rendszereket, torrent szervereket. nyomozást kellett volna indítani az esetleges biztonsági másolatok felkutatása után is. csak így lenne végre vége ennek. de hát a biztosuraknak megvan rá az oka bizonyára, hogy ezt nem teszik, tették meg.
Te így gondolod lehet de egy olyan társadalomba mint a mai és egy ilyen torrent társadalmat nem lehet meg dönteni. Elég ha csak Kínába megyünk ott pedig az ember fejéhez szorítják a skulot vagy épp Észak Korea ott is torrenteznek és nem ilyen körülmények között csak azokat lehet meg dönteni akik hadják és ez egy olyan dolog ha egy eltűnik a piacról jön helyette 2-3. De talán ha a kedves jogvédők el gondolkoznának egyszer az életben azon hogy az miért van akkor szeritem utána mindenki boldogan meg venné a boltba.
“…A Bit-Book csak biztonság képpen kapcsolódott le, nem vitték el…”
Ezeket nem értem… Hiába állítják le a szervert, ha akarják akkor úgyis viszik…
Amúgy meg a malacka is csak pihen….
# mesteretek 2010. June 17. 10:09 :
Biztos infóból tudom, hogy ma “állítólag” újra indul az Ncore!!!!
biztos infó? állitólag???
mivaaaaaaa???????
Ezzel Nálam ezt érhetik el: Ha nem indul újra a régi színvonalon az ncore akkor eladom a pc-m, lemondom a gyors netet valami alapra, veszek egy ps3-at és max 3 havonta egy játékot… Ettől nem fogom átgondolni a dolgokat és nem veszem majd meg eredetiben a szükséges szoftvereket. Ha minden kötél szakad(bár szerintem megoldódik idővel) akkor veszek egy hardware-t és hozzá néha egy szoftvert. Így biztos jól jár velem az asva, főleg, hogy eddig amelyik játék !nagyon! megtetszett azt legalább megvettem eredetiben a miltiplayer lehetőség miatt. Ezt a kis bevételt is elbukják a forgalmazók, ha nagyon agresszívek!
Egy példa, valamelyik nap volt nálunk áramszünet és a upc fő elosztója felmondta a szolgálatot. Egy napig nem volt net, teszem azt ,ha megveszek egy játékot amin drm van akkor azzal aztán nagyon sikerült volna elütni az időt mikor már áram volt, de net nem… Nagy megoldás, nyilván az szív ott is aki megveszi 12ezer forintért a drm-el védett szoftvert.
Teljesen rossz oldalról van megközelítve az egész! Ha nem lenne torrent kinek kellene a gyors net ? Mindenkinek elég lenne egy 10/0,5 Mbites simán, több milliós kiesést jelentene az internet szolgáltatóknak, hogy a jó drága elérést ami a seed szerverekhez kell ne is említsem külön! Szerintem ezzel megint csak a gazdaság bukna. Kevesebb pc hardware eladás, szinte alig növekedő software eladás és az internet szolgáltatók visszaesése.
Malacka délutántól újra megy, no para
A Bithorlo szerverét is lefoglalták….
Idézet az oldalról:
“Szerverünket az országos razzia során lefoglalták. Amint új információval tudunk szolgálni, azt itt közöljük Veletek.”
az lenne a kérdésem, lécci valaki válaszoljon…nekem 2 napja megy letöltésem nCore-ról, és még mindig jön, mit csináljak? állítsam le?? vagy mit?
kösz előre…
a biztos infó 2 moderátor!!!!
az lenne a kérdésem, lécci valaki válaszoljon…nekem 2 napja megy letöltésem nCore-ról, és még mindig jön, mit csináljak? állítsam le?? vagy mit?
kösz előre…
Igen mert máris megy rád a rendőség
én nem állítanám le a helyedbe.
@Bélabá : Gondolom úgy van ez, hogy az első lefoglalások után már van füles, akkor aztán gyorsan mindenki lekapcsolja a szervert és viszi a nagyihoz a sufniba… Átvitt értelemben.
Aztán, ha beállítanak a rendőrök a kis listácskájukkal a kezükben, hogy akkor viszik a gépet, a hűlt helyét fogják csak találni, a hűlt helyen pedig egy kezét tárogató embert, aki azt mondogatja, hogy “de hát itt nem is volt soha semmi”…
golowatse 2010. June 17. 10:15 :
persze
EeZ 2010. June 17. 09:51 :
Gyors persze. Nézz meg egy normálisan felépített oldalt, meglepődsz majd.
Haha
Csak azok sírnak a kór miatt, akiknek hiányzik a free torrent.
Egy szempontból jó, hogy sok különlegesség van ott, csak azt meg nehéz megtalálni a sok szemét között.
Egyik szemem sír, a másik üveg. Igazából a nagy torrentoldalakon, amik újdonságok, azokat a Guglin is bárki bármikor megtalálhatja. Személy szerint a nagyokról sosem töltöttem semmit, vagy csak alig. És most besorolom magam azon seederek közé, akik csalnak, ugyanis a frissen felrakott torrentekre Gugli bácsi segítségével rákerestem, máshonnan letöltöttem, Rapidshare-ről, Megauploadról, Sharingmatrixról, stb., és beraktam seedelni arányjavítás gyanánt. Ugye mekkora szemét vagyok, hogy nem is magáról az oldalról töltöttem le? Bizony, ezzel csaltam, jó nagyot! Na most naponta 15-18 órát folyamatosan megy a seed minden nap, a nagy torrentgyűjtőkön az arányom pedig már 1500 körüli volt, erre jön egy ilyen krakk, és odalett minden. Elbőgöm magam, mert becsületesen (hahaha) seedeltem – digis létemre. Elbőgöm magam, mert egy becsületes illegális letöltőnek számítok. Elbőgöm magam, mert sok időmet elvette, mire 1200-1300 torrentet beállítottam a kliensben. Noh, lehet utánam detektívkedni… Mentem egy kicsit focizni haverokkal, akik szintén nagy torrentmániákusok.
Mire hazajövök, az ajtóban kattan a bilincs – szarkazmus…
golowatse
Ha már lejött a seedelni nincs értelme, mert ugysem számolja el.
Ha még nem jött le, akkor várd meg mig lejön
ntrace.in sem megy tegnap délután óta sajnos
Naa én azért oda raktam egy linuxos p3 gépet dísznek. Adomány úgyse kapom vissza. Ma indul máshol
@caliban: remélem igazad van….
Szanalmas amit muveltek.
Miattatok tortennek a dolgok, veheti mindenki ugy, hogy ujjal mutogatok ratok !!!!
Ti vagytok ennek az okozoi, senki mas. Ne szitkozodjatok jobbra-balra.
Felnotas idiotak vagytok, ha egyaltalan csak megemlititek ezeket a dolgokat barhol is,
es boszen bizonygatjatok a viselkedesetekkel, hogy IGEN, azok vagytok.
Ez volt regen, az volt regen. Regen nem ment hirdetesszinten ftp/akarmi.
Ami ma megy vicc, rendoroknek nem kell 10 iqnal tobb, hogy a verpistike hencegesebol
kisakkozzak a dolgot, hameg neadjisten ilyen infok egy latens derrick 15 iqsnak jutnak a kezebe,
akkor van ez ami most van.
Felelotlenek vagytok, ez van, szopjatok hat meg.
Kellemes napot mindenkinek
@dante : Szóval nálad így megy…
Én azért inkább visszatöltöm.
Volt olyan torrent, amit töröltek a keresőből, de addigra sokan kezdték el tölteni. Én voltam a feltöltő, inkább feltöltöttem, hogy ne hagyjam cserben az embereket. ^^
öregem nem győzöm olvasni a sok hülyeséget amint elolvastam + 30 hozzászólás ! Milenne hacsak érdemleges üzenet jönne semmi több. Ne adjuk a sünök alá a lovat elég szarban vagyunk ígyis hogy minden jobb oldal zárva. Csakis fő infó jöjjön mert már a sok szart olvasni is szörnyű. Tölts samplét stb…….. ezek mi a f@sznak ide? Kérdem én. Kuss legyen és jön az infó nyugi szépen kivárjuk mint 2007-ben hogy minden ujra feálljon és kész. Ez az üzenet a 912. lett volna mikor írok kíváncsi leszek hanyadiknak fut be:)
Sziasztok!
ha az nCore nem foglalkozott “SEED” szerverekkel akkor semmi baj nem lesz itt! engem csak az nCore érdekel többit le se szarom mert szar volt mind! Az ilyen cégeket akik illegálisan működnek és átverik az embereket ezeket miért nem büntetik meg? pl: http://www.szerverfps.eu Én befizettem náluk 3000FT és másik ismerősömmel ő is 3000 az ugye már 6000FT és senki nem kapot semmit a pénzért! Az ilyennek miért nem viszik el a cigányok a szervergépüket? SENKI NE RENDELJEN INNEN SEMMIT! -> http://www.szerverfps.eu
tesomat most vittek el a rendorok kihallgatni, sima ncore felhasznalo volt
irok az ugyvedcsajnak szerintetek tud segiteni?
Sziasztok!
Ncore-ról vmi hír?Működik v. kaputt?
tesódat a fű miatt vitték el, nem az nCore miatt..
mogyoroslaci:
ne gecizz!! ez igaz? aztakurvabasszameg.
amúgy annyit mondanék, hogy épp a héten lett javítva egy DVD egy rendőrnek, mert nem vitte a divXes filmjet amit letöltött….. ennyi!
Hat ,ami azt illeti,rossz hirek vannak az tutti.Meg torrentezni se lehet?Foglalkozannak massal.
sd! Szívemből szóltál!
mogyoroslaci hagyjad már magad…. Azért mert felhasználó biztos nem vitték el! Nehogy azt mondd már nekem, hogy 100000 felhasználó közül ráböktek az ő nevére és elvitték…. Vagy majd beviszik az összes felhasználót, nah ne röhögtess….
sd ott a pont
Mimin 2010. June 17. 10:32 :
tipikus user!
nehogy vissza olvasatok 30-40 hozzá szólást,mert még a végén meg is tudtok valamit!
kép milyen?
crack van?
serial?
hang milyen?
ezen elfut?
valaki tudna nekem serial-t vagy crack-et nagyon kéne
Sziasztok
Ha most elvittek pár gépet, felhasználókhoz vagy soha nem jutnak el, vagy csak hosszú hónapok múlva. Mire egy szolgáltatótól lekérnék (és meg is kapják) az IP listát, hogy éppen akkor melyik címen ki tartózkodott, azt is elfelejtik, miért indult nyomozás.
A seedszerver legális, és a jelenlegi jogállás szerint a letöltés sem büntetendő.
Tudom, hiszen más ügy miatt volt már nálam házkutatás, és el is vittek egy rakás írt DVD-t, majd jogerős bírósági határozattal visszakaptam. Az is vicces volt, hogy a rendőrök egymás között adogatták kölcsön, és le is nyúltak párat. Amikor szóvá tettem, hogy hiányzik pár filmem, csak hápogtak
A lényeg,hogy legyen Ncore!
En csak javasolni tudom minden oldal tulajdonosanak holandiat ottan nincsenek ilyesfajta torvenyek es ha biztonsagba akkarjak tudni az oldalukat ajanlom hogy minel hamarabb keresenek holand seedservert ott aztan basz….. soha nem talalnak ra
Hello asgard! Hasonló képen jártunk mi is.Csak vinyókat foglaltak le és fél év múlva visszaadták a cuccokkal együtt
Hollandia mi ajánlom figyelmetekbe : http://www.facebook.com/notes/djs-mp3/bezar-a-djs-mp3/133447273333892
A hatóság is úgymond “illegálisan” szerzi be a zenéit meg a filmjeit, és ilyenkor mégsem ők fogják a botnak a szaros végét.
Meg nézném hogy pl a parlamentbe, vagy a legfelsőbb bíróságon hány zsibbadtagyú köcsögnek nincs egy írott dvd-je vagy zenei cd-je…
Egy a sok közzül 2010. June 16. 18:32 : Dehogy sért személyiségi jogokat! Aki képet tesz fel magáról az internetre,annak számolnia kell ezzel! Főleg közösségi oldalakra feltöltött képeknél. Ugyanis ő maga járul hozzá ezzel a megjelenéshez:D
Az a véleményem,hogy a sünök gyorsan fel akarnak mutatni, hogy nédmá,mit fogtunk:D Merhogy cigány bűnözőket tutira nem:D Rihadjon meg mind,ahol van:D
“Már ne haragudj, de ha saját magad használsz egy seed szervert és nem adod ki bérbe, akkor az egy az egyben ugyan az, mint ha otthon töltögetnél, jogilag semmiben sem különbözik.”
Ezt lehet a bíróságon mondani vagy elhiszik vagy nem, de az biztos. Viszont akinek most elvitték a seed szerverét az most benne van a sz@rban nyakig és itt most nem a bérlőkre gondolok, hanem a seed szerver üzemeltetőkre.
Bocsi, de mi van az nCore-on, ami máshol nincs? Okostojások…
remélem ncore adminokat lecsukják, és a börtönben leesett a szappanosat játszanak velük
@Csak egy júzer : sok ftp scene tag…
Megbasszák ezek a köcsögök. Ami jó ebben az országban mindig tönkre kell tenni.
Igen is letölteni lehet nem tudom hány óráig megtarthatod a cuccot magadnak.
nemtudom mivan de a torrentszerver még működöt reggel sőtt nemis olyan régen kb 1 órája még volt mostmeg semmi . Vagy mostjutott oda el a hír vagy nemtudom mivan:S
és attól boldogabb leszel?
Komolyan ne legyetek már ilyen szánalmasak miért kell másnak rosszat kívánni mi van ha veled történik + elég nagy az ország el lehet férni benne.
@Ká
na viccelj, azer másik oldalról le lehet tölteni bármit. Itt max a magyar szinkronos filmek a bukó, de azoknak meg a 90% fos. Ergo nem igazán érint.
@coolds
Hollandia mi? Kicsit sokat füveztél arrafelé mostanában, igaz?
Csak nézz utána annak, hogy mi az a BREIN, és azután mondj marhaságokat.
Szerintem a magyar internet gerincfelügyeletnek köszönhetjük, mert megint elért egy olyan határt az össz internet forgalom, amikor fejleszteni kellett volna, így viszont nem kell
DD
de ha megnézitek a BIX-et, már egy nagy esés volt május elején, csak nem tudom miért!
calagad +1!
bár én a cigényokat is kibasznám a picsába és a helyükre szervert tetetnék
@Bulk70 : Biztos a banki titoktartásra gondolt, de az meg Svájcban van, szóval ez mindenképpen FAIL.
umkulu
Ok aki nem dolgozik és segélyből él
mehet oda
Üdv. A Bho-nak csak a proxyját vitték el, tehát az userekről semmi infojuk nincs. Ilyen téren nyugi lehet. Ígéretük szerint hamarosan újra szól a hatlövetű…
üdv teljesen mindegy hogy voltak e védve az userek vagy nem !
több 10 ezer letöltő van magyar országon és mindenkit nem fognak lecsukni. mivel börtön nincs annyi egyébként a torrent oldal addig üzemelhet míg a parlament el nem fogadja a Magyar szerzői média benyomását! tavaly volt a parlamentbe tárgyalva de tavaly elutasította a parlament
\’\'Függetlenül a forrás legalitásától a lefele irányú, magáncélú másolás keretében végzett letöltés az legális\’\’ Ormos László Ügyvéd
Fájlalok sok oldalt és sok áldozatos ember munkáját akik értünk dolgoztak pár százezer torrentesnek okoztak örömet adtak adtak és nem kértek mint igaz önzetlen barátok. Az ncorésok azért nyavalyognak mert az már egy bűvös szoros nagy virtuális baráti közösségé váltak. Ami sok más oldalon is éppen kivirágzóban volt. Erről persze az ncorésok közül sokan láttak és a többi oldal veszteségeit fájlaljuk. De Reméljük a 98% rendelkezésre állást tudjuk tartani
)) Hosszútávon mindenképp
umkulu! Támogatom:)
sajna ez csak a lefelé irányuló letöltés, szal ha seedelsz (ami a torrentezés egyik alappillére) az már bibi nekik, ezért cuppanak rá a mókamakik a szerveresekre (is) sztem
Ne nagyon értem én ezt a dolgot. Nem tartom kizártnak, hogy tényleg volt razzia meg minden, de akkor mi a fenének nem hallok róla sehol?? Még egy hivatalos híroldalon nem láttam ezzel kapcsolatban HIVATALOS infót.
Vagy a jard még nem hozott nyilvánosságra semmi hivatalosat és ezért nem is beszélnek róla?
Mikor a BH-s szervereket annak idején lefoglalták már akkor este benne volt a híradóban, verték a tam-tam -ot mint állat, ez meg elvileg még nagyobb kaliberű volt mint az és semmi infó.
A bitgate sem elérhető már tegnap óta. Az ok ismeretlen.
na latom az idiotak reggelre se fogytak el
meg sajnos a sok rosszakaro sem…
amugy meg ugysem lesz ebbol semmi komoly, minden helyre all majd felesleges izgulni, meg a feszultseget kelteni masokban… ha meg esetleg megis akkor mivan??? le nem csuknak a tobbi meg le van szarva
egyedül amit én ismerek és komolyabb oldal csak a BELOAD-ot látom müködni
simán le csuknak 5 millió embert sőt még gvantanamoba is visznek embereket
Még jó, hogy a scene FTP-k maradtak… ^^
Haverom még nem szólt a koleszból, hogy jártak volna ott…
Majd ma este beszámolnak róla a tv-k türelem.
@pulsar
Biztosan azért volt május elején csökkenés, mert akörül voltak a nagy viharok és sok helyen szopózott az internet. Nálam még manapság is tapasztalni sűrű szakadásokat…
lezlay!
egyetértek. nCore-on (és más oldalakon is biztos) sztem jó és segítőkész emberek vannak, és nagyon jó közösség. Folyamatosan bővül az oldal is, új dolgokat vezetnek be.
persze ott is van sok kis buzi aki veri a faszát 14 évesen hogy van 10Tb uppja meg olyan konfigja, amire lazán tenném fel a CS5-öt (persze mindezt neki az anyuci meg apuci zsírozza le, mert hoz egy 3ast matekból…)
Sajnálatos a történt a torrent világban és az Internet világban is! Köszönjük a jogvédelemnek, hogy ilyen hírek vannak, talán nem kéne méreg drágán adni a DVDeket és a CDeket, és talán az ember vásárolna is. Ezen lemezek előállítási költsége kb. 10 forint, akkor miért is kerül 400-700 forintba?!? Egy darab matricának köszönhetően, amin az artisjus neve vigyorog.
Egyébként a kedves előadók és együttesek az arany lemezeket nem csak az eladott cd és dvd mennyiség után kapják, hanem az internet forgalmat IS figyelembe veszik már! Egyes előadók már nem véletlenül lázadtak fel és tolták fel ingyenesen letölthetően az albumukat a netre, mert elegük lett a jogvédelem zsarnokságából, abból, hogy ők ebből alig látnak pénzt, illetve tudatában vannak, hogy így is úgy is lefogják tölteni az emberek.
Nem azért torrentezünk, hogy csökkentsük a bevételeit a szerzőknek, hanem mert nem mindenki teheti meg, hogy minden filmet megnéz moziba (főleg, hogy egy mozi jegy 3000 forint), nem mindenki teheti meg, hogy minden filmet ami tetszik neki megvásárol DVDn (egy DVD átlagosan 3000 forint), nem mindenki teheti meg, hogy minden albumot megvásárol (egy CD átlagosan 3000 forint), illetve a békebeli idős filmeket, zenéket hol vegyem meg?!?
Nem csak a torrent oldalunkat sajnáljuk, hanem a közösséget is. A magyar ember lelelémyes és megoldja amíg nem térnek vissza!
Szebb jövőt!
azért volt látható az adatforgalom-csökkenés, mert akkor kezdték el az IP-titkosításokat…
umkulu 2010. June 17. 11:06 :
Mint már irtam a feltöltés sem stimmel a torretezésnél, mit, mikor, kinek és hogyan töltöd fel, olvassd vissza mit írtam erről.
pulsar- krkocsis?
szerintem ha egységesitenék az árat az lenne a megoldás pl zenei cd 1000 Ft dvd filmek 2500, Játékok: 5000 konzolos játékok : 7000 és ez tartalmazza az áfát
Nem hiszem, hogy tudták előre, hogy ez lesz…
Sziasztok!
Hozzánk ma reggel kopogtattak a rendőrök, szerencsére még időben töröltem a system32 mappát, így nem is találtak meg semmit a gépemen (2 órán keresztül próbálták, háh). Aztán szóltak, hogy igazából azért jöttek, mert a szomszéd utcában lángol a bölcsőde és bennégnek a gyerekek, mert a kocsimmal pont oda parkoltam, ahol a tűzoltóautó megállna, és lennék-e szíves odább állni. Szerencsére tehát nem lett semmi baj, de törölje minden letöltő a system32 mappát, mert úgy látszik, a torrentoldalak üzemeltetői megalkudnak a kisebb büntetésért és kiadják a userek adatait!!!
Sok sikert!
Most ha el is vinnének az nCore-tól azt a több ezres tagjait, legalább a börtönbe külön részleget alakíthatnának ki
És milyen jo kis tréning lenne.
Tuti hogyha kiszabadulnak, akkor ténylegesen baráti társaság lenne az nCore 
Bocsi, de ez vicces, hogy elvittek nCore felhasználót
Hello. Jogos kérdés… Kikerűlhetnek az adataink? Bármi féle ip cím, akármi?
És ha van itt valami zseni, akkor elmagyarázná nekem a seed szerverek lényegét?
Nem nagyon értem, hogy hogyan lehet ebből meggazdagodni meg balatoni nyaralót illetve BMW-t fenntartani?
Előre is köszönöm a válaszotokat.
A PRETORIANS SEM MŰKÖDIK!!!!!
Így igaz, asvajog! Konkrétan lehet elkövetni egy adott jogsértést. Mit, mikor, kinek, hogyan, milyen paragrafusba ütközik – ha van ilyen egyáltalán. Úgy “általában” nem lehet jogsértést elkövetni. Pénzt is konkrét dologgal, üzlettel lehet keresni, úgy “általában” nem. A bizonyítás terhe nem a letöltőn, a torrentezőn van, hanem a másik félen. Csak nem igazán érthető, hogy tulajdonképpen mi is lenne a jogsértés? Definiálni kellene a fogalmakat: feltöltés, megosztás, magáncélú használat stb. Ha meg is feleltetnek egy IP címet egy felhasználónak, abból még nem következik semmi. Be kellene tudni bizonyítani a jogsértés tényét. Azt meg igen-igen rögös bizonyítani.Addig: Innocent, until proven guilty!
Kedves jogvédők. Ha már a CD és DVD árába a jogdíjat is beépítettétek, akkor milyen jogon piszkáljátok a torrent oldalakat. A másik… Ha divx-et és mp3-at, de még a normál DVD-t is beleértve, ami fele akkora mint a “gyári”, töltenek le a delikvensek, akkor egy erősen minőségromlott anyagot kapnak, nem hiszem, hogy ennek gyári értéke van
Ebben a tíz percben a Pretorians is behunyt…
Ennyi hülyét egy helyen….
Az ncore proxy vagy tracker szerverét vitték el nem az oldalt…. Benne van a hírben is csak egyesek nem képesek felfogni mert 8 általánosuk is csak úgy van meg hogy 6 első és 2 második.
Ajánlott olvasmány: http://hu.wikipedia.org/wiki/Proxy
Ha tracker (ez irányítja az adatforgalmat) szervert vittek el akkor sincs nagy baj…
Beload nem Németországban hanem Ukrajnában van. Bithumen meg Németország.
Itt osztjátok a téves infókat és lusta mindenki utánanézni. (böngészőbe: domain who is).
Töröljétek az összes adatot a gépeteken mert megy a szoftverrendőrség!!! Aki ezt elhiszi az meg is érdemli.
Egyrészt bizonyíték kell a bűntett elkövetéséhez másrészt, több hetes figyelés szükséges az eljárás megindításához és bírói végzés kell a házkutatáshoz. Én nem hiszem hogy lenne egyetlen bíró is aki több millió házkutatási engedélyt írna alá.
Még egy mire kiderítik hogy ki, mikor, honnan lépett be arról az ip-ről addig megőszülsz. Nincs a magyar rendőrségnek erre erőforrása.
PRETORIANS OFFLIE!
Pretorians